- Van az, akinek mindig köszönsz és ő mindig viszonozza.
- Van az, aki viszonozza a köszönést, de csak mert te már dobtál egy hellót. Ha teszteled és legközelebb nem üdvözlöd, simán elmegy melletted egy vakkantás nélkül.
- Van az, aki köszön neked, de neked fogalmad nincs, hogy honnan ismered. Gimiből? Általánosból?? Aztán két nap múlva fél év múlva rájössz, hogy terhesgondozásra jártatok "együtt"valamikor az ókorban.
- Van az, akinek mindig köszönsz, mert a gyerekek egy csoportba járnak, de ő csak azért fogadja, mert az ovi kapuján belül vagytok.
- Van ugyanez, akinek csak azért köszönsz, mert az ovi udvarán belül vagytok, a könyvtárban már elmennél mellette.
- Van az, akinek reflexből tegezően sziázol, hisz ovis társak a gyerkők, mire ő hidegen végigmér, hogy hová lett a jónapotkivánok?? Sziázod kitartóan, megszokja ő! Idő kérdése.
- Van az, akinek mindig köszönsz és minden egyes alkalommal ugyanaz a meglepő arckifejezés ül ki a képére, hogyhogy te köszönsz neki. Ismeritek tán egymást???
- Van az, akinek köszönsz, bár a másiknak tuti fogalma sincs, te ki vagy. (pl. felsős tantónéni)
- Van az, akinek köszönsz, mert valahol már láttad, ismerős. Aztán rájössz, hogy nem, csak hasonlít.
- Van az, akinek köszönsz és nem viszonozza. Legközelebb sem. Egyáltalán. Idióta!
- És végül van az, akinek nem köszönsz. Mert nem ismered. És egyéb tényező sem indokolja, hogy üdvözöld.
