2022. július 7., csütörtök

2. nap

 

Előzetes - hétvégi - ígéretéhez képest a Burkoló végül nem ma jött, hanem elvileg holnap fog. Szóval ma nem sok minden történt. Tibi leszedte a polcokat, törölközőszárítót, ilyesmit, amit tegnap a vizesek még benn hagytak. Kiderült, hogy nem is a kád mögött balról jön a víz, hanem jobbról a Wc mögött jön fel a földszintről, aztán ment a mosdóhoz, majd a kádhoz. 

Terveztem, hogy verek le egy kis csempét, de Tibi nem hozott nekem vésőt és kalapácsot, illetve fél 7-re vitte Rékát lovagolni, szóval be kellett érnem annyival, hogy a kádról levertem két db csempét, a mögötte megbúvó téglával együtt. Leizzadtam, szóval masszív a cucc így csaknem 35 év után is....Kíváncsi leszek, ha holnap hazajövök, mennyivel kevesebb csempe és padlólap lesz a csöppnyi fürdőszobában, mint most. Remélem, a padlót felveri, mert szintben kell lennie a mi hálónkkal, folyosóval, szóval nem szeretnék szintkülönbséget. Meglátjuk. 

Nem főztem semmit, el kellett menni kutyakajáért az Aldiba, mert az ott kapható kaját szoktuk kombinálni a Zooplus-os prémiummal, úgy nem túl erős neki a koszt. Szárazat sajnos nem eszik, csak az éhhalál legszélén imbolyogva. Ebédszünet táján összeállítottam a netes rendeléstem a Zooplus-nál, de 35000-re jött ki a havi kajaadagja, ami eddig 22 - 24 körül megállt.....ráadásul nem engedett utánvéttel fizetni, mérgemben hagytam az egészet egyelőre. 

Szóval nem főztem semmit, volt frissen sült bagett, péksüti, felvágott, sajnos én még két kakaóscsigát is betoltam. Holnap azt hiszem, összedobok egy lasagnét. Réka kéri már egy ideje. 

Szervezzük az erdélyi kirándulást, augusztus 20-i héten mennénk, csütörtökön indulunk, vasárnap gurulunk haza, Torockó és a Székelykő meghódítása lenne a cél illetve a Tordai hasadék....Ha bármi másra jut idő, az csak bónusz. Csak el ne felejtsünk DIónak útlevelet csináltatni! Remélem, nem túl késő kutyabarát szállást foglalni, sok igényünk nincs, egy tál étel este és egy kis reggeli, plusz hogy meghúzhassuk magukat a kutyával. Remélem, addigra készen lesz a fürdőszobánk....


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!