Mostanában folyik minálunk a régi fotók digitalizálása...Vagyis hogy akár 70 éves fényképeket a szülőkről, nagyszülőkről (pl.:apukám a polgári iskolás egyenruhájában) igyekszünk a technika révén megőrizni, javítani, sokszorosítani családon belül. Mindennek elkerülhetetlen része volt a létező összes családi fotóalbum átnyálazása. Ennek során számos dologra rájöttem, rácsodálkoztam, jó móka volt, érdemes volt, még ha időigényes is.
Megvilágosodtam pl. hogy Zalán az a két kis redőt az arcocskáján, ami akkor látszik csak, ha nevet (vagy vicsorog), nos azt tőlem örökölte, legalábbis gyerekkoromban nekem is olyan volt. És én annyira szeretem azt a két redőt...Vagy hogy Réka tényleg mennyire hasonlít gyerekkori valómra. Zalán pedig egyre több hasonló vonást mutat anyukámmal külsőségek tekintetében. No igen, és pont anyák napján szembesültem azzal is - sokadszorra - milyen szép lány volt is az én anyukám!
Az archív fotók megfiatalítása egyelőre nem tart még a kilencvenes éveknél, de mivel éppen érettségi-hét van, magam fotóztam le egy témában aktuálisat, hogy idebiggyeszthessem. Ez az alábbi 1993-ban készült, amikor túl a nagyszerűen sikerült magyar írásbelin (Babits), majd egy rémálomszerű matekon, némileg (nagyon) megkönnyebbülve az orosz érettségire indultunk egy csütörtöki napon. (Hacsak aznap nem az angol volt és az orosz csak pénteken, ezt már sajnos nem tudom pontosan.)
Rózsaszín (!) kosztümünket a szóbeli vizsgák letétele után soha többet nem vettem fel. Azóta is ebben a házban laknak szüleim, ide járunk haza. Akkoriban műanyagkeretes szemüvegem volt és hiányzott rólam pár kiló. Ez még utána jópár évig így is maradt. :) Barátnőmmel megtartottuk egymást, ma is egyik legjobb barátnőm. Az érettségi egyébként jól sikerült, leszámítva a fránya matekot, és kiemelve a történelmet.
Azóta számtalan vizsgát letettem, ilyeneket és olyanokat, el is hasaltam párszor, nekiveselkedtem újra és újra, ugrándoztam bolond módjára egy-egy vizsgaeredmény hallatán és sírtam elkeseredetten, ha könnyűnek találtattam. De az érettségi egyike volt az első naaagy vizsgáknak, amire mindig emlékezni fogok. Minden évben egy pici pillangó formájában jelentkezik az akkori vizsgaláz a gyomromban. Csak egy picit, csak hogy emlékezzek, együtt érezzek és drukkoljak az éppen maturálóknak....
Barátnőmmel, Julcsival
