Utolsó egész napunk egy részét Keszthelyen töltöttük. Kedvelem ezt a várost nagyon, jobban, mint amennyire ismerem. Első közös nyaralásunkat itt töltöttük Tiborommal annak idején az ókorban 2003 nyarán. Be' szép is volt! Egy szocreál, finoman kopott, ámde olcsó szállodában foglaltam szállást. A reggelinél villámgyorsan elfogyott a zsömle és külön rimánkodni kellett a rántottáért. Citromos teát ihattunk, kávét, esetleg tejet. Vacsoránál fix kaját tettek elénk, három fogás formájában, a desszert olykor kompót volt csokipudinggal. Ezt akkor megmosolyogtunk, ma már inkább bosszankodnék....A vacsorát klasszul feledtette azonban a tény, hogy az étterem a nyitott teraszon helyezkedett el. Falatozás közben legeltethettük a szemünk egymáson azon a szépséges tavon...
Rengeteget kirándultunk, folyton úton voltunk, igyekeztünk kihozni abból a 4-5 napból, ami csak belefért. Főleg, én, aki azelőtt kimondottan ritkán nyaralt. Nagyjából soha. Az én szüleim úgy gondolták/gondolják a mai napig, hogy a nyaralás nem több, mint az energia és a pénz felesleges pocsékolása. Fizessünk azért, hogy jól elfáradjunk? Még mit nem! Vallják ezt annak ellenére, hogy egyetlen balatoni nyaralásunkat (1980, augusztus 20 után pár nappal) azért még a mai napig emlegetik, jó értelemben.
A szállodának saját kis strandja terült el a part mellett, viszont azon a héten, amikor bennünket vetett arra a jósorsunk, egyáltalán nem volt strandidő. Egyszer merészkedtem a vízbe nagyjából térdig, sziszegve, libabőrösen..... mire egy irgalmatlan nagyon dörrent az ég, villámlott is, jött a zivatar, úgyhogy ijedten szökelltünk a szárazra. A szobánk viszont a Balatonra nézett. Isteni volt úgy kelni és feküdni, hogy az a hihetetlen szép tó volt az első, amit láttam, amikor felkeltem. Mármint Tiboromon kívül, persze. Ó, olyan szerelmetes voltam, mindenhol kis szívecskék ugrándoztak körülöttünk....
Eme terjedelmes bevezető után rátérhetnék arra is, mi történt 2014-ben velünk Keszthelyen. Nos, első körben nem könnyen találtunk oda, mivel Tiborom elfelejtette megnézni a térképen, merre is van Keszthely Zalakaroshoz képest. A tab-on pedig nem működött a net, ingyen wifi híján....Egész tekintélyes energiamennyiséget pocsékoltunk el pusztán arra, hogy odataláljunk.
Valahol a város határában meg kellett állni egy Interspar-nál, hogy együnk és kakáljunk, mert a gyerekeknek ilyen igényei támadtak és ebben a sorrendben. Először hideg élelmet vásároltunk, kiflik, szalámik és péksütik formájában uzsonnára. Ezt a parkolóban egy picinyke, satnyácska fa árnyékába húzódva elfogyasztottunk. Már majdnem ismét autóba vágtuk volna magunk, hogy megkeressük a kastélyt, amikor Réka szerényen bejelentette, hogy neki vécéznie kell. Sürgősen. Mit volt mit tenni, kettesben elfoglaltuk a női szakaszt Intersparéknál. Én a mosdós részlegnél vártam türelmesen, ő meg szóval tartott. Emígyen:
- Anya....amikor legutóbb kakáltam, a joghurt és a barack összeveszett a pocakomban, szóval fostam. De most újra rendeset, kolbászosat kakálok. - mondta ezt csilingelő bájos lánykahangján, fennhangon. Csodálkoztam, hogy a többi, dolgát letudó hölgyemény közül senki nem fetrengett a nevetéstől ahogy frissebb levegőjű helyszínekre evickélt.
Na idáig jutottam el, most muszáj elkészítenem a répatortát, hív a konyha!
Folytköv.
Rengeteget kirándultunk, folyton úton voltunk, igyekeztünk kihozni abból a 4-5 napból, ami csak belefért. Főleg, én, aki azelőtt kimondottan ritkán nyaralt. Nagyjából soha. Az én szüleim úgy gondolták/gondolják a mai napig, hogy a nyaralás nem több, mint az energia és a pénz felesleges pocsékolása. Fizessünk azért, hogy jól elfáradjunk? Még mit nem! Vallják ezt annak ellenére, hogy egyetlen balatoni nyaralásunkat (1980, augusztus 20 után pár nappal) azért még a mai napig emlegetik, jó értelemben.
A szállodának saját kis strandja terült el a part mellett, viszont azon a héten, amikor bennünket vetett arra a jósorsunk, egyáltalán nem volt strandidő. Egyszer merészkedtem a vízbe nagyjából térdig, sziszegve, libabőrösen..... mire egy irgalmatlan nagyon dörrent az ég, villámlott is, jött a zivatar, úgyhogy ijedten szökelltünk a szárazra. A szobánk viszont a Balatonra nézett. Isteni volt úgy kelni és feküdni, hogy az a hihetetlen szép tó volt az első, amit láttam, amikor felkeltem. Mármint Tiboromon kívül, persze. Ó, olyan szerelmetes voltam, mindenhol kis szívecskék ugrándoztak körülöttünk....
Eme terjedelmes bevezető után rátérhetnék arra is, mi történt 2014-ben velünk Keszthelyen. Nos, első körben nem könnyen találtunk oda, mivel Tiborom elfelejtette megnézni a térképen, merre is van Keszthely Zalakaroshoz képest. A tab-on pedig nem működött a net, ingyen wifi híján....Egész tekintélyes energiamennyiséget pocsékoltunk el pusztán arra, hogy odataláljunk.
Valahol a város határában meg kellett állni egy Interspar-nál, hogy együnk és kakáljunk, mert a gyerekeknek ilyen igényei támadtak és ebben a sorrendben. Először hideg élelmet vásároltunk, kiflik, szalámik és péksütik formájában uzsonnára. Ezt a parkolóban egy picinyke, satnyácska fa árnyékába húzódva elfogyasztottunk. Már majdnem ismét autóba vágtuk volna magunk, hogy megkeressük a kastélyt, amikor Réka szerényen bejelentette, hogy neki vécéznie kell. Sürgősen. Mit volt mit tenni, kettesben elfoglaltuk a női szakaszt Intersparéknál. Én a mosdós részlegnél vártam türelmesen, ő meg szóval tartott. Emígyen:
- Anya....amikor legutóbb kakáltam, a joghurt és a barack összeveszett a pocakomban, szóval fostam. De most újra rendeset, kolbászosat kakálok. - mondta ezt csilingelő bájos lánykahangján, fennhangon. Csodálkoztam, hogy a többi, dolgát letudó hölgyemény közül senki nem fetrengett a nevetéstől ahogy frissebb levegőjű helyszínekre evickélt.
Na idáig jutottam el, most muszáj elkészítenem a répatortát, hív a konyha!
Folytköv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!