2014. december 29., hétfő

Hinnye, ez lemaradt!

Szeptember

Szeptemberben Réka meglepő lelkesedéssel vetette bele magát az iskolás létbe. Mivel kedvenc barátnője és még néhány barátosné is vele tartott az Első Bébe, végül is minden adott volt egy zökkenőmentes iskolakezdéshez.....De hogy ennyire?! A zökkenőt hírből sem ismertük.  Erre mondta anyukám, hogy "túlérett Réka a sulihoz", ami persze így nem igaz, de vettem én, hogy értette ő. Szóval Réka belesimult az iskolás létbe, mint a parancsolat. Nekem mindez valahogy több időbe telt, annyi mindent észben kell tartani és még feketepontot is kap az ember (lánya), ha valamit elfelejt.... 

29 órát nyomtak be az Első Béseknek az órarendbe rögtön az első félévben, amit én meghökkentően soknak találtam. Pedig akkor még nem is tudtam, hogy egész félévben 3, azaz keményen három ének órájuk lesz MEGTARTVA. Ezzel párhuzamosan az órarend szerint négy darab matematikából inkább 5,5 valósult meg úgy nagy átlagban. Picit viszont enyhít tán a képen, hogy a heti 3 db tehetséggondozás/felzárkóztatás az szerintem sima napközi, legalábbis sok nyomát annak az órának nem láttam ebben a félévben. Nem panaszkodom, csak mondom. 

Zalánom is visszabattyogott a Napraforgó csoportba a tanév kezdetén. Egyáltalán nem lelkesen, inkább beletörődőn. Akkor még nem tudtam, hogy a mind Zalán, mind az én számomra kedvesebb óvó néni már nem sokáig lesz közöttünk...

Rékának villámgyorsan elkezdődött a "szakosztályos" úszásos edzés, gyakorlatilag a második héten? Ha jól rémlik. Persze a haladókhoz került, mint mindenki, aki mély vízbe ugorván nem fulladt bele. 

Munkahelyemen belecsaptunk az első leltárba, amit nekem kellett kiértékelni, alapanyag, csomagolóanyag és késztermék tekintetében is. Ebből a késztermék a gáz. Hogy én ezt mennyire nem szeretem, áááááá! 

Volt még az a fogorvos para, hogy van e Rékának lyukas foga vagy nincs...Végül csak (?) elszíneződés volt a diagnózis, egyelőre. 

Zalánt, úgy tűnt, nem viselte meg nővére távozása az oviból, talán ezért, talán másért, elkezdett barátkozni. Máté, Milán, Zalán, Sankó..szerintem már szeptemberben is egyre sűrűbben elhangzó nevek voltak itthon. A pszichológus is úgy vélte, hogy Réka iskolakezdése pozitívan fogja befolyásolni Zalán viselkedését. Hogy aztán mi miért történt, fene se' tudja. 

Hónap vége felé indult kálváriánk dróteltávolításilag. Ejhh....és brrr...Réka végül összesen 7 tanítási napot hiányzott a suliból, de a szeme sem rebbent, túlságosan az elején jártak még a tananyagnak. 

Különórák tekintetében (bár erről már annyit írtam, hogy sokat) maradtunk a rajziskolánál, ami szerdánként 13-16 óra között van és Réka nagyon szereti. Emellett jár még az órarendbe iktatva táncra. Ennyi. Pont azon gondolkodtam, hogy ha harmadiktól beindul a zeneiskola (heti négy óra elfoglaltság minden délután) és még az angolt is beindítjuk, mint második nyelv, mikor a bánatba fog mindez beépülni a délutánjainkba...Node meglássuk, vak is azt mondta. 

Zalánt is beírattam mindenre, ami eszembe jutott, vagyis két fajta tornára. Szereti mindkettőt, nem panaszkodik, hogy ő ugyan nem jár, pedig semmi nem kötelező. Most azon mélázok, hogy egyik sem szeptemberben indult talán, viszont témába vág, ha már különóra a téma....

Visszatekintés 2014 - Október





Október elején végre valahára túlestünk a dróteltávolító műtéten. Engem iszonyúan megviselt a huzavona, az a 2 hét, mire eljutottunk a műtét kitűzéséig. Szükségem lett volna egy hét szabadságra a kórházból való hazabocsátásunk után. Vagy egy pszichológusra, akinek kianalizálja belőlem a történteket. Réka szerencsére nagyon katonásan viselte az egészet. Illetve azt leszámítva, hogy altatták a lányt, ez a drótkihúzás még az én felfogásomban is rutin beavatkozásnak számított. Réka annyit érzékelt az egészből, hogy elaludt, majd felébredt. Valamivel később pedig hazajöhettünk. Nem volt rémisztő ébredés az altatásból, csak egy szép hosszú szundi a műtőből távozván. 

A Pitypang ovi októberben rendezte az őszköszöntő buliját, merre nem tudtam időben befutni, hiszen valamikor péntek délután 2-3 között kezdődött. Dolgozóanya barát óvoda ez is. Mire bevágódtam, már véget is ért a nagycsoportosok műsora, Zalán örömmel üdvözölt, majd leültünk falatozni a kis padok egyikére. Nagyjából ebben ki is fulladt a buli. 

A szeptemberi paprikáskrumplifőző összeröff után októberben Budapestre kirándult az Első Bé egy szombati munkanapon szülőstül mindenestül. A gyerekeink voltak olyan hátrányos helyzetűek, hogy életükben akkor ültek először vonaton. És metrón. És földalattin. Mert állítólag e kettő nem ugyanaz. A Vajdahunyad várában sem voltunk még soha, jómagam sem. 

Megértük ötödik házassági évfordulónkat is október végén, melyet nem emlékszem, hogy bármilyen formában is megünnepeltünk volna. Persze voltak villanásaim az esküvőről, hogy milyen szép is volt, jó is volt, meg hálát is rebegtem a Jóistennek az én "uramért", azonban az én hitös uram annyit dolgozik (mekkora közhely, te jó ég!)  és a hiánya olyan fájó tud lenni olykor, hogy....hát na. Ez van.   

Az első fogadóórára rögtön a bevezető hat hét után sor került a suliban. Csupa jókat hallottam Rékáról, 100% magyar felmérő, 97% matek, az volt az akkori mérleg. Szárnyalt és lubickolt az iskolában és én azt kívántam, legyen így mindig. Befejezte a munkát Zalánnal T. pszichológus, amit sajnáltam, mert úgy éreztem, jó szakembert találtam. De neki más és nagyobb feladata következett az életben, november elején egy kisfiút hozott a világra. Akinek azt a nevet adta, amit én adtam volna Zalánnak, ha Tibi nem emel vétót.



November 
Igazából, ahogy abbahagyta T. Zalán feltérképezését az akadozó beszéddel kapcsolatban, leállt az egész történet, nem volt azonnali folytatás. Részben azért, mert az ő véleményére vártam a hogyantovábbot illetően, részben mert Tibi totálisan feleslegesnek és pénzkidobásnak ítélte már eleve az egész pszichológus című fejezetet az életünkben, részben mert nem ismertem másik szakembert, akihez bizalommal fordulhattam volna. Kértem időpontot a nevtanból és kíváncsian vártam, mikor kerülünk sorra és vajon milyen szakemberhez irányítanak. A válasz decemberig váratott magára, január közepén fogunk találkozni egy logopédussal.  

Novemberben megnéztünk néhány potenciális lakást, melyektől totálisan beindult a fantáziánk. Hamar elfogyott a tűz, a lakásunk azóta sincs az ingatlanpiacon az eladó lakások között. Nagyon lassú ez a víz, de remélem, partot mos. Egyszer....

Novemberben volt nyílt nap a suliban, Olvasás hete rendezvénysorozat és úszóverseny az Arénában, Réka legelső úszóversenye. Együtt ünnepeltük Réka névnapját és Tibi 40. szülinapját. Külön torta azért dukált nekik. 

Aztán januárhoz képest meglepő gyorsan eljött az év vége, a december. Réka HÉT éves nagylány lett. Ugyanazt csinálom, mint az elmúlt cirka HAT évben (vagy hét???), pislogok, hogy milyen nagy már. De tényleg! Zalán is egyre nagyfiúsabb már, vele kapcsolatban az a bánatom, hogy mindig az ő lénye volt a vigasztaló elem az egészben, oké, Réka már nagy, de itt a pici Zalán nekem! Nos, már ő sem pici, tavaszra 5 éves nagyfiú lesz. 

Hogy milyen év volt ez a jelzők szintjén? Nem merem azt mondani, hogy rossz volt, mert hát tulajdonképpen nem volt az. Inkább próbálom kituszkolni a képből a pesszimista énem és hálás vagyok azért, amit kaptunk ettől az évtől. Az egyre inkább kinyíló és barátokkal rendelkező Zalánt és a nagyonlazaelsős Rékát. Dolgozom. Nagyon gyorsan találtam munkát. Anyagilag is egész jó évünk volt, stb, stb. Úgyhogy legyen ez az év összességében egy klassz esztendővé nyilvánítva és kívánom azt, hogy a következő se legyen semmivel rosszabb!





Visszatekintés 2014 - Július-Augusztus



A július hónapra ismét konkrét forgatókönyvünk volt nekünk, picinyke naiv emberkéknek. A tervek szerint a hónap első két hetében jöttem szabira, hurrááááá és véééégreeee....Réka mégiscsak úszhatott volna együtt egy hónapot Kata barátnőjével a szakosztályban és Zalakaros is várt bennünket a foglalásunk szerint, de még hogy. 

Ehhez képest rögtön július elején jött az ítélet egy kontroll röntgen folytán a rendelőintézetből, hogy valami nem egészen oké Réka kezével. Egészen addig reménykedtünk, amíg a doki (az a bizonyos egyetlen) ki nem jelentette, hogy ezt bizony műteni kell. Réka keze valahogy elmozdult a gipszben, sajnos, kedves szülők, ilyen előfordul. Négy elvesztegetett hét gipszben....fel voltunk dobva, hogy finoman fogalmazzak. 

10-én műtötték Rékust, két fantasztikus éjszakát töltöttünk a kórház felújítások miatt összevont hurutos ill. sebészeti osztályán. Pontosabban mi ez utóbbin. Erről inkább nem írnék többet, megtettem annak idején. Rá egy hétre már Zalakaroson lógattuk a mindenünk. Nem mondom, hogy áztattuk, mert Rékával szolidaritásban azt ritkán tettük, én egyáltalán nem. Nohát egy fürdővárosban nem egyszerű az élet, ha nem mehetsz strandra, de azért összességében élveztük. Együtt voltunk, Tibi még véletlenül sem tudott dolgozni, mi kell még? Július legvégén, három héttel a műtét után végre lejött a gipsz, megváltunk tőle végleg. A drótok még maradtak.....de akkor még bőrfelszín alatt, így nem sok vizet zavartak.

Az ovi végeztével némi huzavona után Zalánt is összehoztuk a pszichológus nénivel személyesen, heti egyszer "játszottak" együtt. Meglepődtem, mert simán kettesben maradt vele már a legelső alkalommal, nem kaparta-rúgta szét az ajtót menekültében. Bíztam benne, hogy legalább szeptember végéig tart az együttműködésünk T.-vel és jutunk valamire....Végülis így is lett meg nem is, nem is tudom...Valahogy mindig azt vártam eddig, hogy valaki megmondja nekem a tutit Zalánnal kapcsolatban és ezt valamilyen szinten mindig meg is történt. Mondják, hogy A és én megvalósítom itthon A-t. De már rájöhettem volna, hogy dadogós gyerekek esetében ez nem igazán így működik. Illetve a mi életünkben is vannak olyan korlátok, amelyek egyáltalán nem rajtam múlnak, hogy ott vannak vagy sem. Pont emiatt felemás érzéseim vannak a jövővel kapcsolatban. 

Augusztus....Réka akkor aludt először családi körön kívüli otthonban, Katáéknál. Hogy valami baromi fontossal kezdjem. Persze nem volt semmi gond, nem sipítozott az éjszaka közepén, hogy haza akar jönni....

A nyár vége felé fenyegetően közeledett az iskola. Átrendeztük a gyerekek kuckóját, Zalán új matracot, ágyneműt, takarót és párnát kapott, hála neked, Ikea. Tettünk néhány elvetélt próbálkozást, hogy külön aludjon és ne közöttünk. Pszichológusi tanácsra elsősorban. Ehhez képest most is közöttünk szunyókál.....

Mivel Réka "elhelyezését" a nyári szünetben mindenképpen meg kellett valahogy oldani és még drótok pihentek a kezében, így Zalán sem ment vissza az oviba augusztusra. Sok értelme nem lett volna, mivel a hó közepén még nyaraltunk is egyet az örök szerelmünknél, a Balatonnál. Nem volt túl jó az idő, hideg volt a Balaton is, de azért jól éreztük magunkat, főleg a gyerekek. A házaspár, akikkel akkor nyaraltunk, azóta nincs együtt, szétköltöztek és külön utakon tervezik a jövőjüket, ami valami egészen fura fénybe helyezi ezt a közös nyaralást is. Meg az emberismeretemet úgy egyáltalán. "Mentalistaságból" tuti megbuknék. Vagy hát...van hogy lát az ember dolgokat, csak hinni nem akarja/tudja/meri mindazt, amit abból továbbgondol.  A strandon vált meg Réka egyik felső egyesétől, nagy nehezen, alatta már ott virított a maradandó foga. 


Mivel szeptember elsején élesben is elkezdődött az iskola, az utolsó augusztusi hetekben felgyorsultak az események. Beszereztünk mindent az iskolai listából, triplán, duplán olykor. Nem is számoltam, hány grafit ceruza, hegyező került nálunk készletre. Réka íróasztala is a helyére került. Megkezdődött a nagy visszaszámlálás az iskoláig. Aminek végül a névnapom vetett  véget, augusztus 31. Szeptember elsején ott virítottunk a tanévnyitón. De ez már egy másik hónap meséje.





2014. december 27., szombat

Visszatekintés 2014 - Június


Hát ha június, akkor gipsz. Ez a legelső, amire asszociálok. Rögtön június elején, egy csodaszép meleg nyári napon, Réka lepottyant a mászókáról és eltörte a csuklóját. Ez nagyjából megadta az alaphangulatot az egész nyárhoz. Nemhogy a szakosztály ugrott, de úgy az egész úszás, ahogy volt. Valahogy így kellett lennie valószínűleg. 

Elvileg törés esetén az óvodának/iskolában mentőt illene hívnia, persze ez nem így történt, némi spéttel mi vittük kórházba, ahol késő este helyretette neki az a doki, aki az egész kórházban egyedül ilyesmivel foglalkozik. Rosszul ébredt az altatásból (nem a doki, Réka), fájdalmai voltak, alig vártam, hogy éjfél tájban hazaérjünk. 

Akkor még úgy tűnt, 4 hét az egész, ennyit kell kibírnunk....azért az egy jó dolog, hogy nem látunk a jövőbe, ha sejtettem volna, hogy októbert írunk majd, mire pontot tehetünk az ügy végére, biztos sikítok, mint Kevin anyja, amikor rájön, hogy elveszett a kölök. Vagy addig sírok, amíg ki nem száradok....

Júniusban lettem 39, hát erről nincs mit írni, évről évre rosszabb lesz a helyzet...

3-4 hónap várólista után időpontunk volt a szemészetre. Na oda sem megyünk többet, azt hiszem. Igaz, Rékával nem is kell már, csak panasz esetén, hiszen immár iskolás, lát, mint a sas. Zalánnal pedig majd elmegyünk magánrendelésre. 

Rékám, pontosan 6 és fél éves korában (napra pontosan) elballagott az óvodából. Egész sokáig bírtam bőgés nélkül, csak aztán P. (az egyik kisfiú) elpityeredett, majd megszólalt a "múlnak a gyermekévek", mire a dadus néni, a katonás szigorú elsírta magát...nahát onnan nem volt megállás számunkra sem a padon.

Kellemetlen mellékzöngéje volt az alkalomnak, hogy a rendezvényre nem hívtam meg tesómékat a nemtúlmesszi, de nem is közeli Dunakesziről. Úgy volt, hogy 20 perces béna műsor lesz, jelentéktelen semmiség, csütörtök délután, tehát kőkeményen hétköznap, 1) úgy sem érnének rá 2) értelme sem lenne 3) ez azért még nem a Harvard, csak a Pitypang ovi. Szóval meg sem hívtam őket. Amit picit rossz néven vett tesóm, főleg, amikor elcsicseregte jóanyám, hogy bő 1 órás remek műsorral búcsúztak a nagycsoportosok. Hát mosakodhattam tesómék előtt....

Ballagás után (másnap) Kecskeméten kirándultak a dedek, melyre Tibi kísérte el a leányzót. Ha jól emlékszem, Zalán addig oviban volt, én meg dolgoztam. 

Összejött az első randi is a pszichológus csajjal, akit a védőnő talált nekünk. Az már látszott, hogy nem az ideális megoldás a hölgy, merthogy fél idős terhes volt éppen...De azért egy szakvéleményt várhattam tőle, olyasmit, ami megcáfolja vagy megerősíti azt, amit az ovis pszichmókus állított. 

Semmi egyéb nem jut eszembe a júniusról. Ja, igen, még ballagás előtt volt egy Difer tesztes fogadóóra az óvó nénikkel, melyben csalódásomat fejeztem ki Réka Difer tesztje miatt. Hülyének néztek az óvó nénik szerintem, mindegy, nem volt semmi jelentősége. Messze bőven iskolaérett volt, vessző, full stop....

Az ám, az iskolában is következett egy szülői értekezlet, valahol a ballagás előtt vagy után egy nappal. Az ebédlőben gyűltünk össze négy óra tájban, egy olyan ritka napon, melyen jó kis kánikula tombolt. Az ebédlő viszont, a tanári szoba mellett szintén légkondicionált, úgyhogy elücsörögtünk volt ott bármeddig. Ekkor derült ki, hogy Réka B-s lesz, felharsantak az osztálynévsor A és B értelemben is. Megnyugodhatott, aki addig aggódott, minden Manó csoportos kispajti a B osztályba került (erős anyag egyébként) és titkos infó forrásból az is kiderült, hogy 2 db kisebbségi kerül az osztályba majd, ami mifelénk kifejezetten jó. Aztán ebből szeptemberre valahogy lett 7-8 is, nem érdekes....



Visszatekintés - 2014. Május



Májusban kezdtem magam szoktatni a gondolathoz, hogy Rékának nem sok van hátra óvodailag. Mint minden változás, ez sem ment nekem könnyen. Egy napsugaras májusi napon a dadus néni hazaadta az ágyneműjét, pár nappal később az óvónénik a kreatív dobozát....és elkezdtünk készülni a ballagásra, tervezgettük, hogy mivel ajándékozzuk meg a pedagógus gárdát. Egy képtelen gondolat volt még csak a suli, semmi több. Pedig még ebben a hónapban megvettük Réka leendő iskolatáskáját is. Leánykám első éjjel azzal aludt, úgy kellett finoman leválasztani róla. 

Gyuri bácsival is megbeszéltük, hogy kinőttük őt úszásilag és egyik kereskedelmi bank sem szakadt ránk, így célba vettük lassan, de biztosan a (jóval olcsóbb) szakosztályt. Egy halom tervem volt a nyárra, még akkor is, hogy a szabi ugyebár nekem is csak korlátozottan áll a rendelkezésemre.

Májusban elballagott a Verseghy gimiből N. unokatesó. Nagyon drukkoltunk neki az érettségihez és nem hiába, mert azóta Corvinusos lett.

Május 12-én meghozta a postás a határozatot, hogy Rékát felvették a suliba. Nagy meglepetés nem ért, hiszen körzetes suliba jelentkeztünk a lakcímkártyánk alapján. De az a címeres, Rákóczis fejléces levélpapír...arra még mindig pillogtam párat. Az utolsó Törpsulit is megrendezték az iskolában. Összességében egy nagyon jó kezdeményezés ez az SuliKukucska, hiszen részben ennek köszönhető, hogy mire Réka iskolába ment, addigra "belakta" a sulit, pontosan tudta, mi merre van és hol keresse....Ha valaki nagy valószínűséggel képben van, melyik iskolába viszi a csemetéjét és ott rendeznek ilyesmit, mindenképpen megéri ismerkedni a sulival. Hogy aztán lesz e egyszer két Rákóczis csemeténk, én nem tudom....

Május közepén sor került Zalán négy éves státuszvizsgálatára is (a doktornénis kimaradt), persze minden rendben volt, a védőnéni kicsit nyitottabbnak látta a fiacskámat, mint egy évvel ezelőtt, amit az ovi hatásának tudott be. 107 cm és 16,5 kg volt akkor számokban a 4 éves Zalán. Védőnéni érdeklődött, mi a helyzet a dadogással, megígérte, hogy szétnéz és érdeklődik, tud e nekünk pszichológust ajánlani. 

Mini Anyák napját rendeztek az oviban, hát nem mondom, ismételten nem erőltették meg magukat az óvó nénik összesen két dallal és egy verssel, de azért bőgtünk egyemberként....abban nem volt hiba.

Májusban volt az is, hogy fogorvosnál jártunk, azt hiszem. Zalánnak esze ágában sem volt beülni a székbe, még az ülemben is rázta a fejét és szorosan összezárta a fogsorát. No semmi baj, szerencsére tudtam, hogy nincs baj egyetlen fogával sem. Réka ellenben már némiképpen otthon érezte magát a rettegett fogorvosi székben, fetrengett egy picit, mint vaddisznó a dagonyában, liftezett le és fel, aztán szívesen átadta a helyét....nekem. Előtte azért villantott maradandó és kevésbé olyan fogaiból kellő bepillantást...

Zalán szülinapját is megültük egy szép májusi szombaton, volt ott triplacsokis torta, még édesebb puszik a kisfimatól és egy hatalmas mozdony alakú lufi. Édesdrágám....