Tegnap őfelsége, Réka királykisasszony felpróbálta az ünneplő cipőjét, majd kijelentette, hogy tatatataaaaa..... MOST NŐTT BELE. Sztepptánc szerű koreográfiát adott elő benne az előszobában. Néztem, csak néztem rá, pislogtam párat, számban a túrógombóccal....és újfent az a gondolat vágott nyakon, hogy mikor nőtt meg ekkorára ez a csajszi? Hatalmas. Abszolút iskolában az ő helye. Olykor, bizonyos frizurával, így foghíjjasan nem is ismerek rá. Tudom, először írok ilyet a blog történetében, tele vagyok meglepetésekkel.....
Én nem így emlékszem, de ezt elhallgattam előle. Mármint, hogy a cipő eddig nagy lett volna. Fél órával a ballagás előtt még tornádószerű hisztit vágott ki, hogy neki a cipellő nyomja a lábát, ebben aztán egy tappppodtat sem tesz egyik irányba sem. Aztán persze de. Majd két hétre rá egyik este a sötétben megkaptam, hogy "Anya, a ballagáson senki nem volt ünneplő lakkcipőben és csipkés zokniban, csak én....." Igen, szivem, te is voltál a legcsinosabb!
Tegnap délután egyedül voltam otthon, benyomtam a tévében az Alkonyat sorozat azon részét, amikor Bella hozzá megy Edward-hoz, nászút, teherbe esik, megszületik a gyerekük, egyebek...nem is ez a lényeg. Közben előszedtem Réka összes tanszerét, szétválogattam őket, mi tartalék tanszer és mit kell vinni majd a suliba második vagy harmadik nap. Matek cucc dobozban + rajz felszerelés. Beragasztottam az üzenőfüzetbe a kitöltött adatlapot, kicsit hullámos lett a papír, nem tökéletes, így sikerült. Viszont minden lényeges adatot felvezettem rá.
Élmény volt, ahogy kanyarítottam a betűket a füzetek cimkéin. D. Réka 1.B....Meg is nyugodtam egy picit, mert az utóbbi napokban egyre másra elmorzsoltam egy-egy könnycseppet, ha szóba jött valamely tévéadásban az elsősök iskolakezdése. Normális vagyok én, hogy ezen (is) bőgök??? Azért van bennem öröm is, várakozás is, nem csak a picsogás....ügyesAnya. Vagy legalábbis nem totális idióta.
Első nap iskolatáskát kell vinni, uzsonnát, tolltartót és üzenőfüzetet. Mást még nem. Egyre inkább készen állunk, már amennyire én készen lehetek. Azt hiszem, már csak azt kell eldönteni, melyik blúzt vegye magára a nagylány hétfő reggel.
Breaking news: Megkaptam az engedélyt a 7.30 - 16.00-ás munkaidő sávval kapcsolatban. Örülök! Így negyed ötre érek az oviba és legkésőbb háromnegyed 5 körül a suliba. Majd igyekszünk, hogy inkább fél öt legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!