Szívecskés poszt

Tegnap voltam kardiológusnál, kivizsgáláson. Ez a mai témám. Gyerekekről egy szó sem.

Igazából kamaszkoromban kezdődött, egy iskolai tömeges orvosi vizsgálaton 120 volt a pulzusom a vizsgálat során. A doktornő visszatapsolt a körzeti rendelőbe, ahol ezt sikerrel megismételtem. Ez volt a premier, hogy úgy mondjam, és kb. azóta ezen nem tudok változtatni. A rendelő közelében duplájára ugrik a pulzusom és hát így nem csoda, hogy rendre fennakadok valamilyen szűrőn. Mondjuk, ahogy öregszem, egyre több szűrőn…

Szóval a rendelőben, a második vizsgálat során ismét 120-al tekertem, a doktornő majdnem elájult. Kitartóan szorongatta a sztetoszkópot csontos mellkasomhoz, de a . pulzusszám aztán nem ment csak percek múltán 100-110 közé. Hiába vettem mély levegőt, húztam ki magam, fektettek le vagy csináltak velem bármit. Csak vonogattam a vállam ostobácskán, hogy máskor nem ennyi, ez csak most van és itt van…. Persze hitték is, nem is, irány a gyerekgyógyászat, megyei szint,  sztk.  Labor, röntgen, másmilyen labor, ekg, többször is, röntgen újra. Minden héten másvalami, egyszerre nem tudták volna megcsinálni valamennyit. Egy dokit nem volt időm megszokni, mert mindig más rendelt, így hát mindegyik idegen volt, esélyem nem volt 110 alatti pulzussal megúszni. Végül a második EKG után az egyik doktornő, egy sűrű, kleopatra hajú ünnepélyesen bejelentette anyukámnak, hogy a kislány , mármint én, nem szívbeteg. Én azt tudtam régen. – morogtam a nem létező bajszom alatt.

Azt nem mondták, hogy vigyen pszichológushoz, pedig talán jót tett volna. Csak kitaláltak volna nekem valami terápiát...

Aztán sokáig néma csönd, az üzemorvosi vizsgálatokon általában átmentem, főleg azokon, amelyeken csak vérnyomásmérés volt és szemüvegben kellett elolvasnom a szemészeti betűtáblát és már kaptam is a papírost, hogy ALKALMAS. Nem volt nehéz. Igen, nem bányász pozícióban működtem soha, vagy egy kohóban több műszakban.

Következő csapda első terhességem idején volt, ahol van belgyógyászati vizsgálat, ugye, és éreztem, hogy meg fogok bukni. A doktornéni némi hallgatolózás után szívzörejt állapított meg. Kész voltam leborulni a székről, de  a doki barátságosan megpaskolta a vállam, hogy a kismamáknál nem ritka a magasabb pulzus (akkor csak 100 volt) , így hát ne aggódjak, biztos csak a nagyobb sebességű áramlás miatt van….Ugyanígy legyintett a nőgyógyászom is, de nem úgy az SZTK-s dokim, aki lecsapott eme életveszélyes rendellenességre, mint sólyom az egérre. Pillanatok alatt megírta a beutalót a kórházba szív ultrahangra. Hurrá…. Olyannyira ragaszkodott hozzá, hogy végül nem sokkal szülés előtt kénytelen voltam időpontot kérni, mert még nem engedett volna normál úton szülni. Hehe. Úgy magyarázta el, mintha fogyatékos lennék, hogy neki tudni a kell, hogy a szüléskor kell e kapnom billentyű problémák miatt antibiotikumot. – Te nem leszel ott úgy sem… - morogtam magamban, de végül nagy kelletlenül és mert a saját dokim is erre buzdított, elmentem ama bizonyos szív UH-ra.

Nem részletezem, ezer ember, több órai  várakozás, kórház, kardiológia....terhesen. Néhány órai várakozás után bejutottam a doktornőhöz a járóbeteg rendelésre, aki eléggé csodálkozott, hogy immáron nagy pocakkal kerültem be hozzá UH-ra. Sokat nem kérdezett, nem érdekelte az esetem, csak egy sima uh-t csinált, amit kért a nőgyógyász. Mondanom sem kell, hogy ott is produkáltam a szokásos 100-110-es pulzust. Meglepetten kérdezte a doki, hogy izgulok? Neeem, dehogy…ugyanmár! Hová gondol? Viszont mindent rendben talált, pont ahogy sejtettem, szóval nagy volt a megkönnyebbülés. Engedtek tehát szülni, nem maradt a hasamban Réka baba.

Megint elröppent pár év. Ahogy öregedtem , helyenként már a vérnyomásom is kiugrásokat produkált a rutinvizsgálatok során, úgyhogy anyunál (neki van vérnyomásmérője) folyton ellenőriznem kellett, hogy tényleg normális vagy tényleg magas. Valamelyik. Rendszerint rendben volt. Igazság szerint még egy vérnyomás naplót is kellett volna vezetnem egy hónapig, reggel-délben-este- de erre nem voltam hajlandó.

Évekig megint átmentem simán az üzemorvosi csekkolásokon, egy idősebb doktornő ( érdekes, hogy pasi dokival nem is találkoztam) még a zörejt sem hallotta. Vérnyomás mintaszerű. A háziorvosnak sem volt soha semmi problémája a ketyegőmmel, igaz, nála 80 volt átlagban a pulzusom, szóval ő valahogy nem tekerte fel annyira a frekimet. Talán mert őt olyan ártalmatlannak találom, biztos nem műt meg vagy ilyesmi.

Aztán egyszer egy új üzemorvosnál bedőlt az addigi menetrend, magas pulzusszám, magas vérnyomás, hangos zörej, ajjjajjjaj!!! Kért friss szív UH leletet, minimum, meg kardiológiai szakvéleményt . Nagyszerű. Ahhoz képest hogy a munkám során kb. egyhelyben ülök 8 órát, eléggé nehéz lenne nem megfelelni a kívánalmaknak. Itt nem kell lefutni a London maratont minden nap. De hát na. Ugyanakkor 8 órát egyhelyben ülni eléggé egészségromboló tud lenni, szóval jogos az egész. Lényeg az egészség. Az a legfontosabb.

Óvatosan válogattam a kardiológusok között, végül egyik barátnőm ajánlott egyet és pont a júniusi tanévzáró időpontjában meg is látogattam őt. Az is egy érdekes élmény volt. Pont úgy zajlott le az egész, mint az sztk-ban vagy bármilyen más sima orvosi vizsgálaton. Csak ez rohadt sok pénzbe került. Első lépésként le kellett vetkőzni derékig, felülni az ágyra. Ebben a kényelmes helyzetben a doktornő futólag  feltett pár kérdést, hogy miért is jöttem, de semmi részletest. Persze megvizsgált, konstatálta gondolom, hogy mindjárt szétdurran a szívem, volt ekg és uh is, de közben olyan fura volt. Hideg, kapkodott, sietett, tele volt a váró. Verte a billentyűzetet, közben eldarálta, hogy szerinte az egyik billentyűvel gond van és hogy a kamrai és pitvari sövényen is van lyuk, bár nem tudja, hogy tényleg van e, de szerinte van, úgyhogy jöjjek vissza fél év múlva kontrollra. Egyébként meg ne izguljak, ezzel egész sokáig elélhetek, teendőt nem igényel, versenysportoló meg úgysem akarok lenni, hát nem? Irt fel béta-blokkolót, hogy a pulzusom a következő vizsgálatra 60 körül legyen. Nahiszen. Én már akkor borítékoltam, hogy azt nem nekem találták ki. Nem az én magas pulzusomra rendelőn  belül.

 A fél éves kontrollt kihagytam vakmerően,  nem volt erőm akkoriban elmenni, annyi nyűg és baj volt , nem hiányzott még az, hogy kiderüljön, pár évem van hátra, esetleg egy hajszál választ el az infarktustól….A háziorvos is támogatott ebben meglepő módon, ő is mindenképpen meg akart hallgatni (mint már vagy százszor ezelőtt) és alig hallott valami zörejfélét, legyintett egy nagyot az egészre. Adta alám a lovat, elfelejtettem a kontrollt és reméltem, hogy nem kapok infarktust sehol vagy nem lesz hirtelen szívhalálom...

Viszont végképp mégsem feledkezhettem meg a kontrollról, így összességében  nagyjából egy év múlva úgy gondoltam, másik orvost keresek a lyukkereső uh-hoz. Nem , mégsem, meggondoltam magam, ez a doktornő mégis jó lesz, ugyanahhoz a dokihoz kértem időpontot. Ámde az ő rendelése szünetelt vagy megszűnt, úgyhogy ajánlottak egy másik orvost helyette, akiről soha még csak nem is hallottam. Mindegy, habozás nélkül elfogadtam őt is. Mi az nekem? Végül is kardiológusból ez még mindig csak a második.

Karácsony előtt nem sokkal volt időpontom az új dokihoz, aki a változatosság kedvéért egy pasas volt. Már időponttal a birtokomban néztem utána az orvosnak, mit mondjak, elég pelyhes állúnak tűnt a fotója alapján, bár lassan megszokom, hogy attól, hogy valaki nálam fiatalabb még nem FIATAL.

Persze már a rendelőben, a váróban egekben volt a pulzusom megint, úgyhogy gondoltam, hozom a szokásos formám. Fütyül a rendszerem a béta-blokkolóra. Úgy irigyelek mindenkit, aki 72-es pulzussal masírozik be egy kardiológiai vizsgálatra. Azt hogy kell csinálni? Viszont kellemes változás volt, hogy először beszélgettünk a dokival és csak utána volt vizsgálat, szemben azzal, amit korábban tapasztaltam a korábbi orvossal. Mondjuk, az életem históriáját 4 felvonásban nem tudtam neki végigmesélni, mert elküldött vetkőzni, de ahogy mindennel végzett alaposan átbeszéltünk mindent. Nem talált sem lyukat, és a billentyűimmel is minden oké. Erre egyáltalán nem voltam felkészülve.

Viszont, hogy ne örüljek nagyon, elő fog jegyezni szív CT-re. Mert bár nincs szívbetegségnek históriája a családban, jó a koleszterinem, nem vagyok elhízva (annyira), de attól még a koszorúereimmel lehet bibi. Nem valószínű , de egy további lépésnek jó lesz. Ez azért remek hírnek számított egy beteg billentyűhöz és egy vélt lyukhoz képest, nem?

Megkérdezte, hogy volt e már 60-as pulzusom orvosnál. Szerintem költői kérdésnek szánta. Nekem úgy hangzott. Az uh alatt is 100 volt a frekim, pedig nem éreztem magam idegesnek akkorra. Megkérdezte, most nem vagyok e rosszul? Basszus, kellene? Nem, semmi bajom. Kellemes félhomály volt, feküdtem az oldalamon, a doki hozzám bújt és melegített….Na nem úgy! Csak ahogy a szivet ultrahangozni szokták. 

Közölte, hogy a CT-hez 60-as pulzus kell…Ha teljesen önmagam adtam volna, itt hisztérikusan felnevetek. Hiszen ez az erősségem. Egy kórházban, egy CT ágyon, vénában egy branülell majd biztos abszolut zen leszek. Szerintem teljesen esélytelen. Nem tudom, mekkora a maximális dózisú béta-blokkoló és nyugtató, amit adni lehet betegnek a vizsgálat előtt, de nekem lehet, hogy az is kevés lesz. Esetleg egy ökörnek való dózis? Esetleg ha elaltatnak? Lefejelem a CT-t és elájulok?  Csak azt nem lehet, mert közben vissza kell tartani a lélegzetet pár másodpercre. Mennyi baj van velem! És ha le is megy a pulzusom hatvanra, lehet, hogy ha betolna a CT-be, rögtön felmegy. Vagy ha belém nyomják kontraszt anyagot. Akkor mi lesz? Meddig kínlódnak ott velem vajon? Egy élmény lesz.

Ha pedig minden oké, ez a totális noninvaziv, gyors, egyszerű vizsgálat (idézet a dokitól)akkor még mindig kiderülhet, hogy mégiscsak lusta az a billentyű, mégiscsak van lyuk a kamra és a pitvar között és el van záródva legalább egy koszorúerem. Csoda, hogy még nem kaptam infarktust! Ja, mert az utóbbi hónapok mega stresszére válaszul már mellkasi panaszokat is produkáltam mostanában. Annak tudatában, hogy a billentyűm gáz, nem vettem ezt annyira a szívemre. (Ez milyen találó!) Max halál 

félemem támadt, meg elkezdtem azon morfondírozni, hogy vajon fel tudom e nevelni a gyerekeket és hány évet kellene még feltétlenül élnem, ahhoz, hogy nagyjából anyai feladataimat letudjam. Abban maradtam, hogy kb. 9, amíg Zalán leérettségizik.

Ha már ilyen jól belejöttem az orvososba, elhatároztam, hogy időpontot kérek nőgyógyászhoz, ahol 5 éve nem jártam (jujjj!), fogorvos az arcüregem miatt és allergia szakrendelésre is. Hátha szokom a dolgokat és egy idő után szemem sem rebben, ha belépek egy rendelőbe. No chance!

Hát szóval vigyázzatok a motorotokra, becsüljétek meg, ha egészségesek vagyok, mint a makk, mert az iszonyú fontos. Ezt még soha nem hallottátok senkitől, ugye?