...a pszichológussal (T.-vel). Igazából azt kell hogy mondjam, picit többet vártam. Értem én, hogy nincs varázspálcája és ez a néhány alkalom nyilván nem elég, hogy Zalán újra folyamatosan beszéljen, mintha mi sem történt volna....Mégis valahogy komplexebb, professzionálisabb értékelést vártam. Ehelyett a rajzait elemeztük főként és a valami táblázatot, ami nekem nem mondott sokat. Max. annyit, hogy rendben van a gyerek úgy általában, pszichikailag. Amit azért eddig is sejtettem.
Legelőször azt mutatta meg nekem T., hogy hogyan ábrázolt Zalán fát, amikor először járt nála. A törzse a fának nagyon vastag és dominál a lombhoz képest, ami picike, szinte jelentéktelen. T. elmagyarázta, hogy a törzs az érzelmi biztonságot jelzi (magyarán szerető, stabil a háttere Zalánnak), a lomb pedig azt, hogy saját értékeit, képességeit hogyan látja őkelme. Ez is arra mutatott, mint egyébként minden teszt, hogy igen alacsony az önbizalma, önértékelése.
A családrajz nagyon helyesre sikeredett. Apát rajzolta meg legelőször (ebben biztos voltam), utána engem, majd saját magát, végül Rékát. Az ő esetében már nem tudta eldönteni, kire is hasonlítson a tesója. Volt még néhány rajz, például, hogy a családból ki milyen állat lenne. Apa bika lett, én bálna (nem röhögni!!!!), Réka kígyó.....és Zalán szintén kígyó, persze jóval hosszabb és erősebb, mint a RékaKígyó.
Ami lényeges, legalábbis számomra, hogy a foglalkozásokon nem dadog, olykor meg-megakad, de az nem nevezhető "hivatalosan" dadogásnak. Hiszen 4 éves a drága, 1 órán belül néhány megtorpanás nem probléma. Halkan beszél többnyire, eleinte suttogott, mára már van hogy elfelejti, hogy neki halkan kell beszélnie.
T. szerint Zalán pont abban a korban van, amikor a fiúk "leválnak" az anyukájukról és "átmásznak" az apjukra. Hiszen pasi-pasi, kell a minta, a férfi minta, amit leginkább az apjukban kapnak meg, ugye. Zalán már le is vált volna rólam (hiszen apás, az is volt mindig), ebben segíti a tény, hogy Réka egyelőre anyás, de durván ám. Szóval átlátja az erőviszonyokat, hogy anya-Réka, apa-Zalán, ám valahogy tart a "befogadástól", ezért egyelőre úgy kettőnk között lóg.
Feladatunk, valamilyen közös aktivitás megtalálása, amit az apjával közösen űzhet. Emellett fejleszteni kell az önbizalmát. Pl. szívesen és ügyesen segít nekem a konyhában, akkor hívjam segíteni, ő lesz az én kis kuktám. Réka nem egy konyhatündér, általában hamar elunja a banánt, így ez lehet a mi közös "játékunk".
Az óvodával kapcsolatban egyelőre folynak a kutatások. Néhány napja reggel mellém kúszott az ágyban és hirtelen annyit mondott.
- Anya, borzasztó (lehet, hogy szörnyű volt az) dolgok történnek az óvodában....
Szerintem ez mindenképpen jelzés, hiszen miért mondana ilyet egy gyerkőc. Biztosan valami nem kerek, talán Andriska terrorizálja a bandát, ezt el tudom képzelni vagy valami más. Nem derült ki, mert a pillanat varázsa megtört és Zalán bezárult. Egyelőre T.nek sem árult el semmit, minden szép és jó az oviban, roppant diplomatikuson felelget, majd ha átfogó véleményt kell alkotni kapásból így felel: Utálom az ovit!
T. azt is elmondta, hogy ideje lenni kitenni a kispasit az ágyunkból. Éjszaka aludjon a saját ágyikójában, mert ott a helye. Ő mindenképpen készen áll rá. Nem tudom, ezzel arra célzott e, hogy mi nem.....Mert abban igaza van, hogy szeretek Zalánnal aludni, szerintem Tibi is. Még akkor is, hogy sokszor találom a szemüregemben a könyökét, vagy rúgja szét a derekam egy-egy éjszaka. Viszont nem is vagyok függő tőle, szóval teszünk egy próbát a saját kuckóban alvással kapcsolatban. Azóta tettünk is lépéseket, majd erről külön írok, ha el nem felejtem.
Novemberben születik T. kisfia, egyelőre jól bírja magát, úgyhogy folytatódnak a foglalkozások. Tőlem olykor akár heti 2x is. Talán még 4-6 hét belefér, addig még fény derülhet erre-arra. Hogy aztán van e/volt e értelme ennek a nyári "pszichológiai tréningnek" én nem tudom, azt viszont sajnálom, hogy hamarosan megszakad a folyamat. Olyan jó lett volna, ha hosszabb távon tudnak együtt dolgozni T. és Zalán. Most egyelőre nem tudom, hogy legyen ősztől, majd még átgondoljuk, megálmodjuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!