Csak úgy...

Hej, ahogy belibbentünk szépen lassan és észrevétlenül a decemberbe, csúnyán ránk köszöntött a tél. Szerdán ónos eső tartott minket itthon, az orrunkat sem dugtuk ki sétálni. Csütörtökön egész nap csak esett, szitált, szakadt és csöpögött. Megintcsak maradtuk hát itthon. Ma végre dél tájban sétáltunk egyet, bár csúnya szürke felhők alatt...én már annak is örültem, hogy legalább nem esett semmi. 


Réka a játszótérnél egy perces néma gyászszünetet tartott. Egyrészt, mert nem lehet játszani ilyentájt, másrészt, mert szomorúan üres volt az egész létesítmény, (leszámítva néhány magáról megfeledkező és magából kikelő kamaszt), harmadrészt, mert barbár elemek az ülőkeként funkcionáló gombákat már megint szétszedték és a hecc kedvéért a legmélyebb pocsolyába hajították... Csak azért nem volt könnyzápor és hiszti Réka részéről, mert a háromból a piros gomba, vagyis Réka kedvence megúszta a csúfságot és a helyén maradt. Hiszti tehát nem volt, de láttam Rékán, hogy nem érti, miért kell a gombákat szétszedni és miért jó az, ha a kalapjukat jó messzire el lehet dobálni....Én sem értem. Remélem, akik ezt művelték (feltételezem, hogy valami unatkozó, kajla kamaszbanda, aki az iskolai feszkóját nem tudja máshol levezetni) egyszer majd rájönnek, hogy mit csinálnak (bár vannak kételyeim). Azt nem kívánom nekik, hogy ugyanígy járjanak, mint mi. Ne forduljon elő velük sem rendszeresen, sem egyáltalán, hogy a csemetéjük alatt és előtt szétkapják csökkent értelműek a játszóteret, amit annyira szeretnek a gyerekek...


Más téma:
Még mindig azt gondolom, hogy az ádventi naptár nagy sikert aratott Rékánál. Pedig tegnap a reggeli zsákocska nyitogatás után a drágám megdézsmálta a 21-es számú csomagot is, nem érte be a napi adagjával. Persze sejtettem, hogy mit ügyködik, mert ahogy szoptattam Zalánt, a nappali irányából túlontúl is nagy volt a csend. Süketítő. Így aztán nem nagyon lepődtem meg, amikor fülig érő szájjal, kezében két pici hűtőmágnessel, megjelent előttem két perccel később....

Amikor elmagyaráztam neki, hogy ilyet ne csináljon, mert így oda lesz a meglepetés és hogy 21-én majd az üres zsákot lesz most már kénytelen kinyitni...a földhöz vágta magát és sírva fakadt. Hamar rájött ellenben, hogy a két mágnest nem kobozom el tőle és azonnal abbahagyta a hisztériát. Majd folytatja, ha 21-én reggel rájön, hogy a zsákocska üres. Talán tanul belőle.


Nagyjából két hét csendes megfigyelés után, tegnap rászóltam Rékára, hogy ne utánozza olyan élethűen Zalán gagyarászását, nyálcsorgatását és kutyázását, mert még a végén nem mehet oviba. Hiszen csak 3 éves okos nagylányok jutnak be oda....Nagyon meghatottam, mondhatom. Lazán elintézett annyival, hogy "Azért én még kutyázhatok, nem?".  Most erre mit feleljek? Hát kutyázzon. Majd kinövi tán hamar. Hamarabb, mint ahogy Zalán felhagy ezekkel a tevékenységekkel..... A következő gondolatom az volt, hogy jó is lesz az az óvoda, ott legalább nálánál csak idősebbek fogják körülvenni (ő a legfiatalabb), talán tanul is tőlük valamit. Mármint valami jót. 


Persze értem én, hogy Réka mindezt micélból csinálja. Hiszen pár napja, amikor megkérdeztem, mi szeretne lenni, ha nagy lesz (foglalkozásokról beszélgettünk), azt felelte gondolkodás nélkül, hogy kisbaba....Egyszerre megmosolyogtatott eme kijelentése és elgondolkodtatott. Igen, kisbaba, akit anya dédelget, akivel kacagva játszik, símogat, óv és véd....Milyen jó is lehet Zalánnal! Pláne Réka szemszögéből. És valahogy úgy érezheti a majdnemhároméves, hogy valamiből kimarad, lemarad, pedig mennyi-mennyi várat építünk, tortát sütünk, mesél olvasunk, rajzolunk és színezünk, együtt sétálunk, sütünk-főzünk vásárolunk. Vagy este összebújva a Kiscicás mesét regélem el neki, amennyit csak akar és amennyivel elbír a fantáziám.... amíg mindketten eljutunk alfába....


Egy hónapunk van még az oviig. Ebben az édes hármasban, ami olykor volt rémes is és idegőrlő és fárasztó és kimerítő.....Mégis mindent egybevetve olyan nagyon jó. Most olyan fura magabiztosság van bennem a továbbiakat illetően. Várom az ovit, izgatottan, hogy vajon Rékának tetszeni fog e, gyorsan beilleszkedik e. Várom, mert azt érzem, hogy klassz lesz ott neki, jobb, mint itthon velem álló nap. Elvégre ez az élet rendje, valamikor 3-4 éves korban a gyerekek egyszer csak óvodások lesznek. Ha Zalán oldaláról nézem a helyzetet, neki is dukál egy kis egyke-lét, picit több játék anyával, picit több összebújás és móka kettesben. Most tehát azt gondolom, hogy könnyen el tudom majd engedni a leánykát, főleg, ha látom rajta, hogy örömmel megy reggel oviba és éli világát ott nélkülem is....Aztán majd meglátjuk, mi lesz a gyakorlat. Január 3-án kezdünk.