2016. április 7., csütörtök

Ők mondták



Tegnap átnéztem Zalán komódját ruhailag. Kiráncigáltam belőle mindazt, amit várhatóan őszig biztosan nem vesz fel vagy éppen ki is nőtt, a pólókat felköltöztettem a legalsóból a legfelső fiókba és kidobáltam egy másik dobozba, amit már kinőtt. Találtam egy klassz kockás vászon nadrágot, ami örököltünk és még soha nem volt rajta. Teljesen újszerű, csak a derekán kellett állítani egy picit. Hurrá! Rá is adtam Zalánra, aki reakció nélkül tűrte a folyamatot, mivel hogy éppen a tévére meredt. Negyed óra múlva elkezd nyüszíteni. 
- Szoros, szorít, brühühü....nagyon csúnya!!! 
Már feladtam, hogy ruha ügyben bármit erőltetnék ilyen vagy olyan elvre hivatkozva, úgyhogy hozzávágtam elővettem egy szürke melegítőalsót. Mire Zalán felsóhajt:
- Jaj, de jó, nem fogok úgy kinézni, mint egy bohóc....

---

Réka bejelenti, hogy holnap matek dolgozat. Otthon előkapja azt a két oldalas gyakorlólapot, amit házinak kaptak. Készen van, ami jó pont. Átnézem, néhány típus feladatot teszek fel neki, mind hibátlan....de még nyitott mondatosat szívesen gyakorolnék. Hiába, mert ő egy könyvet üt fel az orrom előtt és azt olvasgatja.
- Őő....holnap matek felmérő....
- Aha....- fel sem néz.
- Nem tanulunk???
- Te tanulhatsz, nekem elég volt....
Erre mit lehet mondani? Összeszedtem a kis jegyzeteimet. 

Arra számítok, hogy sokáig nem lesz kitűnő. Talán már idén sem, bár azon kiakadnék...


------



Nem szeretem, ha 8-9 éves (vagy akár kisebb leánykákra) rásütik, hogy kamaszodnak, mert az adott viselkedés sok mindennek betudható, de kamasz tünetnek egészen biztosan nem......Rékácska sem kamaszodik, távol áll még tőle szerencsére, a nyelve viszont határozottan élesedik. Múltkor az "én tudjam??"-mal próbálkozott itthon, biztosan a suliban hallotta, de határozottan elutasítottam ezt a stílust, úgyhogy már nem kapja elő a tarsolyából. Jött viszont más:
- Apám tudja....mittudomén....tudja a nyavalya!! 
Vagy a legjobb:
- B. Norbi úgy mondaná: tudja a f...om...
- Hehh???
- Nem én mondtam, B. Norbi!!
- B. Norbi valami koszorús költő, hogy idézni kell??
- Koszorús??
- Híres költő vagy író?
- Dehogy, az osztálytársam, anya!!!
- Akkor elég lesz annyi, hogy "nem tudom, anya"



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!