2015. szeptember 7., hétfő

A második műszak kezdete



Azt nagyon bírom, amikor 8 óra munkát magam mögött tudva elvitorlázom a suliba (képletesen persze, újabban buszra szállok, majd átszállok, végül sétukálok 5 percet kb.) és ott kapkodom a fejem, repkednek az infók a szélrózsa minden irányából. Aztán amikor nagyjából megemésztek mindent, amit hallottam, olvastam (bár akkor még rejtély mit rejt az üzenő), átvágtatok az oviba, ahol újra kapok a pofámba kapkodhatok levegő után, hogy most akkor mi van??

Ma speciel arra léptem be az iskola udvarára, hogy első látásra nem ismertem meg Rékát. Farmer volt rajta és edzőcipő, ciklámen fűzős...és az a sötétkék fleece, ami valószínűtlenül selymes és puha...nem is ez a lényeg. Túlesve a viszontlátás örömén, szól Réka, hogy első emelet 10-es terembe leszek szíves felmenni. De miért? Majd meglátom. Mi a fene van? Gyanúsan megközelítjük az igazgató bácsi ajtaját, na mondom, mit vétett a drága lány, hogy A. elé kell járulnom...De nem, egy ajtóval korábban balra fordul. Odabenntről fuvolaszó ciripel, már sejtem, mi lesz a téma. 

Kiderül, hogy már be kellett volna iratkozni a zene iskolába. Hogy mikor, az rejtély, mert senki nem szólt. Ám mindenki más tudta a dolgát, szóval megint én vagyok a kakukktojás, az aranyhal a piranhás tóban, a medve a málnásban, a liba a baromfiudvarban, nem tudom....Pislogtam, pislogtam, még szerencse, hogy pont kora délután egy szolfézsos hölgy már felhívott a zene iskolából. Elmondta, hogy lenne e kedvünk egy év bemelegítő furulyázáshoz. Merthogy az a legjobb a fuvolához, kvázi az előszoba. Hiszen mi még előkészítősök vagyunk, nem elsősök (zeneiskolailag), kell az az alapozó év. Szóval egy kis furulyázás vele? Nagyon nem haboztam, nekem fogalmam sincs az egészről, zenei műveltségem is finoman szólva foghíjas.....Belementem, hogy holnap Réka és Apa 4 óra előtt valamikor bemennek és beiratkoznak. Szóval nyugtáztam, hogy fuvola felejtős, furulya lépett a képbe. Hangszer persze sehol.

Eddig jutottam a szolfézsos tantónénivel és délután "támadott" a fuvolás. Vele abban maradtam, hogy akkor találkozunk egy év múlva, mert ő furulyát azt nem tanít, de segít abban, hogy elárulja, hétfőnként lesznek a szolfézs órák. Felírtam pontosan mikor, szerintem  8. órában. Napközi után. Jó, nem? Rögtön duplán. És ütközik a tánccal, amit nem nagyon bánok, mert 6 tesi szerintem megteszi, van élet tánc óra nélkül is. Réka hazafelé persze nyüszített, mindkét elfoglaltságot szeretné, a táncot is, a fuvolát is....ami igazából furulya....Mivel ugye még mindig nincs Hermione féle time turner-ünk, hát kénytelen lesz választani. Ráhagytam, a furulyát választotta sajnos. Neeem sajnos, támogatom a zenei művelődést.

Átügetvén az oviba, leadtam volna a papírokat az étkeztetéssel kapcsolatban, de kisült, hogy a teljes paksamétát be kell nyújtani, hiszen a "túloldal" még nem írta alá. Azt pedig nem árt. Szóval holnap folytköv. Közben kaptam biztosításról papírt, kitöltendőt és leegyeztettük, hogy pontosan mit is kell kitölteni a nyomtatványok közül és mit érdemes hozni mostanában az oviba. Nem volt hibátlan a kitöltésem sem - nehogymár.... - egy pici nyilatkozatról azt gondoltam, ránk nem vonatkozik. De de.

Itthon már félve nyitottam ki az üzenőt, nem hiába. 

- úszáspénz, befizetendő a héten, de még inkább kedden-szerdán, 5300 Ft/hó
- tájékoztató, 300 Ft (ez mi lehet, csak tippelek.)
- színház bérlet, ha az osztály 90%-a befizeti (ki van zárva)  1900 Ft
- Tappancs előfizetés (ajánlott, de nem kötelező)  2500/félév, 5000/év, kinek hogy tetszik

Osztálypénz majd a szülői értekezleten....az meg majd jövő héten. 

Minden összeget pontosan leszámolva, borítékba zárva kell leadni, idén nem a tantónéniknek, hanem a megbízott két szülőnek az osztályból. Na ez is fejtörés, mert nekem nem hogy a pontos összegek, de legtöbbször kp-m sem szokott lenni több, mint  2000 Ft...na mindegy, majd Apa megment. Ha egyszer hazajön.

Hopp, közben gólt lőttünk Észak-Írországnak, emberek, vezet Magyarország! :)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!