Mégpedig a keresztlányom, D. Az jutott eszembe valamelyik este, hogy éppen 8 éve, hogy Rékával a pocakban felutaztunk az ovis ballagására. Akkor is rekkenő volt a hőség abban a kicsi szocreál panel oviban és a műsor nagyon hosszú. Dalma ennek megfelelően egy sötétkék hosszúujjú bársonyruhát választott az ünnepségre....csodálkoztam, hogy nem szédült ki a bandából két versmondás között. Hiába, nem lehetett róla lebeszélni. Ami némiképp ismerős vonás a családból....
Az ovi is nagyjából nagyjából ugyanabban a városrészben volt, mint a suli, szóval volt néhány mini időutazásom most, ahogy virágcsokorral a kezünkben az iskola felé tartottunk. Akkor vonattal utaztunk egyébként Budapestre, autónk a szervízben pihent nagy örömömre. Nem voltam fényes formában, szenvedtem a folyamatos émelygésektől, mint a kutya, az energia szintem is olyan mélyen volt, hogy az alig volt kifejezhető. Erre jött a meleg....
Robogott velünk a vonat, fel Budapestre, a piros ruhámat viseltem és jó sok hűtött citromos ásványvíz figyelt a táskámban, mely valamelyest elütötte a hányingeremet. Pár másodpercre. Rékát vártam, de még éppen csak azon a szinten tartottam pocakilag, hogy lehetett találgatni, várandós e az illető (mármint én) vagy csak túl sok cseresznyét evett aznap. Persze én már akkor is büszke voltam jóllakottnapközis pocimra és gondolhatott bármi amit akart. Évekig az utolsó vonat utunk volt ez, legközelebb Réka sulis kirándulásán tettem a fenekem egy vonat ülésére. Ami fájó tényező volt, hogy ezúttal apus nem lehetett ott velünk. Sógornőm anyukája sem, még azon a nyáron vagy kora őszön elment, hogy Dalma belecsapott az első osztályba. A nyolcadikos ballagáson a nagyszülők kategóriának anyu volt egyetlen képviselője.
Aztán egy tanévvel később a fél éves Rékával a kezeim között böngészgethettem D. első iskolai bizonyítványát, mely nem tartalmazott jegyeket,csupán szöveges értékelést. Persze ahogy azon senki sem lepődött meg, mindenből a maximumot érte el, én már két éves korában megmondtam tesómnak, hogy D. nagyon-nagyon okos és egyszer még sokra viszi. Nevettek, de nem sokáig....
És persze nem is én lennék, ha nem villant volna az eszembe, hogy pont ugyanennyi idő múlva (mint amennyi eltelt a ballagás és a jelen között) RÉKA IS EL FOG BALLAGNI! ÁÁÁÁ! Mérlegeltem, próbáltam magam meggyőzni, hogy azért ez a 8 év nem is telt el olyan gyorsan, sőt, kifejezetten lassan vánszorgott. Még tétováztam, hogy mit gondoljak, mikor sógornőm felsóhajtott azt hallván, hogy a gimnazista szót ízlelgetem D.-vel kapcsolatban. "Pedig most született....." Neki egészen biztosan villámgyors 15 év volt ez, ami nem jó jel nekem. :)
Ballagás után Pasaréten gyűltünk össze vacsorázni. Tesóm egyesületének a pályáján található egy remek étterem is. A fő helyen természetesen D. ült, majd rögtön mellé vágódott Zalán nevű fiacskám, amin csak nagyokat pislogtunk, akkora természetesség feszített ott, tőlünk relatíve távol....Bevágott két tányér húslevest csigatésztával, ahogy Réka is. Később hatalmasat szaladgáltak a perzsaszőnyeg minőségű füves pályán, egészen addig, amíg csatakosra nem izzadtak és ki nem dőltek. Késő este dobostortával zártuk a napot és szinte a végkimerülés állapotában zuhantunk ágyba.
Szép volt, emlékezetes volt. Együtt volt a család, jókat beszélgettünk, kacagtunk, vacsoráztunk. Maradtunk volna még egy három napos ballagási bulira is. :)
Magamnak meg azt kívánom titkon, a lelkem mélyén, hogy teljen ez a hét év nagyon lassan nekünk!....Sok örömben, vidámságban, de csiga lassúsággal. :)
