2011. január 26., szerda

2. rész

2011. január 16, vasárnap


Érdekes dolog ez az anyatermészet. Egyszer az embert vért izzad és a lelkét kiteheti, mégsem rendelkezik annyi anyatejjel, amennyi szükséges lenne vagy egyáltalán nincs az áhított nedüből....máskor viszont akkor is akad belőle, amikor az ember lánya már egyáltalán nem is számít rá. És milyen jó, hogy ez így van. Mármint ami az utóbbit illeti. Úgy nézett ki nagy meglepetésemre, hogy Zalánom kivárásos taktikája anyatejileg teljesen megalapozott volt. Vasárnap hajnalra - fogalmam sincs honnan és miként - újra volt tejem. No nem sok, de Zalán határozottan kortyolta, méghozzá elégedetten és boldogan, majd ahogy pocakját megtomte mély pihentető álomba is merült. 

A vasárnap a gyógyulgatásról szólt. Újfent fellélegeztem volna, hogy túl vagyunk mindketten egy hányós-fosós mélyponton, ám ekkor elkezdett kohogni Réka. Majd délutánra kovette példáját Zalánom is. Jaj, bár ne tette volna....

2011. január 17, hétfő

Hétfo éjjel Réka borzalmasan kohogott. Mint aki meg akar fulladni. Felpolcoltuk a párnáját, hogy szinte ülve aludt, főztünk neki teát....de semmi sem hatott. Csak a Sinecod. Nem is tudom, mihez kezdtünk volna, ha nincs itthon egy kicsi belőle. Réka sírt és konyorgott, hogy segítsünk neki, segítsünk, mert megfullad....és nem hagyja aludni a kohogés....Borzasztó volt hallgatni. Nem sokkal a cseppek lenyelése után aztán mintha elvágták volna a fuldoklást és aludtunk reggelig. Én mint egy nyúl a bokorban....

Másnap reggel aztán a kohogés folytatódott. Csillapíthatatlannak tűnt, egészen az oklendezésig tartott, amíg a leányka arca voros volt és konnyek patakzottak a szeméből. Immár fel sem kelt az ágyból, ha nem kohogott, akkor kimerülten elszunnyadt. Kihívtam a doktornőt. Kaptunk antibiotikumot. Az ELSŐ antibogyó kúrába csaptunk bele dél tájban. 

2011. január 18, kedd


Egészen biztos, hogy a fegyverkereskedelem után a gyógyszer a legnagyobb biznisz a világon. Lássuk, mit szedünk mostanság.


Cetzil - vagymi - antibiotikum
Laktiv oldat - a bélflórára
Lándzsás útifű szirup 
Stodal - száraz kohogésre
Smecta - hasmars fékező
HIPP répaital - hasmars esetére innivaló
Spiropent 
Sinecod 
Nurofen
Nasic orrspray 
Baby Loof balzsam 
Sterimar
Cebion - nem árthat
Novorin- anyának


Zalánnak még:
Nasivin orrcsepp
Cataflam
Rhinathiol
Tantum Verde 


Azt hiszem, nem hagytam ki semmit....


Egyébként mélyponton vagyunk. Réka nincs még jobban, ellenben Zalán is fulladozásba fogott és lázas. 


2011.01.19, szerda


Tibi ragaszkodott hozzá, hogy délután elvigyük a gyerkőcoket ismét orvoshoz. Egyrészt mert Zalán egyre jobban kohog, másrészt mert Réka állapota is stagnál. Igazából, visszatekintve, felesleges volt a látogatás, inkább csak minket, mint szülőket nyugtatott meg a doktornő, hogy Réka bámulatos mennyit javult hétfő óta - még ha mi nem is vettük észre... És Zalán sem igényel antibogyót, kutya baja, ha kohog is.


Doki után beugrottunk egy és mást vásárolni, receptet kiváltani az Intersparba. Hosszú idő  után - 1 hét- előszor mozdultam ki a lakásból, hihetetlenül jól esett ez a mini shopping és némi városi levegő....


2011.01.20, csütortok


Mintha egy leheletnyit jobban lennének a csemeték. Ma már Réka játszott is egy picit. A kohogés, a fuldoklós, megvan, talán egy picit ritkább. Megkérdezte Réka délután, hogy - Hogy lettem én ilyen beteg??? - Egyébként is azt hajtja egész nap, hogy naaaagyon beteg vagyok, anya, naaagyon beteg. Egyem is meg. Most előszor beteg igazán három szűk esztendeje alatt, naná, hogy megviseli. Főleg, hogy egyik nyavalya jott a másik után....

1 megjegyzés:

  1. A mi múlt hetünk is hasonlóképp fulldoklással, és magas lázzal telt mindkét gyerek részéről. Borzasztó volt, az ellenségemnek sem kívánom.
    A gyógyszerállományunk nekünk is hasonló. Hihetetlen vagyonokat hagyunk ott a gyógyszertárban.

    VálaszTörlés

Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!