2018. március 19., hétfő

Ami lemaradt, (a lényeg ugye)


Picit megint azt érzem, hogy fogy a türelmem, de igyekszem kiemelni a fejem a hullámokból. …Mármint – természetesen – a felújításról beszélek. 

Mivel nem jött meg az ablak múlt héten, most pedig szakad a hó és egész héten mínuszok várhatóak, gyanús, hogy nem is jön a héten. Még nem hívott az ablakos leányzó….Ezért minden munka áll a nappaliban- étkezőben, főleg emiatt fogy megint a türelmem. 

A hétvégén az irodára fókuszáltunk, már amennyire megengedte az időjárás. A régi irodában szombaton megtöltöttünk három nagyon dobozt, azokat és a többit Tibi vasárnap este áthordta állítólag kocsival. Három zsák szemetet is kiürítettünk, ilyenek, hogy 2002-es számlatömbök, ezer floppy….Mivel a nyomdagépek nem tűrik a mínuszokat, ott is áll a költözés…látom Tibin, hogy emiatt neki is nagyon fogytán van az amúgy birka türelme….
Viszont, hogy valami jóról is írjak, a héten felszereltük a konyhában a polcot, úgyhogy lassan maxos lesz a konyha. Ezúttal hasznos dolgokat tettem a polcsomra, kuglóf forma, teás kancsó, egy cserép petrezselyem (amíg nem lesz saját kis mini veteményesem….) de jutott egy kerámia nyúl is, ha már – bármily hihetetlen - közeledik a húsvét. Illetve anyu ezer éves teáskannája, szép bordó, harmonizál a szomszédos orchidea színével. 

Volt egy régi fenyő fali fogasunk is, amiről sorra letörtek a hosszabb akasztók (fenyő) , de nem most, már vagy 10 éve szépen apránként, egyik a másik után…. Most kitaláltuk, hogy veszünk új, fém fogasokat, ha lehet valami igényesebb kerámia berakásosat….Az üzletben szembesültünk, hogy ezek nem olcsók ám, kerámia berakást gyorsan el is felejtettük, így is a négy fogas majdnem 8000,- Ft-ba fájt. Vagy hát nem fájt, mert Tibi nagyon klasszul felszerelte ezeket a fogasokat és lett egy régi új fali fogasunk, hurrá. 

Tesóm kérdezte múltkor, hogy sok bútort kell e lecserélni, mert nem illik a többihez…Az az igazság, hogy nem, mert ugye az eddigi 63 m2 eleve nem sok bútort engedett meg. A pácolt, Ikeás fenyő bútor ment Zalánhoz, a sima fenyő Rékához, a nappali szekrény pedig nem fért ki az ajtón és szétszerelni sem lehetett, ezért azt d arabokban hoztuk ki és ment fűtőanyagnak. Nagyon sajnáltam, mert ha kopott is volt és az ötvenes évek stílusa, hozzám nőtt a 12 év alatt…A nappali-étkezőbe új bútor érkezik, illetve úgy rendeljük őket, ahogy lesz pénzünk. Ami esetleg maradt bútor, azt is szétdobtuk ide vagy oda. 
Azért én még bízom benne, hogy a héten lesz ablak, úgy számítottam rá, hogy Húsvétra már teljes lesz a kégli….Főleg, hogy otthon leszek a gyerekekkel a tavaszi szünetre. Hát meglátjuk.

Ui: Nem lesz a héten ablak. Felhívott egy manus az ablakos cégtől, hogy háttt...hozná az ablakokat holnap, készen is vannak, meg minden,  de ha az ő lakásáról lenne szó, ő  bizony nem építené be őket a mínusz fokokban....De én döntök. Ha akarom, holnap lesz ablak a vityillón. Mármint új. Forgattam egyet a szemeimen tengelyileg, váltottunk még pár mondatot, aztán abban maradtunk, hogy 13. hét, azaz jövő hétfő. Az a miénk. Mondom én, hogy május egyre lesz kész a kégli....2019-ben. 

2 megjegyzés:

  1. Nem ertem h hidegben miert nem lehet kicserelni az ablakokat. Ugy emlekszem h a regi lakasunkban decemberben csereltunk es soha semmi gond nem volt veluk. De hs javasoljak, ezen a par heten mar tenyleg semmi nem mulik. A hallgatni arany sztorit megjegyeztem.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehetni lehet, csak plusz fokoknál egyszerűbb. Januárban jött a konyhaablak is, de szerintem akkor nem voltak mínuszok no meg muszáj volt....

      Törlés

Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!