2023. június 18., vasárnap

Összefoglaló

 Úgy volt, hogy majd a tegnapi meccs alatt lesz időm pötyögni és tényleg lett is volna, mert nem volt egy fényes meccs, de győzött a vasalás. Pesten voltunk vásárolni egész szombaton és csak a foci miatt értünk haza hatra, amúgy még lett volna időnk egy kör Ikeára is, de mindegy. Legalább nem költöttünk több pénzt. A meccs egyébként sok bosszankodást okozott, nagyobb erőfeszítést vártunk, túl komolyan vettük (mármint mi itthon, nem a fiú a pályán), de így utólag - örülni kell minden pontnak és legalább nem kaptunk ki. Viszont a kosaras csajok a legjobb 8 között vannak, miután megverték Szerbiát,  jó kis meccs volt!

A tanév utolsó hetében semmi nem történt igazán. Azt hagyján, hogy nem tanultak, de nagyon mást sem csináltak, nem voltak programok egyik suliban sem. Utolsó napot leszámítva, amikor bolond ballagás volt és DÖK nap. Kérdésemre, hogy mi volt aznap, Zalán velős és mindenre kiterjedő választ adott - semmi. Aki még javítani szeretett volna, az megtehette utolsó héten, de ez sem Rékára, sem Zalánra nem vonatkozott, úgyhogy nem izgultunk. Az előtte levő hét viszont nagyon húzós volt, tz után tz, elhalasztottak, beígértek és be is tartottak és akár váratlan dolgozatok is. Rékának jól sikerült a véghajrá, bár legtöbb tantárgyból stabil jegyei voltak, csak 1-2 tantárgyból állt kétesre, azokban sikerült javítani. Ami többek között fáj a jegyei esetében az a német négyes, de nagyon sokat nem számít. Bízom benne, hogy jövőre kijavítja. Az is fáj egy kicsit, hogy ebben a tanévben nem tanultak németből újat, fel kellett zárkóztatni a csoport többi részét, de már ezt is elengedtem. Legalább Réka most az angolt nyomja és van is kedve hozzá, ezt is értékelem.

Hatalmas megkönnyebbülés és öröm, hogy végre itt a nyári szünet, ki sem tudom mondani, mennyire. Ennek örömére rendeltem is néhány könyvet, amiket majd jól ki fogok olvasni csöndes munkaidő utáni hűvös szobákban vagy tücsökciripelős éjszakákon.....Aztán összepakoltam a tavaly ki nem olvasott könyvek halmát és egy kicsit elkedvetlenedtem. Az kétszerese az idei kupacnak. Na majd idén. Idén másképp lesz. 

Réka kiglancolta a gardróbját ma délután. Egy kis részét, talán a negyedét külön pakoltam, ők alkotják a "van még remény"kategóriát, vagyis majd mennek vissza a gardrób legfelső polcára, ahová csak én érek fel, én is csak a kis konyhai lépcsővel. A többit elajándékozom vagy eladom vagy elosztogatom, magam sem tudom. 

Reggel Zalán szobájával voltunk elfoglalva, ő nem foglalkozott sokat a ruháival, viszont a kisautóin kívül nagyjából mindent kipakolt, ami a kisfiús korszakát idézte. Kicsit szomorúan is pakoltam össze a társasjátékokat, okos játékokat, puzzle-okat, legókat és hát a legtöbb játékot. A könyvei közül is kidobálta mindet, ami 10 éven aluliaknak való, ezek mentek dobozokba és majd egyszer valaki majd még hasznát veszi. Addig ellesznek a száraz padláson, bízom benne. Aztán lett egy doboz a hiányos társasjátékokból, plüssökből és mindenféle vacakból, ők még átmenetileg visszakerülnek Zalán szobájába egy dobozba, nem feltűnő helyre. A matrózokat idéző szőnyegét is kihajította, aminek nem nagyon örültem, mert egyrészt a padlót féltem, nehogy megsérüljön, egy új szőnyeg meg nem olcsó. Mondjuk nagy bulikat és tombolást nem szokott tartani a szobájában, úgyhogy csak nem lesz gond. Őszre majd kap valami másik szőnyeget....

Anyuval voltunk a héten újra kontrollon. Érdekes benyomások érnek mindig az eü terén, bár ilyenkor rendre keveset alszom előző éjjel, úgyhogy nem vagyok teljesen magamnál. Először is anyu biztosra vette, hogy benn tartják a kórházban, úgyhogy összepakolta a kórházi pakkját, rögtön 3 táska képében. Ebből az egyik olyan nehéz volt, mintha termésköveket pakolt volna bele. A három táskával magamra akasztva plusz a sajátommal egy sor helyre be sem fértem vagy letaroltam volna az embereket magam körül, úgyhogy....ja, alig vártam, hogy akárhova megérkeztünk, letehessem végre a tatyókat. Említettem anyunak, hogy legközelebb gurulós bőröndbe pakol, de elhárította, hogy azt ő nem szereti, mert nem elég nagyok.....Dehogynem, van az a bőrönd, ami elég nagy. 

Reggel hétre a rendelésen voltunk, fél 9-re már a laborban sürgősségi vérvételre. Mivel a laboron múlt, hogy benn kell-e maradnia vagy nem, ezért soron kívül bemehetett a laborba egy kis cetlivel. Persze ahogy néztek az emberek a nyolcvanéves anyámra, hogy soron kívül képes bekopogni, hát arra nincsenek szavak. Pechük volt, mert még egy másik hölgyet is ugyanúgy sürgősségi laborra küldtek, hát őt se szerette senki a váróteremben. Odafenn az osztályon leültettek bennünket a "Közösségi térben", ahol a tv is van, itt vártuk meg az eredményt. Én gondoltam, hogy nem 10 perc lesz, végül csak 2óra volt, szerintem az nem sok a körülményekhez képest. Nyilván anyám és a másik hölgy elég rosszul viselték ezt a két órát. Elintéztem pár telefont, mert bár van helyettesítőm az irodában, ha nem lennék benn, a főni mégis rám irányította a telefonját. Sok hívás nem volt, kettő között pedig el-eltűnődtem. Az orvost, aki a pult mögött ücsörgött, simán tanuló nővérnek néztem, a nővérek pedig túl hangosak voltak és olyasmit is hallanunk kellett, amire őszintén szólva nem voltam kíváncsi. Mindig öröm elhagyni a kórházat. Amikor kiderült, hogy anyu hazamehet, boldogságunk határtalan volt. A labor alapján nem kellett vért kapnia és bár azt hallgattuk két órán át a nővérektől, hogy nincs is vér, van vér, minek vér, nincs vér, adjon vért a hozzátartozó, mégis van vér, azért az jó hírnek számított, hogy csak augusztusban kell mennie kontrollra újra. Én battyoghattam vissza dolgozni, ami a kórházhoz képest az édenkertnek tűnt....

Na szóval a gyerekek nagyon jól vannak, egyenesen sugároznak a boldogságtól. Főleg, hogy Réka ruhatárát fel is frissítettük tegnap némiképp, hála neked Zara, Bershka, Pull and Bear és még ki tudja, hogy mi. A Zarában nagy volt rám az M-es méret, amin vigyorogtam egy sort a próbafülke magányában, de rövid volt az örömöm, mert a 40-es rövidnaciból kibuggyant az a kis hasi hájam, ami még maradt. Hát azért maradt....és egyelőre marad is, mert 11kg fogyás után már semmi motivációm tartani a diétát és folyton bűnözésbe fúródom, nagyjából derékig, fejjel előre. Mondhatom, csak a szokásos dolog történik, részsikerek után elmarad a teljes siker, vagyis mielőbb felérnék a hegy csúcsára, mint egy hegymászó, amikor elhiszem, hogy meglesz a csúcs, meglehet, akkor egyszerűen leszánkázom a hegy oldalán, még mielőtt egyáltalán esélyem lenne a csúcsra hágni. Mindegy. Nekem ez a 11 kg is siker. Méghozzá nagy. Az a maradék 5-7 kg pedig ....azzal is lesz majd valami. Nyilván bícsbádi nem lesz idénre, de nem is vagyok abban a korban, amikor ez nagyon számítana. Arról nem is beszélve, hogy ha túl gyorsan fogynék - mint ahogy nem - akkor csak a bőr lógna rajtam, az meg , lássuk be, nem túl szép. Szóval lasssssssan, de biztosan. 

Hát így állunk. 

A suliban tegnap megvolt a ballagás is, ahová nem kellett mennie Zalánnak, mert kitalálták, hogy elég, ha a hetedikesek ott villognak majd. Érdekes, mert az a hagyomány elvileg, hogy ott az egész iskola arra a pár órára a ballagás előtt - dekorálni a sulit és utána arra az egy órára, amíg a végzősöket búcsúztatják. Nekem nagyon szép emlékeim vannak Réka tavalyi ballagásáról, van pár kép, ami a retinámba égett és a könnyeim is kicsordultak, úgyhogy maradandó élményem fűződik hozzá. Nagyobb, mint a saját nyolcadikos ballagásomról. 

Ami már nem annyira jó hír, hogy az egyik kedvenc matek tanárunk elmegy a suliból ősztől. Igaz, nem ő tanítja Zalánt matekra - sajnos, de azért a suli fényéből elvesz majd, hogy nem nálunk tanít ezek után. Ami nagyobb baj, hogy a föcit és természetet tanító tanárnő is jobb ajánlatot kapott - igazgatóit- úgyhogy fogalmam sincs, ősztől ki tanítja majd Zalánnak a föcit németül....Mennyi az esély, hogy az átigazolási időszakban találunk olyat, aki ilyen szinten tud németül föci szakosként? Szerintem nulla körüli  a valószínűsége. Spongyát rá, most vakáció van, őszig ilyesmivel nem foglalkozunk.


Mai kaja sertéspöri, tarhonya, koviubi + nutellás és lekváros labdabukta.

Heti vacsoraterv a jövő hétre - semmi extra

- borsófőzelék mini fasirtok

- bolognai spagetti 

- lángos

- rántott sajt és rántott gomba körettel

- sült oldalas körettel 

- mentő ötlet: sajtos-tejfölös tészta, palacsinta, kuglóf, kijevi csirkemell a fagyóból



8 megjegyzés:

  1. Hát a meccs miatt tényleg kár volt kihagyni az ikeat. Na de ha tudtad volna előre....
    Örülök, hogy anyukád most is hazamehetett. 😊
    Kellemes nyarat kívánok nektek, ne is gondoljatok az iskolára.

    VálaszTörlés
  2. Anyukádnak örülök!
    Szuper nyarat mindegyikőtöknek!
    Sajnos már nálunk is vannak hírek, hogy mindegyik iskolánkból mennek el tanárok, Milán fizika, angol és töritanára biztos, Máté kémia és talán az olasz tanára, Marciéknál meg már évek óta tanárhiány van, matektanár már 3 éve nincs, toldozgatják nyugdíjas kollegákkal a rendszert,de most még 2vel kevesebb lesz. Pótolni hosszú távon, hozzáértő tanerővel biztos, hogy egyiket sem tudják, nincsenek illúzióim már e téren sem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekunk eddig nem volt semmilyen gondunk a tanárhiánnyal, sőt, kiégett es pályatévesztettből még felesleg is van. Viszont a gimikből már hallom itt-ott, hogy magasan képzettet nehez találni. Illetve ősszel pislogunk majd mi is, hogy hány új tanár lesz...

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  3. nálunk a gimikben nem volt gond eddig. kiégett pályatévesztettek vannak, de azokkal én nem szoktam számolni.
    Reméljük a legjobbakat.
    ( ugyanitt cuki kamaszok mellé matek-magyar-angol érettségire felkészítő tanárt matek-fizika-kémia korrepetáló pályaelhagyó tanárt bármilyen mennyiségben tudunk foglalkoztatni :-D )
    ( ugyanitt másodállást vállalunk :-DDD)

    VálaszTörlés
  4. Ajjaj 🤣 ilyen nekunk is jo lenne majd 11től

    VálaszTörlés
  5. Szeretném megköszönni a Wiccan Duma nagy segítségét. A lányom mélyen a kábítószer-függőségbe került, kipróbáltam a rehabilitációt és mindent, hogy abbahagyja, de semmi sem működött, sokat sírtam az egész helyzet miatt, mert anyaként kudarcnak éreztem magam. De mindez megváltozott, miután találtam egy megjegyzést az interneten arról, hogy a Wiccan Duma embereken segít. Örülök, hogy a lányom megszabadult a kábítószer-függőségtől a Wiccan Duma segítségével, köszönöm Wiccan Duma az erőteljes varázslatait. A nézők számára nem ismerem a helyzeteteket, de biztosíthatom Önöket, hogy segítséget kaphat a függőség megszüntetéséhez. , állítsa le a megszállottságot, állítsa le a depressziót, hagyja abba a visszaélést. Lépjen kapcsolatba a Wiccan Dumával a következőkért:
    1) Szerelmi varázslatok
    2) Elveszett szerelmi varázslatok
    3) Válási varázslatok
    4) Házassági varázslatok
    5) Szerelmi varázslatok.
    6) Elválasztó varázslatok
    7) Száműzd el a volt szeretőt
    8.) Szeretnél előléptetni.
    9) lottó nyerő varázslatok
    10) Ha meg akarja elégíteni szeretőjét
    11) Varázsmunka a bírósági per megnyerésére
    12) varázslat a megszállottság megtörésére
    Forduljon ehhez a nagyszerű emberhez, ha bármilyen problémája van a végleges megoldás érdekében. E-mail: whitemagictemple@gmail.com
    WhatsApp: +2348155926512

    VálaszTörlés

Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!