Nyaralunk 2023 - még mindig

 

Péntekre nagyon viszketett a talpunk egy kis erdő, kilátó vár és hasonlók iránt, bár ezen a napon is, mint a legtöbbön, a nap valamely szakában vagy esett az eső vagy majd' le akart  szakadni az ég, úgy el volt borulva.

Végül egy rövid reggelit követő pihenő után összeszedtük magunkat, hogy elindulunk Somló vára felé. Kis szépséghibája volt a történetnek, hogy a fárasztó reggelit követően Zalán visszafeküdt aludni és  sehogyan sem tudtuk rávenni, hogy csatlakozzon hozzánk. Nógattuk, kérleltük, rimánkodtunk, könyörögtünk neki, de csak egyre durvább elutasításban volt részünk a takaró alól. Úgyhogy....ott hagytuk a szobájában. Én legszívesebben beraktam volna az autóba, alszik egy órát ott, aztán kirándul velünk, de ahhoz azért már elég nagy fiú, nem rángathatjuk végig a szállodán akarata ellenére vagy kaphatjuk ölbe. Elvégre már magasabb nálam is. Fájt a szívem érte és hiányzott a nap során többször is, de maradt a szobájában, állítása szerint egész nap azt tervezte, hogy aludni fog. (Hát igen, aki éjszaka nem alszik, az nappal alszik, így van ez....)

Sümegen keresztül jutottunk el Somló hegyig, közben a tanúhegyekről olvasgattam. Bevallom, egyedül Badacsonyt tudom felismerni az északi part hegyei közül, tanúhegyek és kész, jobb esetben. Tibi a Csobáncot is felismeri, de most már talán a Somlóval sem lesz gond, bár ez bentebb található a parttól. 

Sümegnél tettünk egy kört a vár körül és mivel elvétettünk egy kijáratot a körforgalomnál, még a Kapitány Wellness szállodára is vetettünk egy pillantást, ahol kétszer is nyaraltunk, amikor a gyerekek még kicsik voltak....picit nosztalgiáztam is. Pedig akkoriban sem volt könnyű, mert mindkétszer betegek voltak a gyerekek, sőt, a helyi orvost is fel kellett keresni, mert oké, hogy Zalán antibogyón volt, de Réka is belázasodott. Ráadásul akkoriban a gyerekek teljesen elutasítóak voltak az éttermi kaja iránt, úgyhogy nem is tudom, hogy maradtak életben olyan kevés élelmiszeren, mint ami a szállodában a rendszerükbe jutott. Egy kis tejbegríz és két falat sültkrumpli, rengeteg dinnye, ilyesmin tengődtek....Pedig ebben a szállodában is nagyon finomak voltak az ételek mindig....A középkori vacsorán sem tudtunk részt venni, úgyhogy egyszer még muszáj lesz visszamenni. 

Természetesen annyi eszünk nem volt, hogy mondjuk a kirándulástippek.hu -t alapul véve induljunk neki a várnak illetve a kilátónak, hanem a googlemap felvezetett valami egészen szűk utakon, pici, de mutatós nyaralók és szőlősök között egy ideig...Az autót letettük, amikor már túl meredek volt a helyzet....majd amikor végre találtunk egy útba igazító táblát, 100 méterrel később megtaláltuk a szilárd útburkolatos utat is...amerről igazából érkeznünk kellett volna. No mindegy. 

A sárga háromszög jelzésen haladtunk felfelé egy ideig - hiányzott Zalán - hamar megtaláltuk azt a nagy követ, amire Kinizsi ráült és behorpadt alatta - majd egy méretes fánál, melynek gyökereit kimosta az eső kitalálták/tuk, hogy letérünk az útról és inkább a meredekebb lépcsőket választjuk. Annyira nem volt jó ötlet, mert sár az volt bőven, de végül egy bő fél óra alatt felértünk a kilátóhoz, a Szent István Kilátóhoz. Szusszantunk egyet a padoknál, majd egy idő után feltűnt, hogy mintha zárva lenne a kilátó. Ekkor, mint egy filmben, nagy sebességgel érkezett egy piros Yaris. Viccelődtünk is vele, hogy biztos a pénztáros a kilátóba és lám, tényleg. A lejtőn felfelé, a sárban kövér gázt kellett adnia, mire felért a kilátó elé, majd be is parkolt mögé. Igaz, hogy délben kellett volna nyitnia és már egy óra is elmúlt, de lényegtelen. 

Rajtunk kívül még két csapat, egy lengyel család és egy magyar házaspár kívánt jegyet venni a kilátóba. Hármunknak 2100 Ft-ba került. A lengyelek kérdezték, hogy mi régen várunk -e, mert ugye dél óta nyitva kellene lennie a pénztárnak, de nekünk mákunk volt, pont akkor érkeztünk. A magyar házaspár olyan ötvenes éveiben járt és a hölgy tagja nem volt túl lelkes a túrázás miatt, de ez csak a várban derült ki később, mert ott is találkoztunk velük. A kilátóból lélegzetelállító volt a kilátás, de nagy volt a szél is, úgyhogy egyből ránk fagyott a verejték...Tettünk több kört is, fotóztunk, videóztunk, lefotóztuk a lengyel családot is, aztán leereszkedtünk óvatosan a toronyból, mert Diónak már nagyon mehetnékje volt. 

Következhetett tehát a vár. A kilátóhoz képest lentebb foglal helyet a Somlói vár, pár perc séta volt a kilátótól kellemesen lefelé, szóval több kaptató nem volt. Igazából a kilátóig sincs kaptató, csak egy kellemes séta, most is csak a sárral kellett megküzdeni. 

Somló várát már 1352-ben említik a források, bár a legendák szerint a tatárjárás után emelték.  Tulajdonosa volt a Garayak, Kinizsi Pál, a Szapolyai család, Bakócz Tamás. Most nemrégiben felújították, helyreállították a belső vár kapuját is, de ide most nem tudtunk bemenni, zárva volt illetve a benti kaszárnyaházat sem tudtuk megtekinteni. A kilátás innen is csodaszép, bár a kilátó után már kevésbé okozott eufóriát. Visszafelé már a Kitaibel tanösvényt választottuk, nem lépcsőztünk, lefelé túl csúszós lett volna. 

A várból láttuk, hogy lenn alattunk egy hatalmas fehér épület, talán kastély terül el egy park, erdő, arborétum közepén. Ez volt a dobai Erdődy kastély. A kastélyt valamikor a 19. század elején építette nyaraló kastélynek Erdődy Károly gróf. Egy neves francia építész Charles Moreau volt a tervezője. Az internet segítségével kiderítettük, hogy ez egy klasszicista stílusban épült kastély. 

Nagyon olyan érzésünk volt, mint tavaly, amikor Füzér várából leereszkedve belebotlottunk a kastélyba Füzérradánynál. Teljesen véletlenül csak a kutyát szerettük volna megsétáltatni és kiderült, hogy a park látogatható és pár héten vagy hónapon velül a felújított kastély is látogatható lett. A különbség annyi, hogy itt a kastély felújítás előtt áll... Három éve még szanatóriumnak adott helyet, csak aztán túl lepusztulttá vált, hogy bárki éljen benne. 

A kastélyt csodálatos, részben gondozott, óriási park veszi körül, amit szintén Charles Moreau tervezett. Úgy emlékszem a portán a bácsi 90 hektárt mondott, hogy ekkora a park....Bemehettünk sétálni, de a kutyát pórázon kellett tartani sajnos. Ennek később nem volt jelentősége, mert hamar véget ért a séta. Elsétáltunk a kaputól a kastélyig és nagyon sajnáltuk, hogy nincs méltóbb állapotban, szívszorító volt így látni. Aztán már nem voltunk annyira szomorúak, mert hátranéztünk és egy óriási fekete viharfelhő közeledett a kastély felé. Valamiért nem kapcsolt be a vészreflexünk, annyira lekötött, hogy minél többet lássunk ebből a parkból....Pedig csak egy óránk volt rá zárásig. Elfordultunk a kastély előtt a járdán, addigra nem láttuk a távolban a fekete felhőket, mert már felettünk volt az egész. Nem terveztük, hogy túlságosan eltávolodunk a bejárattól, vagy nem is tudom, mit terveztünk, mert volt egy pillanat, amikor azt láttuk, hogy egyik pillanatról a másikra előttünk szakadni kezd az eső. Majd az zivatar bennünket is elért. Mit tesz ilyenkor az ember? Amit külön mondott a portás bácsi hogy ne tegyünk, beszaladtunk a fák közé, hogy elpakoljuk Tibi kameráját. Mikor fél perc múltán láttuk, hogy az eső úgy ömlik, mintha dézsából öntenék, springben törtünk ki a kapu felé, ahol a kocsit hagytuk. Talán én áztam el legkevésbé, mert nálam volt egy kapucnis pulcsi, Réka futott a kutyával, mint a nyúl és hát mire az autóhoz értünk, bőrig áztunk szinte, vagy legalábbis én pólóig....Remélem, mire legközelebb arra járunk, legalább tervek lesznek, hogy mikor és miből újítják fel ezt a szép kastélyt....

Azt el is felejtettem, hogy a kilátóból leérve, az autóhoz visszasétálva kapott Tibi a fejéhez, hogy a fotós táskája a várban maradt a padon. Gyorsan autóba vágtuk magunkat pánikszerű állapotban és a kis parkolóig felgurultunk, de azon túl nem mehetett autó, így aztán Tibi felfutott a  várig és vissza. Még szerencse, hogy nem olyan várnál történt ez, ahová több óra felkapaszkodni.....Most izomláza is van szegénynek. Meglett a táska szerencsére, ugyanott volt, ahol hagyta.

Csurom vizesen az autóban gyorsan bepárásodott minden ablak, így mehetett a levegő az ablakra, ahogy a csövön kifért. Réka levetette csuromvizes pólóját és felvette a pulcsiját. Tibi maradt a vizes pólójában, aggódtam is,hogy megfáznak, de eddig nem. Visszaérve a szállodába, természetesen nem volt parkolóhely. Köröztünk egy ideig tanácstalanul fel és alá, majd kaptunk egy tippet az egyik szállodai alkalmazottól és beparkoltunk a szálloda udvarának egy olyan sarkába, amiről nem is gondoltuk, hogy állhat oda autó. Hurrá, ez is megoldódott, lett parkolóhely. Villámgyorsan felsiettünk a szobánkba, szerencsére gyorsan jött lift is és mindenki a forró zuhany alá vetette magát, még Dió is, így aztán jól végződött a nap. Zalán mondjuk morcos volt, hogy hol voltunk ilyen sokáig, már majdnem hat óra és éhes és nem érdekli hol voltunk, az sem hogy eláztunk, így jártunk, de most már menjünk vacsorázni, mert nagyon éhes....