Negyedik nap - borúra derű

Állatok világnapját rendeztek ma az oviban is, ennek alkalmából a kiscsoportosok kivételével az egész ovi átruccant az abonyi vadasparkba. Rékát legkésőbb 8-ra oviba kellett vinni, ami nekünk okozott némi kihívást, de megoldottuk, Tibi segített.  

Zalán egyáltalán nem akart ma oviba menni, azt mondta, nem szereti az egészet, az óvónénik "túnyák" (valahogy így ejti a cs-t még, félúton a t és a cs között....). Picit tanácstalan voltam, persze nyomtam neki a mantrát, oviba járni jóó és szééép.... Amikor bekísértem a csoportba, jégcsap hideg kis kacsói alig engedték el a kezem. Még tízórai alatt is előtte kellett ácsorognom, másképp nyüszített. Kérte, hogy menjünk haza. Magyaráztam neki, hogy ebéd után érte megyek, de ő azonnal haza szeretett volna menni. Velem együtt. Cs. óvónéni ekkor - nem gondoltam, hogy tökéletes időzítéssel - javasolta, hogy menjek el egy órára, aztán majd meglátjuk. Bár megfogadtam, hogy ilyet nem teszek, síró gyereket adtam át az óvónéninek, mit sírót, örjöngőt....Keserves volt nagyon. Egyenesen borzasztó. Majdnem visszamentem és visszavettem a gyerekem...végül mégsem.

Ahogy becsuktam magam mögött a csopiszoba ajtaját, jött utánam A. óvónéni vigasztalni, ami arra jó volt, hogy elbőgjem magam. Kérdezett ezt és azt, hogy mit gondolok, annyit mondtam, hogy MOST semmit. Mire megsimogatta a karom és megértően visszavonult.  Látszik, hogy Zalánt nehezebb elengedni, Réka hiába művelt hasonlókat, még különbeket, sosem volt hozzá könnyem. Tekeredett, csavarodott a szívem, de egereket nem itattam. Főleg nem nyilvánosan. Egy órát csavarogtam (??) a városban, majd visszatértem az oviba. A szokásos oldalbejárat zárva volt, ezért a főbejárat felé sétáltam, majd meggondoltam magam, inkább úgy terveztem, megvárom őket odakinn. Cs. óvónéni azonban elém sietett, hogy megnyugtasson, be ne menjek (ezen majdnem megsértődtem), minden szép és jó, a fiúcska türelmesen, ügyesen épít, alkot, hamarosan a Világnap alkalmából kutyust és nyuszit mennek simogatni. Megegyeztünk, hogy ebéd után megyek csak érte, addig jól ellesz majd. Megkönnyebbültem, hogy nem bőgte csatakosra a pihe-puha sarkot a mai napon. 

Ebéd után volt alkalmam figyelni őt pár másodpercig a csoportszoba ajtajában. Uzsonnával a kezében ücsörgött és várt engem. Ahogy meglátott, nahát az valami csoda volt. A szeme villant, arca felderült és repült hozzám. (Azért a kakaós csigáját nem hajította el.) És mesélt, ölelt, mesélt, puszilgattam, alig értettem szavát. Mindkét óvónéni megnyugtatott, hogy szépen telt a nap, az a fél, nagyon jó az étvágya a pasasnak, minden rendben volt vele. Zalán újra boldognak tűnt, elmesélte, hogy már barátja is van, a Zolika (egyik kedvencem a csoportban, egy cukorfalat). Kérdezte, holnap jövünk e oviba?? Hétfőn mindenképpen. 

Alakul ez. Az első nap bizonytalansága után most megint bízom az óvónőkben. Muszáj egyébként, anélkül nagyon nehéz. Főleg, hogy kvázi én választottam Zalánnak őket. Hazafelé makkot, gesztenyét gyűjtöttünk illetve mindenféle termést kreatív hajlamaink kiéléséhez. 

Egyébként napok óta fűtünk, egészen pontosan szerda óta. Mivel ma már csak 12 fok volt, hát kifejezetten jól esik a mesterséges meleg. Nagyon csodálkozom saját magamon, de ma is eltrappoltunk úszni. A tanmedence vize melegebb, mint nyáron volt, úgyhogy csak én akartam megfagyni a parton, a gyerekeknek meg sem kottyant. Az sem, hogy azt a 100 métert a tanmedencéből a termálba simán papucs és köntös nélkül tette meg legtöbb gyerek. Eddig még nem fáztak meg. Azért már nagyon várom a sátrat, arra még várni kell két hetet, ebből a második a leállásé lesz.  

Meglepetésemre ma Réka elkezdte tanulni a pillangó úszás alapjait, azaz a delfin lábtempót (?).....Pedig azért még a gyorsúszása nem tökéletes, nem jó helyen veszi a levegőt az ártatlan, félig meddig elől és nem oldalt. Hát Gyuri tudja, neki van oklevele úszás oktatásból. Ő egyébként nagyon dicsérte Rékát megint óra után, azt mondta, Réka ügyes, lelkes, figyelmes, inspiráló tanítvány, akit öröm tanítani. Újfent büszke voltam rá....naná. Itthon meséltem, mit mondott Gyuri nekem, mire Tibi kipukkasztott jónéhány rózsaszín szappanbuborékot, amikor így szólt: - Aha, öröm tanítani? És akkor nem is kellett semmit fizetni? Hát de, kellett. :)