Míg Zalánt Apa öltöztette-vetkőztette, én felszaladtam Rékával a saját csoportjához. Nem volt jó ötlet. Mire visszatértem volna Zalánhoz, Tibi már "beadta a csomagot" az óvónéninek. Sírdogált. (Nem az óvónéni.) Be akartam menni hozzá, megvigasztalni, de végül mégsem tettem, gondoltam, majd megvigasztalódik hamar.... Kiérve az udvarra, morogtam és korholtam Tibit, amiért síró gyereket hagyott ott....nem így kellett volna hogy legyen. Szerinte mindenképpen pityergett volna. Háttt...
Délután, ebéd után mentem Zalánért, az óvónéni összefoglalta pár lesújtó mondatban a délelőtt eseményeit. Zalán az egész napot a pihe-puha sarokban töltötte (az egy olyan párnás, matracos része a csoportszobának), egy ponton el is aludt. Tízórait nem kért, teát nem fogadott el, játszani nem játszott semmit. Egyedül akkot lett jobb kedve, amikor végre össze kellett pakolni és mehettek kifelé a levegőre. Ott sírva kereste Rékát, aki megölelgette és ettől rögtön kisütött a Nap számára. Ebéd után robogtam érte/értük, repült a karomba a legény.
Holnap nem is akarja látni az ovit. Érdekes is lesz, mert Rékáék holnap vadasparkba mennek Abonyba, szóval árva kis madár lesz a fiúcska az udvaron is.
Az óvónőktől sem vagyok elájulva. Nem panaszkodom rájuk kifejezetten, inkább csak egyre inkább meg vagyok győződve, hogy az igazi, nagybetűs ÓVÓNŐK és a gyerkőcöt ölbeve vevő, vigasztaló kedves drága dadusok kihaló félben vannak. Ha már ki nem haltak.
Nem halltak ki, errefele legalabbis. En sajat szememmel lattam, hogy a siros gyerekeket vigasztaltak, foleg a beszoktatosokat. Sot, mivel mindket fiu mindig mindent elmesel, igy ok is mondtak, hogy amikor ok sirtak, az ovoneni vigasztalta oket. Egyebkent minden gyerkocnel eljon egy pont, amikor sirdogal, ez termeszetes. Lehet, csak az volt a baj, hogy nem Te adtad ot be. Mit mondott Zalan, miert sirt? Ovo neni nem is probalta vigasztalni? Ha szerez baratokat, vagy lesz kedvenc jateka, ami pl. otthon nincs, biztos szivesebben megy majd. Lehet, rovidebb idore kellene csak ott hagyni, es fokozatosan novelni, bar gondolom az ovonok ebbe nem fognak mar belemenni. 4. nap milyen volt?
VálaszTörlés