Séta tájm előtt

 Eredetileg olyan nyaralást terveztem erre az öt napra, hogy ingázunk a wellness és a szálloda saját strandja között és ezzel nagyszerűen elleszünk. Kicsekkoláskor aztán nagyon fájt a szívem, amikor azt mondta a recepciós, hogy csak a szobát kell elhagyni, estig maradhatunk a wellness-ben és a saját strandon is. Kedvem lett volna megkérdezni, hogy addig vigyáz-e ő a kutyára vagy zárjuk az autóba a 35 fokban, de persze olykor én is elfeledkezem a kutyáról , nem hogy egy idegen. Sajnos nem Teslánk van, amelyben működik az álló klíma és kiírja a méterszer méteres kijelző, hogy az autó belsejében 25 fok van, minden oké, köszi, de ne vágd be féltéglával a kocsi szélvédőjét, lelkes állatvédő, köszi, köszi!

Ez a fajta ingázás nagyjából bejött, bár két dolog eléggé beleszólt, az egyik az olimpia, a másik meg az időjárás. Az olimpia egy kicsit idegesítette a gyerekeket, nem értették, hogy nekem miért kell látnom egy vadidegen ember karate bronzmeccsét, amikor nem is konyítok sokat a karatéhoz (igaz, Tibi mellett azért ragadt rám pár dolog) Aztán rájöttem, hogy van wifi a strandon is, úgyhogy pl. a fiúk vízilabda meccsét a 4 közé jutásért a strandon figyeltem végig.

Az időjárás meg....hát istenkém, azon nem tudunk még szerencsére változtatni. Egyik reggel emlékszem, hogy arra ébredtünk, esik az eső .Ezen nagyon elcsodálkoztunk. Meg azon is, hogy esőben is frankón lehet kutyát sétáltatni, nem is áztunk bőrig. Csak Tibi, mert ő még kardigánt sem vitt. Viszont kellemes volt az eső, langyos. Sokat tanakodtunk merre menjünk reggeli után, aztán végül csak beültünk az autóba és robogtunk tova az eső elől. A szélvédőn egyre törődöttebben figyeltem, hogy még mindig esik...még mindig....Aztán megálltunk egy füredi rétesező előtt, hogy kitaláljuk, hol is vagyunk és mire felnéztünk a térképből, el is állt. Mondjuk, vakmerő volt így is a kilátó mellett dönteni, de mindegy. A lényeg, hogy nem áztunk rommá. A sztorit arról, hogy eltévedtem meg minden, már ismertettem, Tihanyban pedig szerencsétlenkedtünk egy sort, majd némi séta után elég volt a fagyoskodásból. Egyébként rengeteg ember járta az utcákat, szerintem itt soha nincs olyan, hogy kiürül minden utca. Vajon milyen lehet tihanyinak lenni? Biztosan klassz.

Ja reggeli, vissza oda. Ha értékelni kellene, 10/10. 10.30-ig lehetett reggelizni, ami nagyon vendég barát. Soha nem fogyott el a croissant, a narancslé vagy a tükörtojás, ezek csak pár dolgok, amik még akárhová mentünk, mindenhol problémák voltak, egyenként, Sümegen a foszlós péksüti fogyott el 10 órára, tavaly Badacsonyban a narancslé tűnt el az automatából. Azért egy négy csillagosban ne roppanjanak már össze ilyesmitől. Ha valami kritikát mégis említenem kellene, az a tükörtojás volt, mely nem volt egészen megsütve. Egy ideig szemeztem a kocsonyásan rezgő fehérje réteggel a sárgája körül, majd inkább omlettet választottam, de csak egy picit....

Csodás volt még a friss ropogós császárzsömle is a mennyei málnalekvárral, ómájgáááád...

A vacsoránál fura volt, hogy a séfek kinn szorgoskodtak az ételek körül, ezt onnan tudom, hogy volt egy túlbuzgó apuka, aki minden reggel és este agyon dicsérte az aktuális séfet, hogy ez milyen finom, meg az....Persze igaza volt, biztos, a reggelik tekintetében mindenképpen, de azért már harmadik este elegünk volt a nyali-faliból, amit csapott. Mondjuk, úgy láttam, a séfek nem bánták. Engem egyszer megijesztett az egyik, mert az éhségtől nem láttam, hogy ott áll a margaragu felett és egyszer csak megszólalt, hogy kérek e az uborkasalátámra tejfölt. Azt hittem, a levegőbe repítem a tányérom mindenestül.

A vacsora meg, hát, arra csak 10/9-et tudok adni, nagyon finomak voltak a saláták, az öntetek, de valahogy nem ájultam el az íz orgiától. Habár első este az a vadas tényleg csodás volt. Lehet, hogy csak Zalán elvonta figyelmem, mert minden áldott este sültkrumplit evett rántott csirkefalatokkal, ketchuppal és mártír arccal. Nehéz volt megáűllni szemforgatás nélkül, bár legalább evett valamit. Habár, fél adagnál elkezdett nyögdécselni is, hogy ő tele van, majd megint jött a magánszáma, a sárgadinnyét hozok puszta kézzel az asztalhoz című, amit szeretett sűrűn előadni. Amiért még 9 pontot adok, az az, hogy csapvizet kancsóban inkább csak akkor volt ildomos rendelni, ha mellé apuka mondjuk kért még egy sört és anyuka egy limonádét is.

A kutya jobban van, immáron körömtelen, az ötödik lábujján nincs köröm. Viszont nem sántít és nem játsza el a nagyhalált.

Vacsora: bolognai spagetti, semmi különös. Mostanában semmi ihletem nincs, csak úgy random veszem a hozzávalókat, aztán majd lesz valami. Nem ételsorhoz vásárolok be, ami ideális lenne. Na mindegy.Amúgy is meg vagyok sértődve, mert a múltkor sütöttem serpenyős csirkét, Nigella módra, erre mi történt? A gyerekek meg sem voltak hajlandók kóstolni, sipítoztak, hogy elfogyott a krumpli és ők répát, meg paprikát, hagymát, ilyesmit sütve SEM esznek. Végülis elvittem szerdán ebédre én a Nigellás csirkét, nem tudják ezek, mi a jó, legalább volt kajám, de egyre többször fordul elő, hogy nem eszik meg a főztöm, hanem inkább nasiznának, majd jön menetrendszerűen a sértődés, amikor ezt nem engedem meg....Én nem tudom, amit anyám elém tett, úgy emlékszem, mindig megettem. Kivéve a lecsót, mert azt úgy készítette, hogy még roppanós volt benne a zöldpaprika, amit ki nem állhattam, szóval csak tunkoltam a kenyeret a lecsóba, akár 2-3 karéjt is, hehe. Nem akartam szenvedő arccal éhen halni és nem óbégattam nasi után sem. Igaz, az nálunk nem is volt otthon szinte soha, esetleg a hétvégéken nápolyi vagy pirosmogyorós, sport szelet....

Na megyek, séta tájm megint....