2011. január 11., kedd

Feladvány


Mi a közös a fenti 3 tárgyban? Azon túl, hogy egy-egy játék részei....

Aki eltalálja, mit kap? Alma után szabadon, semmit. 


Hatodik nap - hétfő

Hatodik nap reggele sem hozott igazi áttörést. Sőt, nekem úgy tűnt, hogy minden csak egyre rosszabb lesz. Elköszönéskor Rékának esze ágában sem volt csak úgy "elengedni", görcsösen ragaszkodott hozzám. Ahogy a kis asztalkánál ültünk, figyeltem ahogy rajzol, még arra is képes volt, hogy átvegye a ceruzát a bal kezébe, csak hogy kezembe csimpaszkodhasson, fel ne álljak csak úgy, hirtelen....

Megvártam, hogy az óvónéni levezényeljen egy rendrakást a nagyobbacskákkal és legyen ideje leülni az asztalunkhoz, majd szóltam Rékának, hogy cupp-cupp, legyen jó kislány, most már ideje mennem. Ebéd után azonban itt leszek érte és együtt elvisszük sétálni Zalánt, jó???? Érdemben nem válaszolt. Elkeseredetten sírni kezdett, max. hangerőn. Ennek ellenére felálltam és szépen lassan elhagytam a szobát. A küszöbről azért még visszanéztem, láttam, hogy L. óvónéni a pártfogásába veszi....Tudtam, hogy ez a sírás a "majd az idő megoldja" kategória nélkülem....és azt is, hogy nem mehetek vissza megvigasztalni. Odakinn vártam pár percet, azt nem tudnám megmondani, hogy kettőt vagy tizet, a lényeg, hogy a leánykám zokogása nem csillapodott. Egy darabig idegesen babráltam a sálam a jól fűtött óvoda folyosóján, aztán célba vettem a  kijáratot. 

Délután fülem hegyezve léptem az oviba....És csönd volt, semmi sírás és ordítás, csak béke és edénycsörömpölés, de abból jó sok. Egyik várakozó anyukától megtudtam, hogy a Katica csoport még csak pár perce kezdte az ebédet, vagyis volt időm bőven. Réka gyors evő, így nem is lepődtem meg, hogy elsőként lépett ki óvónénistül, uzsonnástul az ajtón. M. óvónéni elmondta, hogy ügyesen evett, nagyjából be is lapátolt mindent (naná, hiszen tejbegríz volt menün). Nem volt sírás sem, ügyes ez a lány. 

Megöleltem Rékám, puszit nyomtam a képére, legeltettem a szemem rajta, hisz már 3 órája színét sem láttam. Hm....nem voltam benne biztos, Rékám mintha picit visszafogottan viselkedett volna. Finoman szólva sem ugrott a nyakamba, csak egy mosolyra futotta tőle....Mindez valahogy azt az üzenetet hordozta számomra, hogy haragszik rám némileg. Akárhogy is, igyekeztem ezt a gondolatot elhessegetni a fejem fölül.

Aztán öltözködni kezdtünk, Rékám csendesen babrálta uzsonnaként kapott szomorkás szalámis zsemléjét.  L. óvónéni is kiugrott hozzánk egy percre, hogy beszámoljon róla, nagyon ügyes a Réka, délelőtt sokat rajzolt, majd segített neki pakolászni, ezt azt rendezni...szóval ahhoz képest, hogy második hete szoktatjuk, nagyon jól halad minden, napközben már egyáltalán nem volt sírás. Az udvaron is vidáman játszott a lelkem, amit hm....bizonyított hihetetlenül koszos nadrágja. Csak pislogtam, amikor L. előhúzta az egyik fűtőtestről. Nem tudom, mit művelt Réka, de valami olyasmit, ami a sárban birkózáshoz nagyon hasonlíthatott. 

Itthon aztán olyat tett, amit még soha, megevett egy EGÉSZ zsömlét. Nem csak a puha részeket, hanem a héját is, hogy úgy mondjam, szőröstül-bőröstül. És utána ivott a poharamból, melyben VÍZ volt. Há kettő ó. Ez már a második vívmánya az óvódás létnek (az első a "vécébe' kaka" volt). Már nem jártunk hiába!

PS: Itthon aztán kiderült, hogyan hagyta abba a sírást reggel Rékám. L. "megfenyegette", hogy elveszi tőle a hátizsákját, a Fifiset kincsestül, ha nem hagyja abba. Réka elmondása szerint a könnyek azonnal felszáradtak. Hát el tudom képzelni. 

Szóval van egy M. óvónénink, a vécére-erőszakolós és egy L, a zsarolós. Hehehe.....Egyébként nincs bajom az óvónőkkel (Bár....nem is vagyok tőlük és erőfeszítéseiktől elájulva...Egyáltalán nem....) Főleg L.-lel, mert tegnap végre az ő szájából elhangzott egy ének. Réka ugyan nem tudta megmondani, mit énekelt (remélem, nem valami slágert mormolt a bajsza alatt mondjuk Caramelltől vagy Eminemtől.....) de legalább ÉNEKELT, könyörgöm.

2011. január 10., hétfő

Az én (azaz a mi) ÓVÓDÁSUNK

Párbeszéd

Részlet.


Én: ....Réka, tényleg, hogy is hívják azt a kislányt az oviban? Tudod, aki melletted ült pénteken.
Réka: ???? (Kit érdekel? - képet vág)
Én: Tuuuudod, aki a Fifis újságját nézegette. Barna haja van és veled egy idős.
Réka: ???? (Még mindig nem érdekli.)
Én: Nem tudod hogy hívják?
Réka: Nem. - böki ki nagy nehezen.
Én: Nem? Nem szoktatok együtt játszani?
Réka: Nem. 
Én: Miért nem?
Réka: MERT NEM VAGY OTT. - mondja szomorúan, nyomatékkal, vádlón. 
És megint "vizes szivacs effektus" van nálam.....


Néha azt gondolom, soha nem fog beszokni. 
Máskor azt, hogy szaranya vagyok, amiért oviba írattam, pedig nem volna muszáj, hiszen nem dolgozom. 
Máskor, hogy miért nem veszem ki, ha nem dolgozom és ő útálja? 
Máskor, hogy nem én, vagy nem csak én, hanem az ovi is gáz. Hát már csak beszokna, ha olyan jó volna. 
Máskor, hogy már miért szokna be könnyen, hogyan is képzeltem, amikor Tibi is, én is nehezen szoktunk be annó? M. mama állítása szerint, Tibi soha nem szokott be az oviba igazán. Én pedig rendszeresen hazaszöktem, ahogy arra alkalom nyílt..... 
Máskor, hogy a fentiek mindegyike hülyeség,  túlspilázom ezt a beszokós szeletkét pici életünknek és lesz még jobb is. Csak türelem, kitartás, türelem, türelem, türelem, türelem....

És ilyenek....

Ötödik nap, péntek - Mélypont után derű, az átmeneti?

A reggel nagyon elég rosszul indult. Illetve tulajdonképpen az este is tartogatott már magában jeleket. A szokásos "ugye holnap nem hagysz ott az oviban" helyett volt nyifinyafi, búbánat, kétségbeesett pillantások, könnyben úszó szemek...ez mind egyszerre. 

Általában nem beszél az oviról magától, semmit nem mesél. Ha faggatom, akkor sem bőbeszédű, maximum valami egészen másról hablatyol, aminek távolról sincs semmi köze az óvodához. Este mégis meglepő nyíltsággal elmondta nekem, hogy nagyon szeret itthon lenni, itthon játszani velem és Zalánnal, nem akar óvódába menni, ahol nincsenek játékok sem, túl sok a gyerek, ráadásul még ott sem vagyok vele. Egészen megrendítő élmény volt az a párbeszéd. Tiszta gyermeki őszintesége folytán hirtelen mintha éveket "öregedett", ért volna a pici lány egyik napról a másikra. Persze meggyőzni nem tudtam, elvetélt ügy volt az egész. Viszont első alkalommal éreztem a beszoktatási mizéria történet során, hogy mint nedves szivacsot, valami tekergeti, csavargatja a szívemet.......

Reggel ébresztő után ott folytatódott minden, ahol este abbahagytuk közvetlenül elalvás előtt, vagyis, hogy nem szereti az ovit, nem akar menni, ugye ott maradok vele??? Potyogott a könnye. Végül meleg citromos teával, sajtkrémes falatkákkal....és egy dózis JimJam-mel megvigasztaltam. Úgy ahogy. 

Tegnap este (csütörtök) Apa váratlanul (no nem is annyira) meglepett bennünket egy másik fekete báránykával az elveszett helyett. Hatalmas volt az öröm Réka részéről. Jómagam egy picit úgy éreztem, hogy az én báránykámat egy pont ugyanolyan sem pótolhatja, elvégre ha elpusztul a macskám, nem rohanok másnap a tenyésztőhöz/menhelyre egy másikért, hát nem? Akárhogyis, azért jól esett a figyelmessége......Őőőő, az igaz, hogy felhívott enyhe idegben a pénztártól való távozás után, hogy "ez a .... bárány baromi drága volt!!!" De a lényeg, hogy megvette....


Szóval....Oviba érkezésünk (még mindig péntekről van szó) amolyan szorongósra sikeredett. "Ugye velem maradsz, ugye nem mész el?" hajtogatta fojtott hangon, hogy csak én halljam....Ahogy átöltöztünk és küldtünk egy pisit a vécébe, megint úgy kérlelni kezdett, hogy megadtam magam. Együtt sétáltunk be a csoportszobába, ahol éppen utószilveszteri bulit csapott a banda egyik fele (ropi, innivaló, zene és tánci), a másik fele a kisasztalnál gyúrmázott, rajzolt, vagdosott valamit. 


Körülvett bennünket a csoport apraja, édes csivitelő gyerkőcök, akikből ki sem fogyott  a szó.....Réka egy mukkot sem szólt, búbánatosan , gyanakodva sandított körbe a többiekre, az óvónénire. Pár perc után, ahogy Rékának módja nyílt minden szempontból megmelegednie, szóltam neki, hogy most már indulok, rendben? Valahogy rábólintott, hogy jó, hát indultam is. Ahogy az ajtóhoz értem, már keservesen sírt.  Az óvónéni ölbe vette, vigasztalta, a "korelnök" 6 éves  csoporttársa Rékának, Korinna pedig gyorsan előkapott egy CD-t, hogy folytatódhasson a tánc....hátha az eltereli a leányka figyelmét...

Vártam kinn egy picit, meddig sír, hogyan sír Rékám, füleltem, fülem hegyeztem....Úgy ítéltem, a helyzet rossz, de nem reménytelen, távol volt a max. fokozattól a dolog. Eljöttem hát ismételten haza....

Délután úgy döntöttem, picivel hamarabb érte megyek, megfigyelem, mit csinál, hogyan játszik. Nem sok időről volt szó, talán csak fél órácskáról. A Katica csoport kinn ügyködött a hóban, egyik fele hóembert épített, a másik a távozó ebédhordó kocsit kísérte ki a kapun.

Már bőven az udvar közepén baktattam, hasztalan keresvén az én csepp lányomat,  amikor szólt az óvónéni, hogy a kapunál találom Rékát....Végre nem a bejárati kapuban fagyoskodott rám várva, hanem segített becsukni a kaput az autó után. Átsétáltam L. óvónénihez, akivel együtt figyeltük a felénk sétáló Rékát.
- Vajon észrevette már, hogy itt van anya? - kérdezte L., mire én azt feleltem, hogy biztosan nem, ahoz túl közönyös képet vág, amolyan elgondolkodósat. És tényleg, ahogy felnézett, fókuszált rám egy darabig, hisz szemébe sütött a nap, de aztán nagyot sikoltott örömében és szaladt hozzám boldogan.

Váltottam pár szót végre mindkét óvónénivel ( a dadussal nem, funkciója, szerepe egyelőre számomra homály....) Réka ma rajzolással töltötte a délelőttöt, dicsérték, hogy milyen ügyesen tartja a ceruzát, jól viselkedett. Nem sírt, max. passzívan gubbasztott valahol a csoportszobában. 


Úgy tűnt, anyával a sarkában Rékának már nincs is kedve hazamenni, lapátolta a havat, figyelte ahogy a nagyobbacskák répa orrot és dió szemet illesztettek a hóemberüknek.  Szép idő volt, szikrázott a napsütés, meleg is volt, olvadt a hó.... Végül elköszöntünk és elsétáltunk a kapu felé.  L. óvónéni azzal búcsúzott, hogy jövő héten ő lesz a délelőttös, majd lesz meglepi Rékánál reggel....- és vele egy kis hullámvölgy. - gondoltam én hozzá magamban. Főleg, hogy hétfőn már ott is költi el ebédjét őnagysága, csak ebéd után hozom haza....


Azt hiszem, nem lesz könnyű hetünk. A beszoktatósdiba jövő héttől Zalán is bekapcsolódik,  őt is hozom-viszem majd, ami érdekes lesz és némileg tovább bonyolítja (vagy egyszerűsíti, nem tudni) a dolgokat.... 


Folyt. köv.: Hétfő, avagy tényleg minden egyre csak rosszabb??