Homokszemek

Tegnap este mindent összekészítettem, úszócucc, iskolatáska, tolltartó...délután a ruhákat is kikészítettük, mit vesz majd fel a Réka ma. Rábólintott, nyugtázta, rendben. Reggel ébreszgetem, majd segítek neki felöltözni, mire kitört rajta a szokásos hiszti, rángógörcs és ágyban dobálommagam című műsorszám. Hogy ő aztán farmert nem vesz fel. Erre ébredtek a fiúk, nem kellett őket kiugrasztani az ágyból külön erőfeszítéssel. 

 

Na most ismertek (vagy nem), de ez az egy, amire azonnal ugrok. Mert a C&A-ban fél órát billegett a tükör előtt, úgy meg volt magával elégedve, hogy milyen csinos rajta a farmer (igen, a Rékán), boldogan szaladt a zsákmánnyal a pénztárhoz....úgyhogy nekem ne találja ki, hogy fel nem veszi. Bevallom, kiabáltam is vele, rögtön szakad a cérna, ha valami megállapodást áthág, illetve azt is letagadja, hogy valaha betette a lábát a C&A-ba....Így utólag sajnálom, hogy ilyen lett a reggel....Nem jó ez senkinek, nekem sem, neki főleg nem....

 

Aztán azért kezdett óbégatni, hogy ne hagyjam ott, mert még kócos a haja, aztán egyáltalán, hogy miért hagyom ott, ne hagyjam ott, anyát akarja....Totális összeomlás. Ilyenkor nem kell neki senki, nem jó neki senki, csak én. Valószínűleg rosszat álmodhatott vagy csak bal lábbal kelt fel, nem tudom....persze nem tudtam ott hagyni csak úgy, a válságban. Lemondtam arról, hogy beugorjak a pékségbe útban a buszom felé, egy kicsit összebújtam a leánykával. Ha igényelte volna, akár a következő járatot is megvártam volna. Fejét a nyakamba fúrta, nagyjából ugyanúgy, mint egészen pici korában. Éreztem a könnyeit. Már nem baba szaga van, mint egykor, inkább öblító és mosószer, elegyítve némi egyedi Réka illattal.

 

5 percen belül megnyugodott, össze-vissza puszilgattam, nyomtam még extra puszikat Zalán orcájára is, aztán tényleg elköszöntem. Tibi szerint helyrebillent a lelki egyensúlya hamar, a suliba érve már a régi Réka volt az, aki nem is köszönt el tőle, mintha ott sem lett volna Apa, csak eltűnt a forgatagban a társai között.