Azaz a második. Tavaly, hirtelen ötlettől vezérelve kapott Rékám egy Cadbury-s naptárt, sok apró ablakkal és mögöttük picurka, de annál finomabb csokival. Tudom, mert én ettem meg mindet. Na jó, nem mindet, talán kettőt kapott Réka is. Valahogy nem tetszett az a gondolat, hogy csepp mégnemkétévesemet nap nap után csokival tömjem...Ami erős túlzás (mármint a "tömni" ige) ugyan, ha azt nézem, hogy a Cadbury-s félében TÉNYLEG picik voltak a csokik....Valahogy mégis idegenkedtem az édességes ádventi naptártól, no és ebből idénre is maradt, pedig Réka lassan betölti a hármat.
Akárhogyis, bő egy hónapja úgy határoztam, hogy idén cukorkaéscsokimentes lesz az ádventi naptárunk. Ahogy ezt eldöntöttem, lázban égve tanakodtam, mi mindent pakolhatnék a kis zsákocskákba. Végül összevásároltam sok mütyűrt, édes apróságot (lásd alább) és ezeket csömöszöltem a szütyőkbe. Az ötlet nem teljesen az én fejemből pattant ki, de ez lelkesedésemen mit sem látszott. Olyan izgalom előzte meg a december elsejét, hogy azon magam is megleptem saját magam. Mintha holnap lenne Szenteste.
Rékára is átragadhatott valami az én pörgésemből, mert reggel, amikor elújságoltam neki, hogy december elseje van, vagyis kinyithatja az első zsákocskát, kiderítheti milyen ajádnék van van menne, nagy örvendezést csapott "hurrrrá, hurráááá" kísérőszöveggel. Az első zsákocska 2 db matricát rejtett. Egy katicásat és egy napocskásat. Tetszettek neki. Nagyon örültem az örömének. Holnap két cicás hajcsatot kap. Aztán a továbbiakat illetően elvesztettem a fonalat, talán néhány hűtőmágnes jön? Vagy egy mini macis nyomda? Holnapután arra is napfény derül.

Megkezdődött hát egy újabb visszaszámlálás, mától karácsonyig. Éppen 24 nap. És félúton ott lesz majd Réka szülinapja is! Szülinapig félúton pedig a Mikulás hoz valami apróságot Rékámnak. Ezúttal azt hiszem, az édességet nem nagyon ússzuk meg. Nem baj, ennyi jár!
Nagyon klassz ötlet:) A decemberi csokitöméstől én is kicsit rosszul vagyok...
VálaszTörlésÉs azt a nagy lepkét hogy sikerült belepasszintanod ebbe a pici zsákocskába, Te Lány?
De jó! Szuper mütyüröket találtál!!
VálaszTörlés