Ötödik nap - hétfő

Zalán hatalmasat aludt az éjjel (csaknem 12 órát), Réka keveset, alig 8-at. Zalánnak nem volt kedve menni, semmi sem volt jó reggel, mindenképpen Réka mütyűrjét vitte volna oviba, Réka persze nem hagyta. Leánykám közömbösen pislogott a kanapén, próbált ébren maradni. Fél órával később Rékát leparkoltuk a Manó csoportban. Végre nem felejtettem el neki harisnyát vinni bentre a szoknyához, október elején-közepén ideje volt. Kinőtt egy csomó ruháját, jajistenem, nincs egy gönce sem, pakolhatom el a fél ruhatárát. 

Odalenn Napraforgóéknál Zalán nyifi-nyafi üzemmódban működött, átöltöztettem, mint egy kisbabát, haza akart jönni. Szomjas lett, szomját csakis itthon lehetett oltani véleménye szerint. 10 percre betelepedtem a csoportszobába a szőnyegre, játszani. Folyamatosan kérdezte, MOST megyek el? 10 perc még nem jelent neki sokat. 10 perc után A. óvónéni csüccsent le mellénk állatkertet építeni, majd jelezte, hogy ideje menni, édesanya. Gyors távozást beszéltünk meg, úgyhogy megöleltem fiacskámat, kaptam tőle puszit, könnyeset. Finoman le kellett fejteni a karját a nyakamból, majd kilőttem az ajtó felé. A. az ölébe vette, énekelt neki, dajkálta. Nem ordított annyira, mint pénteken, így nekem is könnyebb volt. Egész simán viselte a szívem, nem akart megszakadni sem. Mire komótosan felöltöztem, elpakoltam, nem szűnt a sírás, csak csöndesedett. A. énekelt neki rendületlenül. Figyeltem, ahogy a dadus (egy számomra ismeretlen fiatal lány meglepve figyeli Zalánt....nem tudom, nem látott még beszokós gyereket? :) 

Nem ácsorogtam a folyosón sokáig, nem vártam meg, amíg teljesen megvigasztalódott,  féltem, hogy meglát....Mindenesetre sokkal könnyebb volt úgy eljönni,hogy tudtam, valaki törődik vele, nem csak magára hagyatva ténfereg a csoportszobában vagy sírdogál a pihe-puhában. 

Amolyan "nagyszülő látogatós" hétvégénk volt, kellemes, nyugis, itthon nem sok időt töltöttünk. A múlt héten könnyelműen megígértem Rékának, hogy vasárnap is úszhat egyet Martfűn....Már jóideje abban a korban van, hogy "nem felejt", ha valamit ígérünk neki, ahhoz ragaszkodik, eshet a hó, fújhat szél....Vasárnap próbáltunk alkudni, hogy mi lenne, ha 2 hét múlva mennénk el Martfűn pancsolni, amikor legközelebb arra járunk...Persze reménytelen volt lebeszélni, végül Apa-Lánya program keretében 1,5-2 órácskát tényleg elmentek úszni. 

Simán ugrik fejest, ha némi útmutatást kap (egyébként befogott orral csobban többnyire, ami elég vicces látvány) és kitartóan rótta a hosszokat a tanmedencében. Tibor, a maximalista igen elégedett a leánykájával, csillogott a szeme, amikor mesélt róla. Mondjuk, szinte mindig csillog neki, ha a gyerekekről van szó....A kizárólag úszóknak fenntartott "versenymedencébe" nem lehetett becsalogatni Récimet, sebaj! Az talán csak Gyuri bácsinak ment volna, ő azonban nem volt sehol. 

Képek, nem teljesen frissek, de szépek.

19 fogú