Ahelyett, hogy foglaltunk volna szállást valami jó kis horvát vagy szlovén tengerpartra vagy akár hegyoldalba, mi idén is hazai szálláshelyet választottunk. Vagyis én. Valamiért - nem tudom, miért, de valahogy külföldre nem szívesen megyek kutyával, habár tavaly azért Torockót bevállaltuk, igaz, az nem is annyira külföld, ez egy, a másik meg, hogy oda nem egyedül utaztunk ötösben.
Szóval idén Hévíz volt a célpont. A Balatonra nem találtunk olyan szállást, amely ár-érték arányban megérte volna. (Hozzáteszem, hogy még a szállodákról nem szoktunk le, bár szerintem, ha a Balatonra vágyunk, kénytelenek leszünk más megoldást keresni.) Mióta nem ovisok a gyerekek, illetve Réka kinőtte a pótágyat, azóta két szobát kell foglalni, ami eléggé megdobja a költségeket. Lett volna még Zalakaroson egy családi lakosztály, két szoba egybenyitva, klassz is volt, szép is volt, ám Zalakaroson már kétszer is voltunk, így marad Hévíz. Nem a Balaton, de majdnem és rossz idő esetén ott a szállodai kinti, benti wellness, szóval minden kafa. Kicsit rövidre vágtam a sztorit, mert szóba jött Sopron és Sikonda is többek között. Ez utóbbiban már kétszer jártunk, őszi szünetben és nyári szünetben is. Nekem jobban bejött őszi szünetre, mert a Mecsekben még nem kirándultunk eleget és azt nyáron annyira nem vidám, ha véletlenül kánikulát fogunk ki, mint tavaly. A folyamatos strandolást én gyorsan el szoktam unni, max 2 nap és elég belőle. Amúgy Sikondán a szálloda kutyabarát és nekem abszolút kedvencem. Igaz, talán a kaja nem olyan remek, mint 2 éve Siófokon, de messze átlagon felüli, nagyon jókat ettünk mindig Sikondán így is és hát most mondjam, hogy Siófokra idén ugyanabba a szállodába 800 000 Ft-ért mehettünk volna 5 éjszakára? Hagyjuk már....
Mivel Tiborom nem képes hátra hagyni a gépeit 5 napnál hosszabb időtartamra, ezért 4 éjszakára foglaltam szállást. Ötöt szerettem volna, de úgy fájdalmas ár jött ki, főleg, hogy a kutyára 10000 Ft / éjszaka volt a díj. Ezért nem jár semmilyen szolgáltatás természetesen, csak bevihető kutya a szobába. Kedden reggel utaztunk hát, bár már hétfőn is szabadságon voltam, ment a mosógép, ürítettem ki a hűtőt, vasaltam, pakoltam, takarítottam, mint aki hónapokra távozik.... Az utunk eseménytelen volt, három óra alatt csorogtunk oda, végig autópályán szinte. Három órától foglalhattuk el a szobát, mi fél négykor a recepción ücsörögünk Zalánnal együtt, míg Réka elvitte a kutyát sétálni, mert a lobbiban túl izgatott volt és zavarta volna a többi vendéget.
Idén először foglaltunk all inclusive ellátással szállást, mert félpanzió nem is volt opció, gondoltam, megpróbáljuk, milyen lehet az ilyen. Nekünk nem nagyon működött, mert 10 órakor fejeztük be a finom és bőséges reggelit, de már 12-től 2 óráig mehettünk ebédelni. Úgy képzeltem, hogy majd némi sültek lesznek sok salátával, gyümölccsel és sütikkel, de egyszerűen lakoma volt, ugyanolyan svédasztalos terüljasztalkám, mint a vacsora egy ilyen kaliberű szállodában. Úgyhogy egyetlen egyszer mentünk le ebédelni, de többet sem vágytunk rá. Mert egyébként 3 és 5 óra között következett az uzsonna. Számunkra teljesen feleslegesen, de járt és ami azt illeti, elég zsúfolt volt minden étkezés....Uzsonnára kétszer vagy háromszor lecsoszogtunk, wrapet ettünk vagy frissen sült lángost, de én speciel soha nem voltam ilyenkor éhes, szóval csak vedeltem az automatából a gyömbéres üdcsit és csipegettem a sütik között. Hat órától pedig következett a vacsora, a szokásos étkezés, a második lakoma per nap....Az uzsonna egyébként némileg színvonal alatt volt, inkább olyan iskolai étkezés hangulata volt nem túl finom kajákkal és szocreál hangulattal, de sokat nem számított.
Jellemző, az étkezéssel kezdtem az egészet....
Mivel szokatlanul korán megérkeztünk, futotta egy gyors uzsonnára lenn az étteremben - lásd fenti sorok - mert már mindenki nagyon éhes volt. Fura volt, hogy mindenki fehér köntösben ücsörgött szinte az asztaloknál, mert ahhoz vagyunk szokva, hogy abban nem illik kajálni....de itt olyan sűrűn jöttek az étkezések, hogy belefért. Illetve nem volt olyan formális, elegáns hangulata az étteremnek úgy összességében sem.
Uzsonna után csobbantunk a wellnessben. Én is. Most hogy lefogytam 11 kg-t, nem lettem ugyan fürdőruha modell, simán még 5-8 kg is lemehetne rólam, viszont a saját felfogásom szerint újra ember formám lett és fel mertem venni egy fürdőruhát nagy tömeg előtt. Nem mintha bárki engem nézve vagy értékelne, de engem azért visszafogott ez a súlytöbblet, talán tudat alatt is....A benti medencéket nem találtuk túlságosan gusztusosnak, valahogy nem volt kedvünk ázni bennük, túl meleg volt, úgyhogy inkább kilubickoltunk a kültéribe. Nem sokkal később el kezdett szakadni az eső, de durván ám. Ettől viszont kisebb lett a népsűrűség, ami kimondottan tetszett. A meleg vízben nem sokat számított egy ideig, hogy szakad az eső, de fél óra múlva azért már kifejezetten kellemetlen volt a koponyámon koppanó hideg esőcseppek tömege. Mégis, csak amikor durván villámlott is, na akkor úgy gondoltuk, hogy nem itt kellene meghalni ebben a medencében mind a négyőnknek, mi lesz a kutyával a szobában fenn, úgyhogy inkább biztonságos helyre húzódtunk. Én úgy elszoktam a víztől, hogy alig tudtam kimászni hirtelen a vízből.....Addigra úgy esett az eső, mintha dézsából öntötték volna. Hát nem hiába, megérkezünk, vagy mi....
Ja, ha már megérkezés. Becsekkoláskor kérdezte a recepciós lány, hogy találtunk-e parkolóhelyet és határozottan meglepődött, mikor azt feleltük enyhe közönnyel, hogy persze. Megjegyezte, hogy becsüljük meg nagyon.....Nem sokkal később a pultba esett egy szlovák feldúlt pasas,hogy nem talál sehol parkolóhelyet - szlovákul nyomta, de valahogy értette mindenki - és hogy okés-e , ha beáll a szálloda elé a kapuba.....Megengedték neki, és onnan fogva az a kék Skoda nem is mozdult el arról a helyről, amíg mi ott tartózkodtunk. A parkolóhelyeként, mint kiderült hamar komoly közdelem folyt, olykor fél órát is ücsörgött egy pasas a kocsiban, mire találta újat. Ha negatívumot akarnék mondani, akkor ez egy komoly hátrány, hogy ha egyszer elhagyod a pakolóhelyet, nem túl valószínű, hogy visszatértedkor másikat találsz. Persze a parkolás kapun belül nem is volt ingyenes és még meg is kellett harcolni érte....
Két napon át Tiboromat nem is nagyon lehetett rábeszélni, hogy elhagyjuk autóval a szálloda területét. A gyerekek mentek volna, ahogy kedden és szerdán már eléggé unták a wellness-t.....Tibor tekintete olyankor párás lett és felsóhajtott, hogy az a jó kis parkolóhely, hát hogy az nagyon kellene.
A kutya - már meg sem lepődtünk - itt is elég nagy döbbenetet keltett a vendégek körében, bár több kutyus is lakott a szállodában most egyszerre. Egy fekete hosszabb szőrűvel találkoztunk egyszer a liftnél és valami tacskó is ügetett a folyosón, a liftnél láttam egyszer, de minkettő kisebb testű, mint Dió. Volt olyan vendég, aki szabályosan lefagyott a láttán, csak állt és meredt a kutyára, az ilyenek mellett rutinosan elsétáltunk minél gyorsabban. A nagy többség azért barátságosan fogadta, néhányan kifejezetten lelkesek voltak, főleg a gyerekek. A kutyát egyébként indulás előtti napon megfürdettük, így bársonytiszta bundával foglalta el a hotelszobát. Vittük a plédjét és elvileg ezen aludt, de minden reggel az ágy végében találtuk a lábunknál feküdve. Olykor a fotelekbe is beült. A szálloda mellett volt egy erdőcske sétánnyal és kilátóval a fürdőre, úgyhogy oda naponta kb. 3-szor elvittük, hogy elvégezze a dolgát (kakazsákba összeszedtünk mindent). Reggel fél 7kor kérte az első sétát, általában itthon is ilyenkor engedjük le először a kertbe pisilni. Aztán 11 körül elvittük egy másik, hosszabb sétára Hévízen pórázon többnyire. Vacsora előtt és késő este két további rövid körre levittük sétálni, majd minden séta után alapos mancsmosásban részesült, hiszen sár és eső az volt bőven.....Igazából csak akkor maradt magára a szobában, amikor az étteremben voltunk, ez kb. 20-30 perc időtartam lehetett. Az ajtóra kitettük a "pet in room" táblát és reméltük, hogy az eb nem fog vonyítani vagy nyüszíteni utánunk.
A wellness a mi ízlésünknek kissé túl zsúfolt volt, de azért kiélveztük. A nem fűtött medencében is megmártóztunk, na mondjuk ott alig volt valaki tényleg, de hideg is volt a víz és tartósan nem lehetett benne megmaradni, csak ha úszott az emberlánya kb. oda- vissza. A kinti medencében jót áztunk, közben beszélgettünk, pihentünk, koktélt, sört vagy üdítőt is kortyolhattunk akár. A fagyi szerintem ehetetlen volt, azt kihagytuk.
Az esti élőzenei programok bennünket nem kötöttek le kimondottan, szerintem inkább a nyugdíjasok élvezték, mi csak zavaró tényező voltunk max, amikor kisétáltunk a lobbin át levegőzni a kutyával, majd negyed óra - fél óra múlva vissza.....Kutyával nyaralni nem leányálom, de mi szeretjük, hogy Dió ott van velünk. Többnyire....
Utolsó két nap következtek a legizgalmasabb kalandjaink, de majd erről legközelebb. :)
Ár/érték arányban nekem sosem érte meg a szálloda az apartmanház képest a Balatonon, mert nagyjából két hetet tudunk apartmanban lenni egy hét szálloda áron. Főleg miután nálunk évek óta 5 felnőttnek számítunk.
VálaszTörlésFőzni nem szoktunk ott sem, házhoz rendeljük, vagy elmegyünk valahová, mikor milyen kedvünk van...😊
Mi általában apartmant foglalunk, meet a félpanziós ellátás nem nagyon jött be. Itthon sem eszünk főtt ételt vacsorára, nyaraláskor sem étkezünk máshogy: reggeli/vacsora: szendvics, virsli, tojás, ebédet meg meg szoktuk oldani a strandon. Ha esetleg a szálláson ebédelünk, akkor valami egyszerűt dobok össze.
VálaszTörlésAhogy idén nézegettem a szállásokat, elég sűrűn kapkodtam a szívemhez az árak láttán. Most Zalakaroson voltunk, én mondjuk ide nem vágyok vissza, Sárvár sokkal jobban bejött, de szívesen visszamennék Harkányba is .
Ja, és a nagyobbik ugye már nálunk is felnőtt...🙄
Zalakarosra mi visszamennénk, de ahol már kétszer nyaraltunk, kutya nem mehet. Sárváron és Harkányban még nem voltunk, remélem, sorra kerül.
TörlésSzeretném megköszönni a Wiccan Duma nagy segítségét. A lányom mélyen a kábítószer-függőségbe került, kipróbáltam a rehabilitációt és mindent, hogy abbahagyja, de semmi sem működött, sokat sírtam az egész helyzet miatt, mert anyaként kudarcnak éreztem magam. De mindez megváltozott, miután találtam egy megjegyzést az interneten arról, hogy a Wiccan Duma embereken segít. Örülök, hogy a lányom megszabadult a kábítószer-függőségtől a Wiccan Duma segítségével, köszönöm Wiccan Duma az erőteljes varázslatait. A nézők számára nem ismerem a helyzeteteket, de biztosíthatom Önöket, hogy segítséget kaphat a függőség megszüntetéséhez. , állítsa le a megszállottságot, állítsa le a depressziót, hagyja abba a visszaélést. Lépjen kapcsolatba a Wiccan Dumával a következőkért:
VálaszTörlés1) Szerelmi varázslatok
2) Elveszett szerelmi varázslatok
3) Válási varázslatok
4) Házassági varázslatok
5) Szerelmi varázslatok.
6) Elválasztó varázslatok
7) Száműzd el a volt szeretőt
8.) Szeretnél előléptetni.
9) lottó nyerő varázslatok
10) Ha meg akarja elégíteni szeretőjét
11) Varázsmunka a bírósági per megnyerésére
12) varázslat a megszállottság megtörésére
Forduljon ehhez a nagyszerű emberhez, ha bármilyen problémája van a végleges megoldás érdekében. E-mail: whitemagictemple@gmail.com
WhatsApp: +2348155926512