Úgy tervezem ma tanultunk utoljára maratont ebben a tanévben. Volt környezet, német és nyelvtan....Hogy Zalán agyhalott, onnan tudom, hogy képes volt leírni "víz ben" és nem tűnt fel neki.
Réka feltűnően nem tanul, szerintem itt már nagy
Réka ofője lefújta a szombati családi napot,
Tejszínes - -borsós-gombás csirkét sütöttem makarónival vacsorára. Ennek az az érdekessége, hogy amikor a csirkedarabkákat elkezdtem lepirítani, még fogalmam sem volt, mit fogunk enni, csak az volt biztos, hogy nem kijevi csirke, amivel mostanában kacérkodom.
Rékát már hetvenhétszer megkérdeztem, mikor lesz a fuvola vizsga, de még mindig nem tudom. Illetve ma már egyik lába kinn volt az ajtón, amikor megkértem, hogy kapja már elő az ellenőrzőjét. Csak arra emlékszem, hogy lesz még két zongorás próba és valamikor utsó héten lesz a vizsga. Azt mondtam, hogy szolfiból ötösre vizsgázott? Nagyon boldog volt, de nem azért, mert ötöst kapott, hanem mert most őszig nem látja a szolfi tanárt és ősztől már az utolsó évét kezdi szolfézsból és hatodik évvégén záróvizsgát tesz és végez. Szolfiilag, mert a kamara marad. Azt nem tudom, hogy jön e be új tantárgy, elvileg igen....
Réka roppant cuki egyébként, de pontosan tudja, hogy milyen gombot kell megnyomni rajtam, ha irritálni akar. Az egyik, amikor lovat játszik, négykézláb ereszkedik nyerít, ágaskodik és olykor még horkant is, patájával a szőnyegbe túr..... Ettől - szégyen, nem szégyen - megőrülök. A másik, amikor megkérem, hogy csinálja leckéjét, tanulja a német szöveget, a verset, stb és ő mit csinál? Na mit? Nekikezd vég nélkül fuvolázni. Nagyjából a teljes repertoárját, ami egyre bővebb....Hát ilyen ez a popszakma.