2020. január 19., vasárnap

A rettegett felvételi


Holnap felvételi.

Na ezt még pénteken írtam....

Holnap felvételi...
Egyelőre összeugrik a gyomrom a gondolatra, szörnyű lehet az egész, az előtte levő nap, maga az a két óra, amíg írják, illetve utána, mire kiderül hogy mi az eredmény. Vajon zokogva jön ki a lányom, vagy vigyorogva? Persze biztos túlparázom ezt is, egészen biztos, hiszen Réka még csak hatodikos…..hol van még a nyolcadik? De hiszen alsós is csak tegnap volt....Elsős is..ne? 
Azt mondják az okosok, akik már előttünk járnak és a gyerekeik sikerrel felvételiztek abba a gimibe, ahová szerettek volna, hogy nem olyan nagy dolog ez, a típusfeladatokat be lehet gyakorolni, készülnek rá a gyerekek iskolai keretek között, szóval ha max. pontja van a gyerkőcnek vagy valami olyasmi , akkor szinte sima ügy. Sima ügy?? Az ki van zárva.

Arra emlékszem, hogy keresztlányom 5 éve nagyon sokat készült és tanult, igaz, ő elit gimnáziumba készült és nyert felvételt. Mondjuk , mi a sem a helyi leggyengébbe törekszünk majd, gondolom...
A felvételi kapcsán röviden elmerengtem azon, hogy vajon hogyan járunk jobban, ha felveszik Rékát a legmenőbb gimibe (gimikbe, mert a Verseghy mellett most már ott van a Varga is egyre erősebben), vagy egy szolidabb gimibe megy (én is ilyenbe jártam) ahol talán (nem biztos) kisebb a teher és a nyomás. Viszont több ideje van tininek lenni. De vajon az a gimi elég lesz-e ahhoz, hogy az lehessen, ami lenni szeretne? Amiről egyelőre nem tudom, mi az. Valószínűleg igen. Vajon szeret -e oda járni majd úgy, mint szeretne a nagy elitbe. (Mert oda általában szeretnek járni a diákok, ahogy hallom. Már aki bírja.) 
Az idő majd nyilván eldönti ezeket.  Főleg, ha Rékácska elrontja valamelyik felvételijét, amire van esély. Nekünk majd nagyon figyelni kell, hogy ne legyen túl nagy nyomás rajta...bár azt hiszem, ezt az iskolánk nélkülünk is elintézi majd. Lesz ott nyomás bőven.
Hát szóval holnap felvételi.
Mint minden évben, a suliban nincs tanítás a felvételi előtti napon. A nyolcadikosok kiveszik ezt a napot, gondolom, gyakorolnak otthon pár feladatsort, pihennek, a többi évfolyamnak mindenféle program van ma, Rékáék ellátogatnak valamelyik középiskolába. Zalánék csak buliznak, jön pár katona, méhész és tűzoltó látogatóba, ilyesmi...
Én meg csak annak örülök, hogy még nincs nyolcadikos gyerekem, hehehe....
Sok sikert kívánok minden felvételizőnek, minél több pontot! Hajrá!!!

3 megjegyzés:

  1. Az én véleményemet ismered...nem kell elit gimi. És gimi is csakis akkor, ha biztosan szeret és akár annyit és úgy tanulni, hogy utána továbbtanuljon.
    Egyébként a pontozás ugyanaz mindenhol, az elit gimi pedig nem feltétlenül tudásban ad többet, de mindenképpen nagyobb terhet tesz gyerekre, szülőkre egyaránt.

    VálaszTörlés
  2. Nehéz kérdés ez, mert nagyon sok tényezőből áll. Én, jelen helyzetünket látva és ismerve, nem mondanám azt egyértelműen, hogy nem kell elit gimi. Mert van olyan gyerek, akinek való. Milánt mi pont ilyen gyereknek tartjuk, és nagy támasz nekem, hogy a tanárai is így gondolják. Lehet, hogy nagyobb a teher, de azért van brutális felvételi ponthatár, hogy csak azok menjenek oda, akik, bírják ezt, és akik ezt nem érzik tehernek. Plusz, egy olyan inspiráló környezetbe kerül, ami viszi előre.
    Máté más tészta, ő nem elit gimibe való, ezt tudjuk, ezért neki egészen másféle lehetőségeket keresünk, inkább középkategóriás iskolák jöhetnek szóba, és hiszünk abban, hogy onnan is meg fogja találni az útját.
    Ha egy megfelelő szintű általános iskolába járna, akkor valószínű nem is mozgatnánk onnan el, de sajnos nem erről van szó... és mivel úgy gondoljuk, hogy mindenképpen váltanunk kell, ezért hát miért ne próbálnánk meg egy minőségi váltást... Milánéknak szeptember óta nincsen tanáruk, Mátéknak egész januárban nincs matektanárjuk, az informatika tanár meg elment decemberben. egyáltalán nem érezzük úgy, hogy ilyen adottságok mellett megfelelő felkészítést kapna a 8-dikos felvételire, aminek viszont már tétje van.

    Szerintem ti is fogjátok látni, hogy melyik passzol majd Rékához 2 év múlva. Vagy inkább másfél, ha a felkészülési időt is nézzük. ( ójajjjj)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az elit passzol a képességeihez, de mi most is elitbe járunk, sok mindent szeretek benne és van amit nem.

      Törlés

Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!