2022. május 4., szerda

Hol a vége?

 Az elkövetkezendő hetekre annyi a tennivaló, hogy szinte alig tudom, hogy hol áll a fejem. Egyre zsúfoltabb a naptár május hónapra. Nagy szenvedések árán (vagy hát ez így nem igaz, mert nem szenvedett senki, csak nem született döntés) Réka úgy döntött, hogy májusban megpróbálja a BME-s  B2 (középfok) nyelvvizsgát, ami egynyelvű és mostanában kb. havonta rendezik a mi városukban is. Néhány gyerek megpróbálta februárban, páran áprilisban, de Réka nem mert/akart jelentkezni, úgyhogy én bele is nyugodtam, hogy bizonytalan ideig nem lesz ebből semmi, de nem is baj, végülis akár 9. osztály végéig ki lehet tolni. A lényeg, hogy legalább némettanárt találtunk. Ami fontos volt, az a felvételi kimenetele. 

Május 4 vagy 5 a határidő, már nem is tudom, tegnap kitalálta, hogy ő májusban megpróbálja. Tegnap az irodában hagytam a tárcám a fiókban, vele minden adattal, úgyhogy nem tudtam bejelentkeztetni a vizsgára, ami miatt lett egy mini pánikrohamom, nehogy lemaradjunk (mert az akkora dráma lett volna ...)mindegy, ma reggel pótoltam, sikerült, el is utaltam több mint  35000 Ft-ot.....ami persze megy a levesbe, ha nem sikerül. Az más kérdés, hogy mennyire készül rá őfelsége, Réka királykisasszony, vannak kételyeim, de mindegy. Csak akkor minek jelentkezett...ehhh.

Ma és hétfőn írnak kompetenciát ... ők pont az az évjárat, akik még soha nem írtak, de nagyon élvezik, mert ezeken a napokon elmarad a tanítás és dél után hazamehetnek. Ma írták a matek, magyart, hétfőn a németet és a természettudományost, valami ilyesmi. 

Zalánék kicsit lazítanak ezen a héten és a múlt héten is, igaz, dolgozatokat írnak, műsorral készülnek az országos német verseny döntőjére. Zalán marha lelkes, minden baja van, ha a Sowieso című dal szóba jön. Már most leszögezte, hogy a hónap vége felé megrendezett versenyen nem lesz ott, ő fel nem lép....(Dehogynem.)

Rékának megoszlik a kötelezettsége a suli és a gimi között, menni kell majd orvosira, angol és német felmérőre, aztán mégiscsak lesz fotózás a suliban, próbálják a tanárbúcsúztatóra a műsort (erről nem tudok semmit), a héten lett volna fuvola fellépés, de a zeneiskola hirtelen lefújta az egészet, amit nem bántam, mert hibátlanra nem sikerült még megtanulni a darabot és a többi és a többi. 

A nyelvvizsga  a Határtalanul kirándulás előtt és után lesz. Fel kellett hívnom a nyelviskolát, hogy nehogy olyan napokra tegyék a szóbelit, amikor nem leszünk itthon, szerencsére sikerült, szóval május 27-28 lesz az írásbeli a magnóval és június 7-8 a szóbeli. 

A ballagásre rendelem a kaját, úgyhogy azt csak össze kell válogatni, hogy mit kérek és majd fel kell hívni az éttermet, cukrászdát, mittudomén. Aztán akartam másik szemüveget csinálni, mert ezt a 6 éveset már sikeresen kinyírtam a forró sütővel, vegyszerekkel, de egyelőre sajnálom rá az időt, hogy 1-2 órát erre szánjak a kis életemből. 

Keresztlányom diplomaosztója július 2-án lesz Cambridge-ben, de persze nem megyünk, egyrészt nincs útlevelünk (gondolom brexit óta kell...) másrészt csak 3 fő mehet, annyi meg pont tesómékat teszi ki.  Anyukám arcát kellett volna látni, amikor megtudta, hogy miből írja a diplomamunkáját, hát maradjunk annyiban, hogy nem Fidesz szavazónak való téma, hogy finom legyek, de persze ettől nem szeretjük kevésbé a csajt. A család az család, de tényleg, mindig mondom. Így sem maradunk diplomaosztó nélkül, egy nappal korábban lesz Gödöllőn egy másik. 

Réka ballagási ajándéka már megvan, részben megvettük, részben kigondoltuk, úgyhogy ide is pipa. Bezzeg Zalán szülinapi ajándéka, na az kemény dió és már csak két hét van hátra. Nosztalgiával nézegettem a tulli.hu oldalát vagy valami más játékokat forgalmazó honlapét. Hát akkoriban könnyebb volt onnan rendelni valamit....

Folynak az érettségik is, ezúttal családi érintettség nélkül - habár nem is mert unokatesóm lánya most végez a Széchenyi gimiben....Minden kedves ismerősöm csemetéjének (a csemetéknek, mert vénülök) nagyon drukkoltam és szurkolok továbbra is, hiszen idén újra lesznek szóbelik is. Egyelőre úgy tűnik, hogy a magyar és a matek sem volt vészes idén. Már csak négy távolinak tűnő év és betegre aggódhatom magam én is...most, hogy túléltük a nyolcadikos tortúrát, nem tudom elképzelni, hogy annál ez rosszabb lesz. (Rékának biztos nehezebb lesz persze.)

Mit akartam még írni? 

Ja igen, a csokrokat is meg kell rendelni, anyukám nevében is. A meghívók elkészültek, a fotókat kb. 10 nap múlva készítik. 

Közben a csaj már lezárt a tanévet. Mivel nincs lelkiismerete sok, hát szerintem egy egészet is ront a félévhez képest, de már nem is érdekel. Hogy beíratkozáskor mit szólnak hozzá a gimiben, nem tudom, talán semmit. Majd ősztől viszont bele kell csapni a lecsóba.

Úgy volt egyébként, hogy angol főnyelves és francia másodnyelves lesz a gimiben,de végül "chichen" lettem, behúztam a nyakam és nem mertem ebben támogatni. Azt ajánlottam neki, hogy vegye fel a németet másodnyelvnek. Ha nagyon szeretne franciát tanulni, beíratjuk nyelviskolába. Mivel angolból elég kezdő, nem hiszem, hogy jó ötlet két kezdő nyelvet vinni plusz a németet tovább ....

Még 3 hét van durván hátra a tanévből. Júniusban már nem szoktak érdemben tanulni, szóval én csak a májust számolom. Nagyon várom a végét. Nagyon nagyon. Nagyon. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!