Gyomorideg és egyéb csemegék

 

 

Tegnap bemondták a híradóban, hogy elkezdték a tankönyv csomagok kiszállítását az iskolákba országszerte, tekintettel a veszedelmesen közeledő új tanévre. Erre nekem rögvest összeugrott a gyomrom. ÁÁÁÁÁ! 2014/2015-ös tanév. Melyben nagyobbik sarjunk iskolás nagylány lesz. Én még mindig nem emésztettem ezt meg, bár valamennyire felfogtam. Muszáj volt, tekintettel arra, hogy nem csukott szemmel szaladgálok a lakásban, így az íróasztal, a rajta virító iskolatáska és az egyre másra valahonnan előbukkanó tanszereket látni vagyok kénytelen.

 

Közben Réka várja a sulit, azt mondja, nagyon is! És persze az eszem tudja, hogy helyt fog állni, talán nem is akárhogy, mégis be vagyok tojva. Egyrészt, mert ő még olyan kis szétszórtka. Hétvégén uszodába mentünk, melyre az ő holmiját a megszokott rózsaszín úszótáskába csomagoltam. Isteni szerencse, hogy a fürdőruha már rajta volt, mert indulás előtt az utolsó pillanatban elszaladt még pisilni itthon, majd annak rendje és módja szerint a vécében felejtette a táskáját. Nekünk sem tűnt fel, csak a pénztárnál. Szóval mi mindent fog szét- és elhagyni majd elsőben?

 

Ugyanakkor úgy általában is tele vagyok feszültséggel. Egyelőre csak halvány tervem van, hogy logisztikázzuk le azt, hogy szeptembertől begyűjtsem mindkét gyereket oviból és suliból, valamint hogy haza is érjünk 5 óra magasságában. Ehhez át kell térnem a fél 8-16 óráig tartó munkaidő sávba. De Tibi akkor egyedül viszi őket suliba/oviba reggel, amivel kapcsolatban csak annyi megjegyzésem van, hogy a nyári szünet idején minden egyes nap megvárja, amíg maguktól felébrednek. A drága szentem nem képes őket édesded álmukból felriasztani. Márpedig 7 óra körül szeptember 1-től mindenkinek ébernek kell lennie és legalább 80%-os készültségben. Nekem pedig negyed 8-kor ki kell lőnöm otthonról. Feltételezem, hogy majd én előkészítem a kis magzatjaim a napra, már csak ébredezniük kell a fél 8-as indulásig. Az iskolában háromnegyed 8-ra ott kell lennie Rékának.

 

Nem tudom. Amúgy is minden bajom van. Bővült a munkaköröm, nőtt a feladatok száma, szeptemberben egy nagyleltár van előttem, amit nekem kell majd kiértékelni...ettől önmagától kiakadok és pszichológus után sóvárgom. Ennek tetejébe jön az őszi szezon, a pörgés, az a leheletnyi, nem állandó, de hullámokban jelentkező idegbaj.....A gyerekek mamáznak, apáznak, mindeneznek, csak nem velem vannak, ez pedig nagyon fáj. Ennek ellenére hétvégén ordítozok velük, mert összekenik a frissen festett falat gyúrmával, mert képtelenek felöltözni, pedig már 10x szóltam. Csodálkozok magamon, hogy idegesítenek a saját gyerekeim, mi lenne, ha még érdemben időt is töltenék velük?!

 

Szóval valahonnan erőt, hitet és biztatást kellene gyűjtenem, hogy megoldódik majd minden, kialakul, aminek és ahogy ki kell....Ennek ellenére régen voltam ilyen negatív hangulatban. Azt sem tudom leírni, amit szoktam, hogy "hát majd összekapom magam, minden rendben lesz a végén", mert fene tudja, úgy lesz e....

 

Utálok ilyen borús bejegyzéseket írni, bugyborékolt is már bennem jóideje, de nem tudtam túllépni rajta, hát ide öntöttem....