Első bejegyzés

Folyt. köv. tehát itt! :-)

Szüléstörténettől napjainkig egyelőre "archiv" bejegyzésekkel. Aztán majd jönnek a frissek is.....

Félszemű Réci

Nem hogy minden maradt, de reggelre minden rosszabb lett. Rékám homlokán a pukli jelentősen összezsugorodott, ám mintha a vizenyő átköltözött volna a szemöldökére....szemecskéje úgy be volt dagadva, hogy alig tudta kinyitni a szemét. Anya szememnek (is) szívfacsaró volt a látvány. Első ránézésre úgy nézett ki, mint Quasimodo, csak 2,5 éves kiadásban...vagy Rocky, félig agyonverten.

Ennek ellenére, (kicsit vonakodva írom le) anyai ösztöneim nem súgtak semmi rosszat. Bevágta a fejét, az bedagadt, mint a fene és még nem értük el a mélypontot állapotilag. Na bumm, ennyi, majd helyrejön. Kötelességtudatból és mert nem szeretek hanyaganya lenni, azért felhívtam a doktornőt, aki nagyjából ugyanazt mondta, amit gondoltam, hogy mondani fog. Vagyis semmi gáz, ijesztőbb az egész látványra, mint amennyire komoly....pár nap és spontán gyógyul az egész. Meg is nyugodtam.

Nem úgy Apa, aki ragaszkodott hozzá, hogy lássa leánykáját orvos. Úgyhogy munkáját megszakítva hazajött (ez nagy szó) és elfuvarozott bennünket a rendelőbe. Közben Réka meglepett azzal, hogy már itthon kérte, vigyük el a doktornénihez és mutassuk meg neki a szemecskéjét. Ejjjha! Ez a gyerek tényleg nincs teljesen rendben. - morfondíroztam. - Vagy kifogyott a matricákból.

A rendelőnél, a bejárati ajtóban az asszisztens viccelődve fogadott bennünket, hogy ejnye, az az asztal mit szögdécsel, így nekimenni egy picilánynak....hát nem szép dolog! A váróterem üres volt, aminek örültem. Vagyis nem örültem, mert Rékára olyan kényszercselekvés tört rá, hogy minden székbe bele kellett ülnie, mint Hófehérkének, mikor a törpékre bukkant.....Leállítottam, lebeszéltem a pattogásról, kulturáltan ücsörögtünk. Egyszer csak nyílt az ajtó és felbukkant a küszöbön a doktornéni.

Rékám odabenn tündérmódra viselkedett. Majd kicsattant jókedvében, minden plafonról belógatott állatkára és falra erősített figurára rácsodálkozott és rávigyorgott. Doktornéni kérését okosan követte, nem volt hiszti, nem volt könny, csak profi kooperáció. Kalapom megemeltem volna, ha nálam lett volna...Engem bezzeg édesanyám még kisiskolás koromban is úgy vonszolt be hat lóval a vénboszorka doktornő elé az akkor divatos 1 négyzetméteres vetkőzőből...és bevonszolás után is legszívesebben anyukám fedezékében ücsörögtem csak....Lett is jól fejlett orvosfóbiám, amit csak a várandóssághoz vezető picit rögös úton győztem le.

Réka és bedagadt képe tehát teendőt nem igényel, még borogatni sem kell, bár Tibi bepróbálkozott tegnap. Egyik eldobható szoptatós melltartóbetétemet langyos kamillába áztatva szívósan kergette Rékát nappaliszerte...amit sztoikus nyugalommal figyeltem. A borogatásból nem lett persze semmi.

Most megint várom a javulást, ezúttal Réka pofikáját illetően. Bízom benne, hogy napok kérdése és régi szépségében ragyog majd megint.

Van más....

Van más, mert a baj nem jár egyedül....

Kezdem ott, hogy ma már jobb, határozottan jobban vagyok. A szopik során nem kaparom a falat kínomban, a könnyem sem potyog, fogam sem csikorog. Elmúlt a hidegrázás és a nyomorultul-érzem-magam is. De ha mindez velem maradt volna, akkor is feledtetné minden saját nyűgöm, ha csak egy pillantást vetek Rékára....Nem, most nem mindenféle cukros, édes szöveg következik, miszerint gyönyörű tündérbogaram puszta látványa gyógyír fájdalmamra, bár alapesetben ez igaz. Más van. Mára virradóra Réka fél homloka masszívan bedagadt. Jobb szeme csak félig kukucskál üregéből.

Oknyomozó füstölgésemben hamar kisütöttem, hogy tegnap délután frontálisan ütközött Rékám homloka az asztal sarkával. Nagyot kapott Réka, de még csak nem is sírt, így nem hittük, hogy a dolognak lesz folytatása....Lett. Estére egy jókora dudor. Pont olyan, mint amilyet Andi barátném szerzett annó a gimiben, amikor rosszul mérte fel szekrényugrás során a felmérendőket és a szőnyegre érkezte után beleszállt a falba....Jókora szarva nőtt, koponyájából valószínűtlenül, kiemelkedő....Amikor visszatért az iskolaorvos rendelőjéből, hogy minden oké, maradandó károsodást nem szenvedett, felszabadultan jót röhögtünk felszarvazott buksiján...Nohát most anyaként nem nevetek Rékán, távol áll tőlem ez a hangulat.

Persze az is lehet, hogy a nappali asztala ártatlan a szem- és homlokbedagadásban és valami megcsípte Rékámat, ezt sem zárnám ki....Mert ha nagyon akarom, találok is csípésnyomot, körülötte piros udvarral.

Egyelőre várakozó állásponton vagyunk, egyéb tünet (hányás, szédülés nemtommi) nem lévén. Ha holnapig minden marad Rékám ábrázatán, ahogy van, akkor lesz egy vizitünk a doktornéni rendelőjébe....

A ló túlsó oldalán

Köszönhetően a rendszeres szoptatásnak, a megnövelt folyadékbevitelnek (3-4 liter), valamint a kánikula odébbálltának, visszaálltunk az egycicis szopikra. Azt azonban nem mondhatnám, hogy nincs gubanc a tejcsivel. Történetesen átestünk a ló túlsó oldalára. Tegnap reggel, az első hűvös hajnalon hetek óta, arra ébredtem, hogy kőkemény a cicim. Mondhatni rekord keménységű. Ha csak megmozdultam, iszonyúan fájt. Riadóztattam is Zalánt, aki problémámra a leggyorsabban tudott gyógyírt adni, ám ő - köszönhetően az éjszakai szopinak - nem volt éhes. Kissé meglepetten hagyta, hogy a spriccelő tej különösebb erőfeszítés befektetése nélkül a szájába jusson, aztán szomját oltván nem érdekeltem többé, jóllakott napközisként szuszogott.

Ahogy telt a nap, fájdogált a cickó, fájdogált. Szerencsére a szopik nem okoztak gondot, és ez volt a lényeg. Estére viszont rosszabbodott a helyzet, bepirosodott a cicim és úgy fájt érintésre vagy mozdulatra, hogy tudtam volna bőgni simán. Bármikor. Kezdett derengeni, hogy tán begyulladt egy avagy néhány tejmirigy??

Az éjjel nem telt könnyen, bár Zalán csak 6 órakor éhezett meg. Sokszor felébredtem az éjszaka során arra, hogy fáj a cicim. Most nyomorultul érzem magam, mint akit órákon belül ledönt az influenza. Lázam nincs, de nálam az egyébként is ritka "vendég", viszont fáj mindenem, hasogat a fejem.....

Várom, hogy jobban legyek.

Tőlem tanulta és tőlem aztán nem tanulta

Apa csilli-villi, oxigénnel dúsított (???), cseresznye ízű ásványvizet vett a kánikulában rátörő kínzó szomjúságában. Nem bírt mind a 7,5 decivel, 1-2-t hazahozott üvegestül. A palack ott csücsül előttem a vacsoraasztalon. Életemben ilyet még nem láttam és ittam, így kellő tisztelettel csodájára járok, nézegetem az üveget, forgatom az ujjaim között, számolgatom az E betűket....Réka figyelget, egyszer aztán megszólal.

- Anya, ki ne borítsd, mert nagyon mérges leszek. Nagyon mérges....

(Ezt tőlem....)

Ahogy elhaladok az asztal mellett, véletlenül lesodrom Kati babát. Az menthetetlenül lefejel a szőnyegre. Réka rosszul lesz.

- Ó, jaj....jaj.....Kösz szépen , anya!

(Ezt is tőlem....)

Sétálni indulunk, végigkérdezem rutinból a szokásos kérdéseket, melyek közül az utolsó:

- Nem kell pisilni? - mire Réka nagyon lazán:

- Majd az utcán pisilek.....

(Ezt nem tőlem....)

A játszótéren pisilni vonulunk a hinták "árnyékába". Gatya, bugyi le, ügyesen belecsüccsen a tenyerembe és termel, ahogy kell. Segítségemet így köszöni meg.

- Köszönöm, anya, aranyos vagy.

(Ezt tőlem...)

Ebédünket költjük Rékával a konyhában, amikor Zalán váratlanul felsír az ágyikójában. Pár falattal később sem csitul az oákolás, sőt, fokozódik, ígyhát hátralököm a széket és felállok.

- Megyek, megvígasztalom Zalánt.

- De előbb mosd meg szépen a kezed! - szól utánam Réka.

(Ezt is tőlem....)

Csillapíthatatlan sárgadinnye éhség vesz rajtam erőt, úgyhogy reggeli után rögtön elügetünk a közeli gyümölcs diszkontba. Ott zsákmányolunk ezt és azt, majd valahogy a kosarunkba kerül egy zacskó KUKI. Az a puffasztott és sós kukorica izé, amelyet egyébként pont a második tulajdonsága miatt Tibi száműzött az étrendünkből. (M. mama meglepte Rékát párszor vele korábban). Én megveszem, mert Réka annyira szépen kéri, nem tudok ellenállni a tekintetének. Réka alig bír magával, már az úton ki akarja bontani és nekiállni felfalni, de nem engedek. Itthon ráveti magát, majd megkérdezi.

- Anya, ennek mi a neve?

- Kuki. - mondom gyanútlanul.

- Kuki? Hm, igen, apáé is ilyesmi....olyasmi.... - tanulmányoz közelről egy kuki darabot....

(Ez sem tőlem tanulta....)

Nulladik tejválság?

Nem volt régen, hogy azt taglaltam, mennyire minden rendben van minálunk anyatej ügyben. Aztán eljött a hétfő. Igaz, akkor még semmi különös nem történt, csak gyanakodtam, majd megnyugtattam magam, tanakodtam, elmélkedtem, újra megnyugodtam. Talán még csak az ösztöneim súgták, hogy nincs minden teljesen rendben. Zalán ugyan nyűgösen szopott, tépkedte a mellbimbót, izgett és mozgott, ám másik keblem felkínálására határozott "nem" volt a válasza. Tehát, vontam le én a következtetést, nem a tejcsivel volt a gond.

Másnapra enyém keblek (és velük együtt én is) elfelejthették milyen az, amikor tejtől kőkemények, duzzadók, eszük ágában sem volt hozni ezt a formájukat. Ezek után, nem is nagyon lepődtem meg, hogy Zalán úgy döntött, szüksége van mindkét cickóm kiszivattyúzására. Nem nagyon örült, mert a finom "végetej" után megint át kellett gyűrnie magát az "elejetejen" a másik cickón, de tette a drágám, amit a hasa diktált....Enyhe feszültségben vártam, hogyan fejezi be a szopit, szokás szerint egyszer csak szórakozottan elengedi vagy fokozott koncentrációval a szemében, értetlenül szívja, mint annak idején Réka.....Nem panaszkodott, hogy még éhes lenne, de 2 óránként cicit kért magának.

Hogy most pontosan mi is a gubanc, egyelőre biztosra nem tudnám megmondani. Kánikula van, folyik rólam a víz, ahogy a nappaliban pötyögök a laptopon. Zalán is talán szomjas, sűrűbben kér enni kevesebbet....Nem tudom. Az is igaz, hogy voltak gondjaim az utóbbi napokban a folyadékbevitellel. Egyszerűen nem ment a vedelés, undorodtam már mindentől, legyen az tea, ásványvíz vagy gyümölcslé......Hiszen amit leküldtem, percek múlva izzadtság formájában úgyis viszontláttam. Így akár órák is elteltek felettem száraz torokkal. Ám ha apadó tejemre gondoltam, rögtön nem nyarvogtam többet, rákapcsoltam, főztem szopis teát, ittam a vizet, mint a gödény, még egy Karalmalz is lecsúszott (az utolsó üveg....)

Most tehát 2 óránként cicizünk, ha Zalán nem kér belőlem, köszöni szépen, akkor fejek egy kicsit. Sok-sok folyadék, rendesen eszem, alkmentes sört iszom és megyek a patikába homeos bogyóért. Aztán meglátjuk. Annyi tejválságot levezényeltem Rékával, megoldjuk ezt is!

Zalán 2 hónapos

Kicsi fiam 2 hónapos lett.

súlya: kb. 5700 g (mérleg nincs itthon és ha csak nem lesz valamitejgikszer, nem is kölcsönzünk már)

Hosszát nem mértük, majd jön a doktornéni a mérőszerkentyűjével.

Produkció: játszi könnyedséggel fordul hátáról előbb az oldalára, majd a hasára. (oké, furcsa is lenne, ha hátáról rögtön a hasára vetné magát,...csak a folyamatot akartam szemléltetni kissé) Már a lábát sem lendíti, csak a buksijával tesz úgy, mintha a szájából kipottyant cumit akarná bekapni. Hason fejét ugyancsak könnyedén emeli és fordítja. Karjaival egyre többet hadonászik.

Sokat mosolyog és beszélget hozzánk. Ááááá, öööö....áhhhh...stb.

Este szopi és villanyoltás után magától elalszik az ágyában. Éjszakai szopira ugyanez érvényes, nappal mindez kizárt, álomba kell ringatni.

Továbbra is sokat alszik nappal. Kb. mint egy medve. Ha mégis ébren van, szívesen hordoztatja a fenekét körbe-körbe a lakásban vagy nézgelődik nagy nyugisan a vállamról.

Szereti a zenélő forgóját, ami az ágya fölött lóg. Nagyon sokáig azért az sem köti le: amíg körbejárnak a mackók + cirka 1 perc.

Nem nagy kedvenc viszont a pihenőszék. Abban összesen kb. 1 percig van el nyugiban. Picit vigasztal, hogy Réka imád benne tehénkedni. Jó ötlet volt olyat venni, ami 3 éves korig jó.....

Zalánom imádja a porszívó hangját, megnyugtatja valahogy. Még a bőgést is abbahagyja, ha bekapcsoljuk. Ezzel persze nem élünk vissza. Egyelőre....

Szívesen alszik hason. Ezt azóta tudom, amióta megfigyeltem, hogy bármilyen pozícióban rakom le őkelmét aludni, akár az oldalára, akár a hátára (na ez nagyon ritka), ő záros határidőn belül a hasára fordul. Anyja fia. Én is lelkes hason alvó voltam és vagyok.

Cumizik, de csak elalváshoz. Sokszor el sem fogadja, undorral kitolja a szájából, máskor mohón kap utána. Mikor milyen gatya van rajta.

Múltkor megijedt a védőnőtől, ahogy az az ágy fölé hajolt. Úgy ordított, hogy ki kellett venni az ágyacskájából Zalánt. Védőnéni nem rút banya, úgyhogy csak az okozhatta a pánikot, hogy álmából ébredve őt pillantotta meg először, egy idegen arcot és nem mondjuk engem.

Szemecskéje: a bal 4 napja tökéletes, a jobb picit váladékozik. Még 2-3 nap van hátra a Floxal kúrából.

Tejhelyzet: Továbbra is egycicizünk, sőt, sokszor egy cicit sem végez ki maradéktalanul. Amíg ez így lesz, addig nyugodt vagyok, hogy van tej bőven. Rendszeresen indítjuk a szopikat szép keményre hízott cickókkal. Remélem, ez még sokáig így marad. Odafigyelek, hogy sokat igyak, rendszeresen egyek, de jelenleg semmilyen tejszaporítót nem veszek magamhoz, még szopis teát sem.

Hogy pontosan hányszor és mennyit szopik, nem tudom, erősen igény szerint kapja a magáét a pasas. Újabban megfigyeltem, hogy egy éjszakai szopit követi egy hajnali, majd még egy 8-9 óra tájban. Ekkor szoktunk felkelni. Ez kényelmes most így, de már nem sokáig fog tartani a lustálkodás.

Következik a 2 hós oltás és mellé az első adag prevenar. Kicsit tartok tőle Zalán egyébként is magas alaphője miatt, meglátjuk, hogy vesszük ezt az akadályt....

Réka és a dinnye

Ma is pokoli a meleg, itthon kókadunk...Dél tájban, amikor éreztem, hogy fő az agyam, azt találtam mondani Rékának, hogy menjen, vigye a sétáit babázni ("babákat sétálni" helyett) Alkmentes pezsgőt bontunk, ha elmúlik a kánikula.....

Szerda este apa csillogó szemmel állta el az utamat a konyhából kifelé jövet.

- Na mi van a hűtőben? - szegezte nekem a kérdést.

Reméltem, hogy 20 gombóc fagyi és egy hatalmas tálca süti, de erre nem volt különösebb alkalom, így esély sem. Ezért aztán annak is örültem, amit ténylegesen találtam hűtőajtót feltépvén: egy gigantikus méretű dinnyét. 7 kilót nyomott, pedig csak a felét hozta apa haza. Itt kezdődött kálváriánk. Míg én a mindenképpen kézben csücsülni kívánó Zalán körül ugrabugráltam, valamint vele cirkáltam lakás szerte, Apa és Réka nekiesett a féldinnyének. Bár először Tibinek egy roppant látványos hisztit kellett leszerelnie, amelyet a leányka adott elő a szokásos "nem osztom meg a kajám senkivel" témában.

Csak arra figyeltem fel, hogy akárhányszor a konyhaajtó előtt rugóztam el Zalánnal, ezek ketten mindig a fejüket tömték a dinnyével. Rögtön kétpofára....Előbb-utóbb aztán így is eljött az az idő, amikor Apa és Réka elégedetten távoztak a konyhából .. Én nem ettem a dinnyéből, mert valahogy....nem is tudom hogyan....a szoptatós anya ösztön azt súgta, ne egyek belőle. Középütt pindurkát apadt volt az ártatlan, legalábbis az én gusztusomnak.

Talán ezért, talán másért, fél óra múlva Tibi kiköltözött a vécére. És nem egészen önszántából, bár tény, hogy együttműködő volt a hasmarssal, ami rátört.....Mire késő este mindannyian nyugovóra tértünk, Apa újra nyugodt bélrendszert tudhatott magáénak, minek örömére bölcsen el is könyvelte, hogy éhgyomorra semmiképpen nem szabad betermelni néhány kiló, langyos dinnyét...néhány perc alatt meg pláne.

A dinnye azonban - velünk ellentétben - nem gondolta úgy, hogy az ügy ezzel le is van zárva. Éjszaka Rékám egyre másra felült némileg imbolyogva, félálomban, majd visszadőlt a párnámra. Nem nagyon tulajdonítottam neki jelentőséget.

Annak már annál inkább, amikor egyszer váratlanul panaszosan felsírt , mint aki megijedt valamitől. Felkapcsoltam az éjjelilámpám és mire Rékát szemügyre vehettem volna, már oda is pakolt a párnám sarkára egy oda ne illő kupacot....Tibi gyorsabb reflexekkel bírván felnyalábolta a lányt és futott vele hányni a vécébe. Szegény Rékának fogalma sem volt, mi történik vele, olyan még nem fordult elő vele soha, hogy amit egyszer leküldött, viszontlátta volna.

Számítottam rá, hogy lesz folytatása a rókának, ezért visszatelepedtünk ugyan az ágyra némi ágyneműcsere után, de nem aludtunk, várakoztunk a sötétben. És nem hiába. Sosem gondoltam volna, hogy várandósságom során beszerzett tapasztalataimnak hányás terén egyszer még jótékony hasznát veszem. Akkor mindig az volt az íratlan szabály, hogy ha az émelygés legmélyebb poklába jutva egyszer csak elkezdett folyni a nyálam, mint a veszett kutyának, nem volt kerek e világon semmi, de semmi, ami a rókáimat feltartóztathatta volna. Bátran feladhattam minden kapálózást az egyébént megváltó hányás ellen és még arra is volt időm, hogy a lehető legkényelmesebb pozíciót vegyem fel a vécé fölé hajolva.....

Most, 3 évvel később a vaksötétben érzékeny radarjaim szapora nyelő hangokat fogtak Réka irányából, ami a fenti emléket futtatta le agyamban egy másodpercen belül.... És ahogy letöltöttem a teljes emléket, már pakoltam is a nyáltengerrel küzdő picilányt ki a vécébe. Tibi elismerően nyilatkozott anyai ösztöneimről, amelyek megsúgták a feltörő dinnyelávát....pedig csak hányás témában vagyok nagyon profi és rutinos.

Rékám 3 hányással később láthatóan megkönnyebbült és mély álomba merült. Nem sokkal később Tibi is. Én azonban már nem tudtam visszaaludni, orromban a hányás ragacsos szagával őrködtem Réka felett és mellett egészen hajnalig....Úgy volt, hogy hatkor kelünk, mert L. mamához megyünk és ott töltjük a napot hármasban, de csak fél 8-kor nyitottam ki legközelebb a csipám. Akkor is csak azért, mert Zalánom enni kért.

Hát hogy mikor eszünk legközelebb dinnyét, azt nem tudom megmondani.

Legjobb pillanatok Zalánnal

......amikor Zalánom rám néz és vidám szemeiben ott táncol a felismerés: hiszen ez anyám!

.....amikor rám néz és szája lassan mosolyra hullámosodik

.....amikor fogatlan ínyét villogtatva rám vigyorog, majd mintha szégyellős lenne (olyan Latabáros módra, ha erről valakinek is beugrik bármi), elfordítja fejét

......amikor az ágya fölé hajolok és megcsap az intenzív, andalító, boldogsághormont felszabadító babaszag.

....amikor kisfiam hozzám intézi mondandóját: gőőőő, hőőő és társai

....amikor kisfiam kőkemény ciciből a szopi mestereként puhacicit varázsol, majd elégedetten szuszog, mint aki moccanni sem bír. És árad belőle az édes anyatej illata.

....amikor keze-lába jár, gőgicsél és szuszmákol

....amikor csuklik, pont úgy, mint egy kisegér (Mondjuk, nem tudom, csuklanak e az egerek és ha igen, az milyen hanggal jár, de ilyesmit képzelek el.)

....ahogy két karomba veszem és megnyugszik rögtön, bármi bánata is volt (hisz anya csak egy van, és ő már azt is tudja régen, ki az)

....amikor fürdés közben az apjára függeszti tekintetét és le sem veszi róla, amíg szárazat nem érez a feneke alatt

...amikor a szemét figyelhetem szoptatás közben. És mit látok? Bölcsességet, Szakértelmet (szopáshoz nem árt ám), Nyugalmat, Élvezetet, egy idő után Jólakottságot.

....ahogy hozzám bújik a hajnali-reggeli szopi után az ágyamban és békésen elalszik

...vagy ahogy a szopit befejezvén elengedi a bimbót, majd mintha kispárna volna,elégedetten a cicire hajtja a fejét és úgy alszik el

....amikor hazatérve a lakás levegőjébe szippantok és egyértelmű: kisbaba van a háznál

Túlélni a kánikulát

Erről szól most nagyjából ez a hét. Rekkenő a hőség, közel az elviselhetetlenhez. A megtévesztésig olyan idebenn, mintha maxra tekertük volna a fűtést, aztán meg jól úgyfelejtettük.... Kínjainkat nem szünteti meg, de azért nagyban enyhíti , hogy legalább a hálószoba klímás, így egyrészt éjszaka jól alszunk, másrészt nappal is ott piszegünk amikor csak tehetjük. Légkondi nélkül már feldobtam volna a talpam, minimum menekülőre fogom a dolgot persze csemetékkel a hónom alatt. Így tűrhető a helyzet, de estére valahogy mindig hulla fáradt leszek. Fáj a fejem, szédelgek és nagyon leszívja az energiámat a meleg.

Reggelente bevállalunk egy sétát még mielőtt magasan járna a nap, majd legkésőbb 11-kor menekülünk haza. Csak este merészkedünk ki újra, akkor kicsit fellélegzünk, majd nyomban a tengernyi szúnyoggal szállunk csatába. Én ragadozó madárként figyelem, hogy mikor száll Rékára egy. Zalán továbbra is a babakocsi fogja, a szúnyogháló óvja őt. Egyelőre csípésektől mentes, ami nem semmi teljesímény idén nyáron. Réka viszont nagyon profi, múltkor nem jutott eszembe, hogy fenistil-lel szoktuk leápolni a csípéseit, tőle kértem segítséget...naná, hogy tudta.

A gyerekek jól elvannak azért, bár nem meglepő, hogy sokkal kevesebbet esznek. Zalán gyakrabban szopik és előfordul, hogy amint a sűrűbb és értékesebb anyatej részhez ér, abból már nem kér. Csak szomjas a lelkem, inni kér.

Hétfőn járt itt a védőnéni. Bekukkantott a kiságyba, aha, mondta, olyan 3-4 hónaposnak megfelel a Zalán baba. Hihetetlen, milyen ütemben fejlődik. Nem kövér, még csak nem is pufi, csak valahogy ránézésre is robosztus, erős kölök. Ezt mondja az általános véleményhez csatlakozva védőnéni is. Pedig azt el sem mondtam neki, mert elfelejtettem, hogy ha olyan formában van Zalán, akár naponta háromszor is átfordul a hasára és ott szunyókál. Ezt Réka valamikor 3,5 hónapos korában mívelte.Rájöttem tehát, hogy Zalánom jóanyjához és nővéréhez hasonlatosan szeret hason szunyókálni, tehát olykor úgy is teszem le aludni. Légzésfigyelő úgyis őrködik.

A szemecskéje továbbra sincs teljesen rendben Zalánnak. Néhány hét szünet után megint kap szemcseppet, ezt még jobban útálja, mint a másikat...Az első 2 nap mintha még jobban váladékozott volna a szeme, mint azelőtt, ma ellenben teljesen tiszta mindkettő. Felcsillant a reménysugár, hogy talán megússzuk a könnycsatorna mosást sztk módra, de nem akarok inni a medve bőrére....

2010.07.12

Rékám 2 éves és 7 hónapos ma....

Ennek örömére:

Jelentem, babázik a lányom. Eddig csak textilpelenkába kötözte a meztelenre vetkőztetett, névtelen babákat, legtöbbször kettőt vagy mindjárt hármat is....és őket tologatta lakásszerte. 1-2 hete fokozta a gondoskodást, nevet kaptak a babák, egyre többet ringatta, vígasztalta, hurcolászta őket. Nagyjából úgy, ahogy én Zalánt. Az utóbbi napokban már neveli is Kati és Zsuzsi babát, leszidja, dícséri, szeretgeti, gügyög hozzájuk. És tegnap kért egy Zalán által már nem használt rugdalózót tőlem, abba öltözteti, vetkőzteti a Kati lányt. Enni, jelzem, még mindig nem ad egyiknek sem. Valahogy ennek nem látja szükségét.

Másik mostanában felszínre törő, de kevésbé kellemes hobbija, hogy este ahogy befészkel kettőnk közé az ágyikóban, valahogy addig sündörög, izeg mozog, mint egy sajtkukac, amíg rám nem mászik. Na igen, ez eddig is így volt, igaz. Ami új, hogy ha már ott van, sipító hangon, tele önsajnálattal panaszkodni kezd, hogy menjek arrébb, mert nem fér el a párnán. Ami történetesen az ENYÉM ....a sajátjáról hallani sem akar. Némi huzavona után általában arrébb gurítom a helyére, középre, ami ellen újfent sipítozva tiltakozik....megy a nyifinyafi jó darabig, melyhez Apa horkolása a zenei aláfestés. Végül utolsó aduként menetrendszerűen megpendítem, hogy Réka üres ágyikója oly nagyon nagyon várja őt, mire általában elhallgat. Buksiját az enyémhez tolja, így alszunk el békében és újra harmóniában..... ami a fentieket némileg feledteti.

Hisztis tyúk lett belőle. Este például megkérdeztem tőle, hogy kéri e még a szendvicset, amit vacsorára szerkesztettem neki. Nem, jött a válasz, be is faltam nyomban. Már az utolsó két falatot toltam a képembe, amikor Rékám észrevette, üres lett a tányérja. Visított, mint egy kismalac, morgott, mint egy megvadult házörző, mikor melyik, felváltva, hozzá csapkodott is. Mivel hatótávolságán belül voltam, engem.

Ma ebéd közben is hisztit csapott. Súlyos volt a vétkem, meg mertem kóstolni a levesét, nem túl forró e. Erre amellett, hogy ordított, mint a sakál, csapkodott a kanállal és pattogott a széken. Bezavartam a szobába azzal az üzenettel, hogy majd akkor jöjjön vissza, ha befejezte mindazon tevékenységeket, amelyek feleslegesek az ebéd elfogyasztásához, lásd ordítás, csapkodás és pattogás. Abbahagyta, de nem rögtön. Átmenetileg még nagyobb fordulatszámra állt át.

A védőnő szerint a hisztiknek nincs köze Zalán érkeztének családunkba, egyszerűen csak ebben a korban van Rékám. Magam is így gondolom valahogy.

Ezzel jól megemlékeztem leánykám hófordulójáról.....

Egyébként 12,5 kiló, imádja a gesztenyepürét és a Pilóta kekszet. Hogy egészségeset is említsek, a sajtot és a salátát.

Szeret közterületen énekelni. Csiribirit főleg, mikor mi jut eszébe.

Imád meztelenül szalagdálni kégliszerte. Akár egy bugyit is varázsolni rá, kész művészet.

Imád virágokat locsolni. Akár minden nap. Hogy a virágok elrohadnak és elpusztulnak emiatt, egyáltalán nem zavarná.

Engem helyett olykor tégem-et mond.

És kérdez, kérdez, kérdez és kérdez....és persze szeretjük, csodáljuk, imádjuk az Elsőszülőtt szemünkfényét.

2010.07.06

Tegnap este küldött egy sms-t a doktornő, hogy Zalán minden eredménye negatív lett. Pisi, ilyen váladék és olyan egyaránt. Megkönnyebbültem egy kicsit. Bár valamit már sejtettem, mert szombaton és vasárnap 37,2 volt Zalán hője popsiban, ami ugye már jónak számít....Gondolom, ezzel pontot is tettünk az ügy végére, igaz, hébe-hóba azért Zalán kap még egy fincsi kis hőmérőt a popsijába. Egész jól viseli. Egyre ritkábban talál akkor kakálni. Sugárban.

Tibi visszavitte a gyógyászati segédeszköz boltba a babamérleget, amit potom 7500 Ft/hó áron béreltünk eddig. Igen, nem írtam el egyetlen számjegyet sem. 4 hete füstölgünk, hogy micsoda rablás és hogy átvertek bennünket, ennyiért már akár újat is....de használtat mindenképpen...ez meg nem tegnap jött le a gyártósorról.....A 2. hét végére aztán leírtuk a kárt, túltettük magunkat rajta. Nekem később sikerült, mint Tibinek. Mert hát nem annyira a bolt hibája az egész, mint enyém pasié. Már a gyerekek is tudják, ha valami égbekiáltóan drága, azt nem veszem meg, nem bérlem ki stb. Akkor sem, ha a (sárkány) nej megbízást ad mérleg beszerzésére. De Tibim fizetett,mint a katonatiszt, egy mukkot sem szólt még akkor sem, amikor egy tizesből alig kapott vissza. Gondolta, biztosan rosszul emlékezett, hogy kétezernemtommennyi a mérleg bérleti díja per hó....

Az üzletben az eladó azzal indokolta a csillagászati díjat, hogy előfordult olyan eset, hogy a mérleget soha többet nem látták, miután a kuncsaft a hóna alá vágta és kilépett az üzletből. Hát együtt tudtam vele érezni, mármint a kuncsafttal, azt hitte a szerencsétlen, hogy MEGVETTE a cuccost.

Szóval mondanom sem kell, még meg sem kezdte szolgálatát nálunk a mérleg, máris elhatároztuk, hogy 4 hét után megy vissza a gazdájához. Repül, egyenest.

Aztán tegnap este, ahogy hazajött Tibi immáron mérleg nélkül, közölte szerényen, hogy 5000 Ft-ot visszakapott, mint kauciót, mivel ügyesokosan, időben visszaszolgáltattuk a bolt tulajdonát.

ÁÁÁÁÁÁÁ!

Réka mondta 2.

Egy délután arról beszélgettünk Rékával, hogy a családban, baráti körben ki melyik hónapban született. Ez nagyon tetszett neki, hol én kérdeztem, hol ő. Este újra elővette ezt a játékot és nekem szegezte:

- Ki született novemberben?

- Apa, Ildikó néni és Attila bácsi.

- És decemberben?

- Tini néni és te, Réka.

- És ki született marcipánban?

- .............Tessék?

- ......

- Ja, úgy érted márciusban? Hehehehehehe... (nem szép dolog kinevetni egy gyereket, de van hogy nehéz megállni.)

Bútort szerelünk, azaz Apa szerel, Réka besegít (anya dirigál és kritizál. Valakinek azt is kell.)

Az utolsó simításoknál kiderül, hogy két bútorelemet fordítva erősített fel Tibim a leendő gardróbszekrényre. Még mielőtt kinyithatnám a szám...

- Ezt jól megcsináltad, Apa! - vágja ki Réka. Na tessék. Nekem már nem is kell megszólalnom.

A hálószobában szoptatok gondolataimba merülve, amikor egyszer csak Réka beesik a szobába.

- Anya, anya....hol van a hejenyóvó? - kérdezi izgatottam.

- A.....mi????

- A hejenyúúúvó.

- Öööö...- fogalmam sincs, mit szeretne, kattog az agyam, de hiába. Hogy esetleges lehetőségként a "herenyúzó" ugrik be, engem minősít kétség kívül.

Réka még kivár egy-két másodpercet, majd mivel nem jut velem semmire, lemondóan hátat fordít nekem ,az apjához szalad vissza a nappaliba. Én fülelek.

- Hejenyúvó..... hejenyúvó......hejenyúvó, - ismétli rövid kihagyásokkal Réka, mire elvigyorodom. Az apja sem érti, pedig ő nagy kódfejtő. - aztán ,ahogy lenni szokott, a dolgok maguktól megoldódnak.

- Á...megvan. - kiált fel boldogan Réka és szinte látom, ahogy lecsap az eszközre.

Na mit keresett, ki tudja? (Mission Impossible, jelzem)

Este lefekvés előtt a szokásos program része minálunk, hogy Réka bebújik az apja által takaróból emelt "sátorba". Ott eldiskurálnak egy darabig, mint apa és lánya, aztán egy idő után elfogy benn a levegő vagy valamelyikőjük elalszik, magam sem tudom, mi a vége a játéknak. Egy nap azonban este sem kúszik a hőmérséklet 28-29 fok alá, így aztán Tibinek nem sok kedve van a takaró alá bújni, még ha csak annak huzatáról is van szó.

- Sátooooj...-nyöszörög Réka immár hatodszor (az egyszerűség kedvéért ugorjunk oda az időben.)

- Ma nem, Réka, nagyon meleg van.

- Neeem, sátoooort akarok....

- Neked nincs meleged?

- Nincs....nyaf...nyaf...nyaf....sátor.....

- Nem hiszem el, hogy nincs meleged. - kötözködik Apa.

- Nincs melegem, sátrak akarok.

- De, biztosan meleged van, majdnem 30 fok van idebenn.

Réka elveszti a türelmét és elkiáltja magát.

- Mondom, hogy NEM VAGYOK MELEG!- bejelentését néma csend követi a szobában, majd valami ilyesmit mondok.

- Őszintén örülök, hogy ennek már ilyen zsenge korban is tudatában vagy, Rékám.... - Tibi horkan egyet és én sem bírom már nevetés nélkül.

Megint a hálóban szoptatok, késő este van, lefekvéshez készülődünk végre. Én már szinte alszom is. Egyszer csak Réka robban be az ajtón

- Van holdacska, van holdacska az éééégen! -örvendezik, ugrándozik.

- Igen? Süt a holdacska, de jó.... - nyomok el egy ásítást.

- A Hold az nem süt, az csak világít, anya. -világosít fel Réka, mire nem szólok semmit, csak pislogok párat - szerintem - értelmes fejjel. Értem én mire gondol és azt is tudom, kitől hallhatta ezt. Aztán azon jár az eszem, hogy én 2-3 éves koromban vajom meg tudtam egyáltalán különböztetni a Napot a Holdtól??

Ülök és mesélek

Lassan egy hete írom ezt a bejegyzést. Annyi mindenről szeretnék írni, az elmúlt napok eseményeivel kapcsolatban, mindarról, ami megfordul a fejemben mostanság, ami foglalkoztat vagy éppen amin rágódom.....de nem lettem időmilliomos az elmúlt héten sem. Fene tudja, miért nem, de nem. :-)

Alapvetően napjaimat a folyamatos egyensúlykeresés jellemzi a gyerekek között. Hogy Réka maximális figyelmet kapjon és közben Zalánt se hanyagoljam el. Jobban mondva, hogy Zalánnak legalább megközelítően ugyanabban a kényeztető gondoskodásban legyen része, mint Rékának annak idején és közben Rékában sem lobbanjon lángra a féltékenység. Vagy valami ilyesmi..... Keresem hát, keresem az egyensúlyt, mert volt egy olyan feltevésem, hogy minél többet foglalkozom Rékával, minél több időt töltünk kettesben, annál kisebb a valószínűsége, hogy féltékeny lesz....De ez nem feltétlenül így működik, ahogy a tapasztalataim mutatják. A sok figyelem talán elszundította Rékámban a féltékenységet, de csak átmenetileg.

Azért égbekiáltó problémák nincsenek, továbbra is azt mondom, hogy jól viseli a nagytesóságot és szereti Zalánt. Néhány apró szeletecske-jelecske a zöld szemű szörny jelenlétéről.

- Réka nehezen viseli a fekve szoptatást. Nem veti magát a földre a hisztivel, de mindent elkövet, hogy az éppen szopizó Zalán és közém (!) feküdjön. Olykor azzal is beérné, ha a tesóra heverhetne.

- A kelleténél nagyobb lelkesedéssel és szenvedéllyel közelíti meg és veszi körül Zalánt. Úgy általában...És ha ezerszer elmondjuk, hogy ne kiabáljon Zalán arcába, ne hintáztassa úgy, hogy agyrázkódást kapjon, ne puszilgassa végtelenül, még akkor is, amikor Zalánom már sír.......akkor ezeregyedszer is megteszi. Simán.

- A fürdetés rendszerint könnyekbe torkollik. De nem Zalán részéről, hanem a fontoskodó Réka részéről. Kisfiamnak már egy szemmel kevesebbje lenne és bizton megízlelhette volna a fürdővizet is, ha hagynánk amit Réka művelne vele.

Ennyi példa pont elég lesz.

A legnehezebb az egészben azt hiszem az, hogy türelmet kerítsek valahonnan a Kétésfélévesem ügyködéséhez. Megtaláljam azt a pontot, ahol már mindenképpen közbe kell avatkozni, mielőtt Zalánban tényleg valamilyen kár esne, ugyanakkor ne is váljon belőlem szánalmas papagáj a sok "nemszabad...nemszabad....hagydbékén....nebántsd....őmégolyankicsi".....

ismételgetésével....Már csak azért sem, mert egy idő után ezek a fegyelmezések leperegnek majd leánykámról, lerázza őket, mint kutya a vizet.

No, gyorsan összefoglalom, mi történt az utóbbi napokban, megint futhatok, loholhatok, hogy utolérjem a bloggal a jelent.

Szombaton tesómék ugrottak be látogatóba, hogy először megnézzék maguknak Zalánt élőben, szippantsanak egy kis babaszagot. Aztán mit ad Isten, Tibi tesójáék Nyíregyházáról is úgy döntöttek, pont ugyanakkor szeretnék köszönteni Zalánt családunk körében, úgyhogy zsúfolásig megtelt a kéglink, én is csak kapkodtam a fejem. Mindenki imádta a kispasinkat, el voltak tőle ragadtatva....

Hétfőn "hajnalban" a védőnő ébresztett. Még fél 10-et nem ütötte el az óra. Morogtam is magamban, ahogy még köntösben és hálóingben baktattam le a lépcsőn a kapuig, hogy nincs senki a terhesgondozóban ilyenkor, hogy ennyire ráér védőnéni?! Miért volt akkor az, hogy én 11 előtt soha, de soha az életben nem végeztem a tg-ben?!

Rossz éjszakájuk volt? - kérdezte a védőnő együttérzően a vetetlen ágyra pillantva. Egészen a bokámig pirultam szégyenemben, még akkor is, ha tényleg rossz éjszakánk volt. Valamikor 3 körül aludtam el, nem sokkal előttem Zalán és Réka....Majd 5 után volt egy szopi, 7-kor még egy....szóval az éjszaka pont olyan volt, mintha nem is létezett volna.

Egyeztettünk fütyi ügyben (húzogatni avagy nem húzogatni...erről majd bővebben egyszer, máskor, valamikor), de nem egyértelmű számomra mindaz, amit elmondott, annyit leszűrtem, hogy egyelőre nem kell hozzányúlni Zalánom nemes fütyköséhez, pontosabban a fitymájához. Ami szerencse, mert ez a fityma dolog valami egészen rejtélyes dolog nekem egyelőre. Egyébként pedig a fütyi rendben van, akármit is jelent ez védőnő nyelven.

6 hetes méretek:

cici: 40 cm (!) -

súly: 5200 g

Kedden betöltöttük a 6 hetet, ezzel egyidőben én is kikecmereghettem a képzeletbeli gyermekágyamból. Még akkor is, ha az én szememben a gyermekágy már kb. egy hónapja véget ért. Nagyjából pont akkor, amikor átvettem a teljes parancsnokságot két gyerek és a háztartás felett. Azért tiszteletben tartottam ezt az időszakot, nem emeltem, kíméltem magam, ettem és ittam rendesen, már csak a tejcsi kedvéért is...de hol volt ez a 6 hét attól, ahogy az annak idején Rékával eltelt....Ég és föld. Aktív és pörgős időszak áll mögöttünk, gyermekágy ide vagy oda. Most nem volt semmi "átalszom a félnapot", "egész nap a kisbabám bámulom lélegzetvisszafojtva", "pizsamában vagyok reggeltől estig" és társai....

Zalánom állandó hőemelkedése továbbra is fennáll, ahogy az várható volt. Lépünk tehát tovább. Kedd délután telefonált is a doktornéni, hogy beugrana levenni Zalánom torok- és orrváladékát, mikor szopott acsajszi?.... Őőőőő, azaz a kispasi. - korrigált nyomban. Hihi, megnyugtattam, hogy még velem is sokszor előfordul, hogy keverem a saját gyerekeim, semmi gond....

Vizeletmintához is hozott egy kis fiolát, aminek örültem. Mármint annak, hogy vizeletvizsgálat és tenyésztés is napirendre került, nem annak, hogy küszködnünk kell a vizeletbegyűjtéssel....habár a gyűjtőzacskót megpillantva nyomban az jutott eszembe, kispasiktól pisit nyerni azért még mindig az egyszerűbb változat, mint kiscsajoktól...És ez szerda este be is bizonyosodott. 1-2 órán belül Zalán a zacskóba nyomott kellő mennyiségű pipit. Édesapjával együtt sziszegtek, ahogy lefejtettem-eltávolítottam a ragacsos zacskót combiról, heréről, errőlarról....

Eredmény bő egy hét múlva lesz by ÁNTSZ, ha valami (váratlan) kitörne Zalánon, akkor lehet sürgősséget kérni. Mivel 3 hete észleltük a hőemelkedést először, így ilyesmire én nem számítok, de picit aggódva várom az eredményt....

Szerdán úgy döntöttem, ideje elmennem a 6 hetes vizsgálatra Doktorúrhoz. Egyrészt, mert tényleg eltelt a 6 hét, tehát időszerű a dolog, másrészt, mert a gátam továbbra sem az igazi, harmadrészt, mert Rékával meglepően hamar megjött a micsodám, ha nem is szabályos ciklusokra berendezkedve....Nem lett volna annyira jó, ha a 6 hetes vizsgálatból kerekítettem volna végül egy kb. 26 heteset....Annál jobban fáj a gátam.

Tiborommal 4 órára beszéltük meg a randevút, hogy a fél 5-ös rendelőnyitásra ott legyek és mielőbb végezzek....Erre enyém férj 5 óra után pár perccel toppant be (mobilon nem volt elérhető persze) ártatlan képpel és azzal a bevezetővel.:

- Dehát 5-től van rendelés..... - ebben speciel igaza volt, de semmiben másban nem, ami az érvrendszerét illette. Komolyan, mintha az elmúlt időszakban nem jártunk volna eleget fél 5-re orvoshoz és nem mondtam volna el eleget csak aznap, hogy 4 órára várom haza. Na mindegy. Szerencsére piszegett a hűtőben bő egy deci friss anyatej. Mire a rendelőhöz értünk, le is higgadtam.

Odabenn 4 végstádiumú kismama és kispapa várakozott előttem izgatottan.....Ami azt illeti, én örültem, hogy örülni tudtam annak: nem tartozom immáron közéjük. Otthon rúgkapál és vigyorog az én kisfiam, dejó dejóóóóó! Másfél órát ültem ott, én és regényhősöm, az éppen 30 éves Adrian Mole....Hamarabb is végeztünk volna, csak a hármas számú kismama, a sipítozós hangú, feltette Doktorúrnak azt a (szerintem) meggondolatlan kérdést, hogy mi a helyzet a kórházban a szülésznő választással, szokás e, nem e, kell e, nem e....(Ez valahogy kihallatszott.) Erre, ahogy arra számítani lehetett jött Doktorúrtól egy fél órás monológ. Ha engem kérdez, egy mondatban elintéztem volna, hogy "Jobban teszed, ha választasz, anyukám...." - de persze nem az én véleményemre volt kíváncsi a kismama, teljesen érthető módon.

Nem az én műfajom, fényképeket mutogatni orvosnak, szülésznőnek, elvégre biztosan marhára kíváncsiak a 675 345. gyerekre, akit karrierjük során a világra segítettek...Most mégis előkaptam a borítékot, amit nem sokkal a rendelés előtt nyomott a kezembe Tibi a friss előhívásokkal. Talán mert Zalánom Lilabuksi vitézként kezdte kis életét...és azóta milyen jóképű legényke lett belőle....

Ami a lényeget illeti, a gátam nem véletlenül nem 100%-os még mindig. Valami oda nem illő izé nőtt rá, amit némi ezüstizével lekezelt Doktorúr. Csak eleinte nem fájt. Aztán ahogy Tibi értem jött,már alig tudtam leülni. Éget és mar a seb, mint a fene, pont úgy, mintha vadiúj beszerzésű gátsebbel bírnék. Nagyszerű! Ha nem múlik el, mehetek vissza még egy körre....Remélem, erre nem kerül sor. Terhesgondozódni szerettem Doktorúrhoz járni, de ha már nyavalyája van az embernek, az egy egészen más történet.

Csütörtökön nem történt az égegyadta világon semmi rendkívüli. Délelőtt szokás szerint beszereztem legalább 6 szúnyogcsípést sétánk során. Imádnak a dögök! Zalánt csak sűrű szúnyogháló alatt lehet kihozni a lakásból és még akkor is parázok, hogy valamelyik huncut példány nem jutott e mégis be az átláthatatlan háló alá és éppen nem azon dolgozik, hogy agyon marja szegénykémet.

Ha sírni kezdene, meg vagyok lőve, mert nem igen vehetem ki a kocsiból anélkül, hogy ne rajtolnának rá a vérszívók. Így aztán nem is szoktam megbolygatni sem hálót, sem babát.... csak abban reménykedhetem, hogy Zalánom abbahagyja a könnyhullatást magától, vígasztalás nélkül, bármi is a búbánata. Jó kis edzőtábor ez neki....

Rékám apja lánya, nem eszik a szúnyogok, egyébként is jól beöltözve-becsomagolva sétálunk, minél kevesebb támadófelületet nyitva hagyva...

Hát ennyit egyelőre....így is piszok hosszú lettem.

Réka mondta

Finomfőzelék az ebéd. Bele sem mártja a kanalát, csak a fasirtot írtja.

Azért én próbálom meggyőzni, úgy érzem, az a dolgom jelen esetben.

- Réka, megkóstolod?

- Nem.

- Naaagyon finom pedig.

- .....

- Biztosan nem? Van benne borsó, répa...nyami..

- ....

- Anya és Apa nagyon szereti.

- Finom? - hirtelen érdeklődést látok csillanni a szemében.

- Finom bizony.

- Szereted?

- Naná! - vágom rá lelkesen.... de már gyanakszom.

- Akkor edd meg te! - üti le a labdát.

Érdekes élmény fogja érni majd az óvodai koszttal kapcsolatban.

SzomszédSrácot én magunk között csak Borzasnak becézem. Meg is feledkeztem róla, hogy Réka erősen zavarba hozhat Szomszédsrác előtt egy szép napon. Egyszer, ahogy a lépcsőfordulóban megpillantja az ajtón kilépő SzomszédSrácot, Réka fel is kiált.

- Booojzas! - SzomszédSrác gyanútlanul eltűnik a látótérből, mielőtt még zavaromban leizzadhatnék. Huhh!...... Borzas azóta megnyiratkozott. Most Borosta névre hallgathatna inkább...mert a dolgok alapvetően nem változnak.

Fotózunk. Réka a célpont, de ő most nem együttműködő, inkább unja a banánt. Én azért igyekszem, mindent elkövetek, Tibi háta mögött próbálok vigyort kicsiholni belőle. Kínomban integetek, vicces képet vágok, hasztalanul, végül vadul miákolok, majd buzgón ugatok....Réka érdeklődőn pislog. Csillog a szeme. Elbődülök, mint az állatok királya, ami betehette Rékánál a kaput, mert rosszallóan megszólal.

- Anya....nem vagy te oroszlán!

Érdekes, hogy ha Réka úgy akarja, a szomszéd szoba, simán átalakul képzeletben Tibi irodájává, a bébitaxi villamossá és busszá, bármi bármivé. Ám ha anya próbálkozik ugyanezzel, mindig zavarbaejtő elutasítás a válasz.

Pl. a mini állatkertjével játszunk. Éppen azt, hogy etetési idő van, vacsorát visz a gondozónéni (Anikó névre hallgat),husit az oroszlánnak, szaftos lombot a zsiráfnak. Ásványvizes kupakokat gyűjtök, melyek - szerintem - nagyon jól megfelelnek etető tálnak. Mondom is Rékának, ebben a rózsaszínben van a husi, a kékben vizecske, a zöldben fű. Milyen brilliáns logika! Réka enyhén lesajnálóan néz rám (de tényleg) pici meghökkenéssel vegyítve...majd annyit mond:

- Azok csak kupakok, anya...... - és piros kockát dörgöl az oroszlán orra alá husi gyanánt.

Játszótérről tartunk hazafelé, magasan jár már a nap, kutyameleg van. Túl a félúton Réka kérlelni kezd.

- Menjünk vissza a játszótérreeeee....

- Most nem megyünk, Rékám, nagyon meleg van, erősen süt a nap...

- Nem baj! Majd becsukom a szemem. - jön a nagy ötlet.

Márciusban vásárolt csillivilli ágyikójában továbbra sem alszik éjszaka a lány. Amit egyre inkább az orra alá dörgölök, nem elégszem meg a délutáni szundival.

- Ó, Réka, ha nekem ilyen ágyam lett volna gyerekkoromban....én biztosan abban alukáltam volna! - Ezt már hallotta Réka sok sok ember szájából végtelenszer, biztosan baromira unja már...Egy alkalommal ezt felelte:

- Majd ha kicsi leszel, aludhatsz benne, anya. - milyen nagylelkű már, mert alapjáraton irigy, mint a csuka. Aztán hozzátoldja.

És ha kicsi leszel, kaphatsz majd cumit is. - mintha ez lenne a legnagyobb vágyam....

Mondóka Réka módra: "Kicsi vagyok én, majmegnövök én, egykettőre egykettőre bedagadok én...."

Mamának fáj a lába. Réka tele van részvéttel.

- Fáj a lábad, mama? Fáááj?......-majd váratlanul felkiált. - Hát akkor ne ugrálj!

Szoptatok, és mint annyiszor, elfelejtem, hogy éppen szabad emlőmből bizony csöpög a tej, míg Zalán a másikon ügyködik. Tekergetem a nyakam pelenkát keresvén...vagy legalább egy pzs a kezem ügyébe akadhatna. Réka közben mellém sündörög, az egyik legördülő tejcseppet felfogja ujjacskájával és bekapja.

- Hm, anya, nagyon jó tejed van. - mondja, megható elismeréssel a hangjában. (És tényleg finom tejcsim van, édes.)

Ebédhez látunk neki, alig emelem a kanalat a számhoz, Réka így szól.

- Jó étvágyat, kiscsibém! - ez egyébként az én dumám.

Enyhén szégyenkezve konstatálom Rékám nagyra tátott szájába kukkantva, hogy figyelmetlen hanyaganya voltam már megint, hisz fogalmam sincs, mikor és hogyan, de immáron teljessé vált leánykám tejfogacskáinak sora. Azaz pont 20 hófehér, hibátlan példány sorakozik rózsaszín ínyecskéjén. Réka persze viszonozni szeretné a szemlét, úgyhogy anyuci is naaaaagyra tátja a száját neki, ááááá!

- No és hány fogam van, Réka? - kérdezem.

- Négy. - vágra rá nyomban a lány meglepően gyorsan és magabiztosan.

- Néééégy?? Ó, van ott több is, számold csak meg őket! - de leánykám nem számol, inkább alkudozik.

- Hat....nem, nyolc.

- Annál is több van, hé.....- de már egyértelmű, itt nem lesz számolósdi. És igazam lesz.

- ..... hmmmmm....sárgák....tudod? - közli kicsit tűnődve Réka, befejezettnek tekinti az általa kezdeményezett játékot, ott is hagy.....