A másik fele

 

A szabadságom második hetére volt sok tervünk volt, igyekeztünk volna a legtöbbet kihozni ebből a hétből is. Eltökélt célunk volt pl., hogy eljutunk a Mezőhegyesi Ménesbirtokra. Nem is innen kellene indítani a történetet, mert a lényeg a lovagláson volt egyébként, Réka nagy szenvedélyén. 

A kiscsaj idén nyáron is részt vett a helyi Lovas Egyesület táborában, napi 2 lovagló órával, ami megdobta a fejlődését valahogy, merthogy megtanult vágtázni. Létezik a munkavágta és a könnyített vágta.  Egyelőre ez utóbbit gyakorolja az órákon is a mai napig. Ezt úgy kell elképzelni - nekem is újdonság volt - hogy először battyog a ló, aztán üget, majd "be kell ugratni" vágtába és akkor szalad, fut, rohan. Rajta pedig rugózik a Réka. Eleinte, még a táborban nem mindig sikerült minden lovat beugratni, meg van annak a fortélya. A ló megérzi, ha bizonytalan, rutintalan a lovas és elengedi a füle mellett az utasítást. Mostanra nagyon szépen, gördülékenyen vált át ügetésből vágtába Réka, úgyhogy nagyon klassz volt átélni vele együtt, ahogy ezt megtanulta. Én tisztára meg is voltam hatódva, hogy milyen ügyes. Ezek nem az első lépései, szavai, de mérföldkőnek az a javából. Valahogy könnyebbnek tűnik a lovaglás az avatatlan szemnek, mint amilyen valójában, azért van munka benne. Talán aki követi a blogot Réka pici kora óta még emlékezhet rá, hogy Rékának soha nem voltak babái, nem érdekelte a babázás, mert folyton csak a pónikat és lovakat értékelte valamire.  A Schleich lovak ma is a polcain ücsörögnek, a összes, pedig a barátnői nagy része már hetedikben lesöpörték, bedobozolták ezeket a lovakat. Mondtam is neki a múltkor, hogy lehetne lovakra szakosodott állatorvos, mondjuk, mert abból kevés van. Bár amikor megláttam, hogy emelt kémia és biosz érettségi is kell hozzá, akkor egyből nem voltam olyan lelkes.

Szóval mostanában én is járok lovardába, tanév közben erre nem nagyon jut idő. Kiülünk a pálya szélére egy padra, süt a nap, megszínezi az eget a naplemente, máskor pár csepp esőt tündöklő szivárvány követ és minden olyan békés és idilli. Valahogy olyan jó ott lenni. Viszünk a lovaknak répát vagy almát, amit a kedvencek elropogtatnak. Mindig leragadok annál egyébként, hogy a lovaknak mekkora fejük van, milyen okos a szemük és összességében milyen hatalmasak és gyönyörűek. Szeretem is, ha van köztünk némi rács, mondjuk ők még a boxukban figyelnek, bezzeg Réka teljesen otthonosan vezeti őket jobbról-balra, ki és be. Nyilván a legkiszámíthatatlanabb lovakhoz ő sem mehet be.

Végül Mezőhegyesre nem jutottunk el (bezzeg bevásárlóközpontba többször is...) a vendégek lovagoltatása szünetel is. Annyi program volt, hogy péntekre toltuk az utazást, ám előző este derült ki, hogy pénteken korábban zár a ménesbirtok, úgyhogy marad az őszi szünetre ez a program. Hétvégén zárva van, ebből is látszik, hogy nem az idegenforgalom a ménesbirtok lényege. 

Jártunk kirándulni, vásárolni, nézelődni, ügyintézni, lovagolni, gokartozni, együtt ebédelni, a lényeg, hogy együtt voltunk és az egészben ez volt a legjobb. Már ha Zalán nem vonta ki magát a programból....Utolsó két napban kisuvickoltuk a lakást, kivasaltam és kimostam mindent, ágyneműt cseréltünk, zsírtalanítottam a konyhát, csillivilli lett a fürdőszoba is. Tibi belevetette magát a kárpittisztításba, jöhetett szőnyeg és kanapé, mindegy volt. Ez már a szabi praktikusabb, mintsem az élvezetesebb része volt sajnos, de ahogy Zalán mondaná, elég satisfying érzés volt.

Hétfőn, a szabi lejártával elég depressziósan mentem dolgozni, amolyan miazéletértelme valójában, minekélünkhafolytondolgozunk hangulatban. Elmúlik másnapra, harmadnapra, csak vissza kell szokni a jó világból a dolgos hétköznapokba. Egyébként pedig még nincs iskola, úgyhogy panaszra igazán nincs ok. 

A tanszereket még a nyaralás előtt megvettük. Sajnos imádom a papírárut, a cuki füzeteket, noteszeket, apróságokat, ezért biztos, hogy több füzetet vettem, mint kellett volna és ceruza, toll, radír is akad bőven majd. Sőt, Rékának beszereztem egy amolyan kis cuki japán stílusú írószer szettet, majd a tanév előtt pár nappal átadom neki, hátha örömet szerzek vele neki. Zalán majd inkább tanév indító ruhatár bővítést kap, mert attól tartok, hogy mindent kinőtt. Valószínűtlenül hosszú karjai és lábai vannak, szerintem a következő Vogel Soma elveszett benne, kár, hogy semmi sportra nem hajlandó. 

Holnap pedig máris péntek, el is telt az első munkahét. Ami azt illeti, elég pechesen. Kedden defektet kapott a bringám első kereke, valami somtüskét fogtam ki. Szerdán Réka bringáját vittem magammal, és nem tudom, mekkora volt a valószínűsége, de üvegszilánk ment a hátsó kerékbe, úgyhogy járhatok busszal, mert Tibi csak hétvégén ér rá szervizelni....Hétvégén fel kellene menni Nógrádba, amíg lehet és ráérünk. Majd meglátjuk, milyen programot hozunk össze.