Ugye, ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor mi járunk párterápiára Zalán helyett is. Ez volt a negyedik alkalom. El is felejtettem erről írni, pedig annyira szeretek járni, hogy írok erről is, még ha kb 2 hete ennek. Annyi minden történik, hogy alig győzöm kapkodni a fejem.
Természetesen elkéstünk, mint mindig. No, nem vészesen, a lépcsőházban találkoztunk az előttünk levő kisfiúval és anyukájával. Azzal kezdtük, amikor leültunk, hogy E., aki a pszichológus, megjegyezte, ő örül, hogy lát minket. Néhány másodperc kihagyás után azt feleltem, hogy én is örülök... majd viccesen hozzátettem, hogy Tibi is örül, biztosan.....Merthogy ő hallgatott.
Az elején a 3 hét összefoglalásaként Tibi mesélte, hogy mi a helyzet itthon, Zalán miatt itthon se net, se tévé.... Digitális detox. Iskolába Zalán nem jár, nyilván azt februárban feladtuk erre a tanévre. Én nem nagyon jutottam szóhoz, de ezt nem bántam. A kókadt cserepes virágokat méregettem, láthatólag E. egy ideje nem járt az irodájában.
E. érdeklődött, hogy dühős volt-e Zalán, hogy elkoboztuk a telefonját? Tibi szerint nem. Sőt, meglepően együttműködő. Szerintem olyan furán nyugodt volt.....E. szerint Zalánnál is lehetett egyfajta megkönnyebbülés. Végre nem vadászunk a telefonjára....E. kérdezte Tibitől, hogy volt e bűntudata, hogy elvette a telefont, érezte e, hogy ettől rossz apa. Tibi bevallotta, hogy igen, átfutott a fején, nem akar olyan lenni, mint az apja, aki úgy bűntette, hogy 2 hétig sem szólt hozzá. Majd amikor szüksége volt a segítségére, akkor mégis szóra méltatta. E. rávilágított, hogy mert az volt a feltételes szeretet, Zalán pedig a feltétlen szeretetet ismeri.
E.kérdezte tőlem, hogy mit éreztem amikor végül elvette Tibi a telefont Zalántól. Mindenképpen megkönnyebbülést, előtte bennem már dolgozott a feszültség hetekkel előtte. Hogy nem csinálunk semmit, tehetetlenek vagyunk és bár ezzel sem oldódott meg minden, legalább nem a telefonját nyomogatja Zalán korlát nélkül...
Végig szinte az egy óra alatt vagy fájdalmat éreztem Zalán helyzete miatt vagy bizsergést belül, amiért E. úgy nyilatkozott, ahogy... megtartás élményt nyújtott. Azt éreztem, hogy ez az ülés félig Zalánért van, félig értem....Azt próbálta elmagyarázni Tibinek, ami amúgy az én álláspontom vagy véleményem, csak Tibi nem feltétlenül érti.
E. kérdezte, minek volt eredménye a 3 hétben, mi az; ami sikerült, jól ment... ...Tibi azt fejtegette, hogy egy oldalon álltunk Zalán ügyében is, együtt tudtunk működni. Megvontuk a tévét, ez mindenképpen jó. E. érdeklődött , hogy párkapcsolati szempontból volt e valami esemény...nem is tudom, mi volt a kérdés. Tibi erre ezt mondta, hogy semmi különös. Bennünk sok a közös, az ízlésünk is, a véleményünk is a dolgokról, úgyhogy megvagyunk...... Nekem erről a kérdésről eszembe jutott a legutóbbi veszekedésünk. Itt meglepődtem, mert Tibi nem tudta, hogy egyáltalán megtörtént, le kellett neki irni, hogy hogy robbant ki. Én hibám volt, feszült voltam, mire ő egyre csak visszavágott, nem nyugtatott. Majd robbant a bomba. Veszekedtünk, így vezettem le a bennem fortyogó feszkót. Én hangsúlyoztam, hogy igen, az én hibám volt, Tibi nem volt ebben sáros. Én csak azt akarom mondani, hogy megelőzhetőek az ilyen veszekedések. És ez fontos. Tibi sóhajtott, hogy ehhez sok türelem kell. Igen, én tudom és neki van is. Tibi bólogatott, hogy van hogy van, van hogy nincs.
Tibi fel tud húzni, de le is tud engem szabályozni, úgyhogy ha latja, hogy feszült vagyok, nem azt kell mondania, hogy miért vagy ideges, mi bajod van?? Miért haragszol megint?? Inkább - mi a baj, cicamica, hogy tudok segíteni? Mi bánt? És egyéb kedveskedés. Amit egyébként kicsiben szokott csinálni. Amikor Tibi erre nem nagyon volt vevő, nevetett, hogy ez vicc, és csóvalta a fejet, E. bekapcsolódott, hogy pár kedves szó nem árt soha....
Kellett mondanunk olyasmit a másiknak, ami elismerő a 3 hétből. Tibi szenvedett ezzel, hogy örül, hogy egy oldalon voltunk. En azt mondtam, hogy köszönöm a türelmet, hogy időt szán Zalánra......ő hárította, hogy neki ez nem fáradtság. Dehogynem, mondtam, hiszen hajnali kettőkor megy fotózni vele, hulla fáradtan.....
Megérintett, hogy E. kiemelte, érti- e már Tibi, hogy mit mondtam a legelején, az első találkozón? Hogy en csak azt kérem, hogy ne hagyjon ebben a Zalános ügyben egyedül.... E. emlékezett erre. Ettől elállt a szavam. Kicsit legyen kedves hozzám, ez minden kapcsolatnak jó. A végén E. annyit mondott biztatóan, hogy elismerése, hogy mi ezt csináljuk. Szerintem azért mondhatta, mert ez nem könnyű és a párok inkább egymásnak esnek válsághelyzetben vagy bezárkóznak. Az ritkább, hogy szakember segítségét elfogadják.
Egy hónap múlva folytatjuk, június végén.
