2014. május 21., szerda

Habos-babos gyerekes

 

Múltkor beszélgettem egyik ismerősömmel, aki még boldog húszas éveit tapossa. Megjegyezte, hogy ő nem biztos benne, hogy szeretne gyereket, inkább beutazná a világot, dolgozna Amerikában és Manilában, Kínában és Kubában.  ÉLNI szeretne, kipróbálni mindent, amiben – úgy látja - a gyerekek eléggé akadályoznák. Korábban, gyermeket tervező éveimbe vadul forgattam volna a szemem valamint csikorgattam volna a fogam….most inkább csak  az jutott eszembe tűnődőn, hogy ezt bizonyára nem azért mondja, mert ismeri a gyerekeimet. Ismeri őket, mert  velünk kínlódja végig az összes hisztit, nyavalygást és dühkitörés. De nem. Aznap egyébként is jó formájukat adták az édesdrága cukorbogár gyerekeim, szinte összecsapás mentesen teltek az órák….Szóval az én gyerekeim ártatlanok abban, hogy fiatal nők élnek ilyen életfelfogással.

Az utóbbi időben viszont arra jöttem rá, hogy nagyon nehezen kezelem a hisztiket, főleg a nyilvánosakat. Nem tudom, miért van ez, már annyit gondolkodtam rajta. Talán nagyobb rajtam a nyomás, több a teendő, kevés az idő, fene tudja…Illetve az évek is telnek, Réka immáron lassan éppen 6 és fél éves és még mindig nagyon sok a hiszti, a nyafogás, az ellenkezés, a semmisohanemjó.

És mindez egyre inkább megőrjít. 

Két példa (többek között arra, hogy ha valaha kézikönyv születik a hiszti kezeléséről, azt nem én fogom megírni) 

1.       helyszín – Kisbolt, neve Arany Alma. Ide járunk napi szinten friss kenyérért, ezértazért. Ismernek bennünket, mint a rossz pénzt.
 
Én: Beugrok savanyúságért a kisboltba.

Zalán: Én is megyeeeek!

Én: Rendben, de semmi mást nem veszünk, csak savanyúságot. Oké?

(erre nem emlékszem, mit mondott)

Odabenn kirántom a hűtőből a csomagolt savanyúságot. Fordulok az eladó fiúhoz, amikor nyílik az ajtó, ama bejárati és eltűnik mögötte Zalán. Kifelé menet. Oké, pénztárca táskába vissza, gyerek után lépek. Mit látok? Kezében egy üveg fél literes cukros trutyival  üdítővel osonn a vissza az apjához (a bolt előtt álldogálóhoz) Megpróbált ELCSENNI egy üveg baracklevet! Mégilyet!!!

Boltoslegény nevet, nekem kevésbé őszinte a mosolyom….

Én: Tedd vissza kérlek szépen, van otthon innivaló bőven….Nem sokára otthon leszünk.

Zalán: Nehem, nehem…..

Én: Najó, válassz magadnak valami apróságot! (Ezt nem kellett volna mondani, de késő, már kibukott a számon.)

Zalán: Jóóóó! – üveg polcra magától vissza.

Zalán 10 perces válogatás után is képtelen dönteni. Nyalókát szeretne, azt nem veszem meg, soha nem szoktam, akármi más jöhetne, ropi, picicsoki, kekszi…. Naná, hogy nyalóka kellene, semmi más. Oké , akkor nem kérünk SEMMI mást, csak a savanyúságot. Fizetek végre. Oldalra sandítok, Zalán furán szorongat valamit. Nem biztos, de talán rejt valamit a marka? Többszörös felszólítás után kiderül, hogy egy nyalókát próbált volna kicsempészni a boltból. Persze fizetés nélkül. Eddigre kész vagyok, mint a matekházi. Zalán ordít, üvölt, nyalóka visszakerül a pultba, Zalán feltörli a padlót, engem a gutaütés kerülget, elnézést kérek az eladó fiútól, aki barátnőjével szemléli az eseményeket. Szerintem ezek után 5 éven belül nem akarnak majd gyermeket…..Odakünn Zalán apjához menekül és én vagyok a csúnya rossz anya….

 

Helyszín 2 – Cukrászda, főszerepben Réka valamint a rózsaszín tölcsér

 

Jól viselkedtek csemetéim a védőnőnél, valamint marha meleg is van, betérünk hát a cukrászdába egy fagyira. Szinte üres a cukrászda, ami mindig jó hír nekem. Rövid tanakodás után eldől, hogy Zalán sárgadinnyét kér, Réka nem tud dönteni, hiszen van csokiskeksz és málna, citrom és Ferrero….Közben sor alakul ki mögöttünk, kérem a fagyit Zalánnak, rákérdezek, mit szeretne, Réka, oké, csokis kekszes fagyit, nem, nem kap hozzá senki olyan ostya rudat, elég lesz a fagyi. Következik Réka fagylaltja, majd gyors egymásutánban az én kettő gombócom is. Egyszer hirtelen Réka a földre veti magát.

-          Rózsaszín tölcsért akarok, rózsaszííínt! – mivel a padlót veri, hallani sem akarok rózsaszín tölcsérről.

-          Dehogy is, sima is jó lesz. – felelem én, mire tornádószerű hisztibe kezd.  A pultos kisasszony megsajnálja Rékát (vagy engem) és felajánlja:

-          Tudok adni rózsaszín tölcsért is! – belemegyek, mire Réka azonnal szelíd üzemmódba kapcsol.

Odakinn megfenyegetem, hogy ha még egyszer ilyen előfordul, távozunk a cukrászdából/üzletből anélkül, hogy vennék bármit is. Erre mérget vehet. Ő hüppög, morog, hogy nem is figyelek rá, ő mondta, hogy mit és milyet kér. Nekem erről nincs emlékem, szóval képzeletben feljegyzem: JOBBAN ODAFIGYELNI arra, amit a gyerkőc kiejt a száján és reagálni rá. Tömegben, négy táskával, melegben, mindenhogy.

Most belegondoltam, hogy tényleg nagyon unom a reggeli hercehurcákat, hogy nem tudunk nyafogás és vinnyogásmentesen elindulni soha az oviba. Elegem van a hisztikből is, bele vagyok fáradva….Nem tudom őket (hisztik) valahogy megfelelően kezelni, annyi mindent próbáltam már, eddig semmi nem jött be. Hiszti, hisztit ér, ha valami nem úgy van, ahogy megálmodják. Közben Réka cica egy angyal az oviban. 3 éve az. 

Megbeszéltük most is, annyiszor már, hogy szépen kér valamit az egy dolog, ha ordít, üvölt és a földhöz veri magát az egy másik. Most azt is leszögeztem, hogy elszakadt a cérnám, nem tolerálom tovább az ilyen viselkedést. …. Eddig a legradikálisabb megoldás, pl. hogy azonnal kivezetem a cukrászdából, elmaradt. Elsősorban, mert rendelés közben félúton bajos lett volna megoldani….De ha még egy kicsit pörgetnek a gyerekek, ez sem áll majd távol tőlem. Tényleg kész vagyok. :(