Múltkor beszélgettem egyik
ismerősömmel, aki még boldog húszas éveit tapossa. Megjegyezte, hogy ő nem
biztos benne, hogy szeretne gyereket, inkább beutazná a világot, dolgozna
Amerikában és Manilában, Kínában és Kubában.
ÉLNI szeretne, kipróbálni mindent, amiben – úgy látja - a gyerekek
eléggé akadályoznák. Korábban, gyermeket tervező éveimbe vadul forgattam volna
a szemem valamint csikorgattam volna a fogam….most inkább csak az jutott eszembe tűnődőn, hogy ezt bizonyára
nem azért mondja, mert ismeri a gyerekeimet. Ismeri őket, mert velünk kínlódja végig az összes hisztit,
nyavalygást és dühkitörés. De nem. Aznap egyébként is jó formájukat adták az
édesdrága cukorbogár gyerekeim, szinte összecsapás mentesen teltek az
órák….Szóval az én gyerekeim ártatlanok abban, hogy fiatal nők élnek ilyen
életfelfogással.
Az utóbbi időben viszont arra
jöttem rá, hogy nagyon nehezen kezelem a hisztiket, főleg a nyilvánosakat. Nem
tudom, miért van ez, már annyit gondolkodtam rajta. Talán nagyobb rajtam a
nyomás, több a teendő, kevés az idő, fene tudja…Illetve az évek is telnek, Réka
immáron lassan éppen 6 és fél éves és még mindig nagyon sok a hiszti, a
nyafogás, az ellenkezés, a semmisohanemjó.
És mindez egyre inkább megőrjít.
Két példa (többek között arra,
hogy ha valaha kézikönyv születik a hiszti kezeléséről, azt nem én fogom
megírni)
1.
helyszín – Kisbolt, neve Arany Alma. Ide
járunk napi szinten friss kenyérért, ezértazért. Ismernek bennünket, mint a
rossz pénzt.
Én: Beugrok
savanyúságért a kisboltba.
Zalán: Én is
megyeeeek!
Én: Rendben, de
semmi mást nem veszünk, csak savanyúságot. Oké?
(erre nem
emlékszem, mit mondott)
Odabenn kirántom
a hűtőből a csomagolt savanyúságot. Fordulok az eladó fiúhoz, amikor nyílik az
ajtó, ama bejárati és eltűnik mögötte Zalán. Kifelé menet. Oké, pénztárca
táskába vissza, gyerek után lépek. Mit látok? Kezében egy üveg fél literes
cukros trutyival üdítővel osonn a
vissza az apjához (a bolt előtt álldogálóhoz) Megpróbált ELCSENNI egy üveg
baracklevet! Mégilyet!!!
Boltoslegény
nevet, nekem kevésbé őszinte a mosolyom….
Én: Tedd vissza
kérlek szépen, van otthon innivaló bőven….Nem sokára otthon leszünk.
Zalán: Nehem,
nehem…..
Én: Najó,
válassz magadnak valami apróságot! (Ezt nem kellett volna mondani, de késő, már
kibukott a számon.)
Zalán: Jóóóó! –
üveg polcra magától vissza.
Zalán 10 perces
válogatás után is képtelen dönteni. Nyalókát szeretne, azt nem veszem meg, soha
nem szoktam, akármi más jöhetne, ropi, picicsoki, kekszi…. Naná, hogy nyalóka
kellene, semmi más. Oké , akkor nem kérünk SEMMI mást, csak a savanyúságot.
Fizetek végre. Oldalra sandítok, Zalán furán szorongat valamit. Nem biztos, de
talán rejt valamit a marka? Többszörös felszólítás után kiderül, hogy egy
nyalókát próbált volna kicsempészni a boltból. Persze fizetés nélkül. Eddigre
kész vagyok, mint a matekházi. Zalán ordít, üvölt, nyalóka visszakerül a
pultba, Zalán feltörli a padlót, engem a gutaütés kerülget, elnézést kérek az
eladó fiútól, aki barátnőjével szemléli az eseményeket. Szerintem ezek után 5
éven belül nem akarnak majd gyermeket…..Odakünn Zalán apjához menekül és én vagyok
a csúnya rossz anya….
Helyszín 2 – Cukrászda, főszerepben Réka
valamint a rózsaszín tölcsér
Jól viselkedtek
csemetéim a védőnőnél, valamint marha meleg is van, betérünk hát a cukrászdába
egy fagyira. Szinte üres a cukrászda, ami mindig jó hír nekem. Rövid tanakodás
után eldől, hogy Zalán sárgadinnyét kér, Réka nem tud dönteni, hiszen van
csokiskeksz és málna, citrom és Ferrero….Közben sor alakul ki mögöttünk, kérem
a fagyit Zalánnak, rákérdezek, mit szeretne, Réka, oké, csokis kekszes fagyit,
nem, nem kap hozzá senki olyan ostya rudat, elég lesz a fagyi. Következik Réka
fagylaltja, majd gyors egymásutánban az én kettő gombócom is. Egyszer hirtelen
Réka a földre veti magát.
-
Rózsaszín tölcsért akarok, rózsaszííínt! – mivel
a padlót veri, hallani sem akarok rózsaszín tölcsérről.
-
Dehogy is, sima is jó lesz. – felelem én, mire
tornádószerű hisztibe kezd. A pultos kisasszony
megsajnálja Rékát (vagy engem) és felajánlja:
-
Tudok adni rózsaszín tölcsért is! – belemegyek,
mire Réka azonnal szelíd üzemmódba kapcsol.
Odakinn megfenyegetem, hogy ha
még egyszer ilyen előfordul, távozunk a cukrászdából/üzletből anélkül, hogy
vennék bármit is. Erre mérget vehet. Ő hüppög, morog, hogy nem is figyelek rá,
ő mondta, hogy mit és milyet kér. Nekem erről nincs emlékem, szóval képzeletben
feljegyzem: JOBBAN ODAFIGYELNI arra, amit a gyerkőc kiejt a száján és reagálni
rá. Tömegben, négy táskával, melegben, mindenhogy.
Most belegondoltam, hogy tényleg
nagyon unom a reggeli hercehurcákat, hogy nem tudunk nyafogás és vinnyogásmentesen
elindulni soha az oviba. Elegem van a hisztikből is, bele vagyok fáradva….Nem
tudom őket (hisztik) valahogy megfelelően kezelni, annyi mindent próbáltam már,
eddig semmi nem jött be. Hiszti, hisztit ér, ha valami nem úgy van, ahogy
megálmodják. Közben Réka cica egy angyal az oviban. 3 éve az.
Megbeszéltük most is, annyiszor
már, hogy szépen kér valamit az egy dolog, ha ordít, üvölt és a földhöz veri
magát az egy másik. Most azt is leszögeztem, hogy elszakadt a cérnám, nem
tolerálom tovább az ilyen viselkedést. …. Eddig a legradikálisabb megoldás, pl.
hogy azonnal kivezetem a cukrászdából, elmaradt. Elsősorban, mert rendelés
közben félúton bajos lett volna megoldani….De ha még egy kicsit pörgetnek a
gyerekek, ez sem áll majd távol tőlem. Tényleg kész vagyok. :(
