A felvételi eljárásban az a legjobb egyelőre, hogy magán a felvételin már túl vagyunk. Iszonyú nyomás volt, óriási para, így utólag Much Ado about Nothing (Sok hűhó semmiért). Utólag. Mert hát nyilván készültünk és tanultunk, végtelen nulladik órák tengere, nyolcadik órák láncolata és felkészítők, éjszakába nyúló leckeírások, dolgozatra felkészülések, január elején volt egy maratoni matek felkészítő is, szóval brutál nyomás volt.
Utolsó héten nem is ment iskolába Réka, orvosi igazolással itthon maradt, mert ment a hasa a stressztől. Hogy ez mennyire tett jót neki, nem tudom, de ma sem csinálnám egyébként másképp. Az iskola persze, illetve a tanárok kinyilvánították nem tetszésüket, mintha tudnák, hogy nincs semmi baja, csak úgy ... lóg. Ezt nem nagyon értettem, hiszen felvételi közeledett, de nagyon nem volt időm ezen agyalni, gondolnak amit akarnak. Végül akadt olyan tanár, aki azért nem adta meg neki az ötöst, mert utolsó héten nem volt iskolában a félévből. Hát lelke rajta, Rékának meg talán nem ezen az egy ponton múlik, vagy ha igen, hát úgy is jó lesz.
Ha osztály szinten nézem az eredményeket, egyértelmű siker látszik, ketten írtak 90 pont felettit, 80 felett is jópáran, a középmezőny sem volt elégedetlen. A leggyengébb pontszám is bőven szakiskola szintű (vagy hogy hívják a szakképzőket? Ami régen szakközép volt, talán technikum? Rékának a kitűzött 70 pont sem sikerült. Ami egyébként még szintén erős lett volna, 30+40-et írni vagy akár 35+35-öt érdeklődés függvényében. Vadabb álmaimban simán megvolt a 80 is, de nem akartam sokat. Magyarból piszok jókat írt a felvételi előtt, max pontos fogalmazásokkal, most csak az országos átlag fölött picivel teljesített.
Hogy mindez mire lesz elég, nem tudni. Igazából nagyon elit-elit szakra nem vágytunk, errefelé ez a biosz-kémia és a matek-angol tagozatok több gimiben is. Ezekbe kell 70 pont feletti eredmény, vagy még jobb, ha 80 feletti. Ugye erről lemaradtunk. Réka teljesen elfordult a biosz-kémiától, vagy legalábbis a kémiától és átfordult humán irányba. Így jelöltünk általános tagozatot, spanyol-angol tagozatot és humán tagozatot jónak mondható gimikben és utolsó mentsvárként egy biosz tagozatot egy szintén jónak mondható gimiben. Hogy aztán hová kerül, már kicsusszant a kezünk közül, a pontszámok adottak és csak pislogunk, hogy hogy és mint lesz.
Olykor engedek a kísértésnek és elmélkedem, hogy melyik gimit, milyen tagozatot , milyen sorrendben jelöljünk be, ha élesítenk kell a sorrendet, de hiába amúgy, meg kell várni az ideiglenes sorrendet. Ugyan az sem lesz döntő, de mégis valami támpontot jelenthet. Az egyik gimi - Varga Katalin - általános szak valószínűleg nem lesz meg, azt jelöltük elsőként. A másik két szak pedig a Verseghyben van, ami szintén eléggé elit vidék szinten, de némileg enyhén leszálló ágban van, túl poroszos is sokaknak. (Mi ugye lenyomtunk 8 évet egy poroszos suliban, nem biztos, hogy akarunk még többet.) Viszont a spanyol-angol 5 éves, előkészítős új tagozat és ismerős anyuka szerint klassz. Egy éve még a spanyol ki volt zárva, jelzem, akkor még ott tartottunk, hogy biosz-kémia, esetleg az általános. Szóval nincs egyértelmű favorit, hogy na ide, ide akarok bejutni minden áron - Réka ilyet nem mond. Még azt sem mondanám, hogy a tagozatok hasonlóak, mert nem. Szerencsére mindhárom helyen el tudom őt képzelni
Réka egyelőre élvezi, hogy nincs nulladik óra, nincs az a bolond hajtás. Nem tudom, mit tanul és mennyit, mert teljesen elengedtem ezt a félévet....Nyelvvizsgára készülnek heti 5-7 órában, remélem, ezt azért nem adta fel, mert nincs messze a cél. Ha meg igen, akkor majd teljesíti, amit kell gimiben.
Hát csak erről akartam egy kicsit mesélni.....
Majd ha lesz ideiglenes lista március közepén, jelentkezem. Legkésőbb akkor. :)
A hiányzást felvételi előtt megengedett-főleg ebben a járványhelyzetben-én támogatom, sőt a kollégáim is. Nálunk felvételi előtt 1 héttel már nincsenek nyolcadikosok, sokan 2 hetet is otthon maradnak.
VálaszTörlésNe keseredj el, minden úgy lesz jó, ahogy lesz!Hajrá Réka!
Azt képzeld el, hogy volt covidos diák az utolsó héten, így 8an nem irhattak felvételit az osztályból 22-én....
TörlésMinket kértek is, hogy ne menjenek a felvételi előtt, bármilyen igazolást elfogadnak... Éltünk vele.
TörlésNálunk kirándulás utáni nap mindig röpdolgozatot írtak valamiből. Beteges, komolyan. 😆
TörlésEz felhúzott, ahogy olvastalak, hogy ezért rosszabb jegyet ad valaki... Egyébként Melivel értek egyet, normál helyzetben is simán beleférne, hogy ne menjenek a felvételi előtt, minden gyerek más és az a pár nap a suliban már semmit sem számít, viszont sokat jelenthet töltekezésben. Ebben a járványhelyzetben viszont én biztos nem engedtem volna az én gyerekemet sem, nehogy összeszedjen valamit... Szerintem nagyon is jól tettétek, hogy otthon maradt Réka!
VálaszTörlésNálunk Máté is nagyon maga alatt teljesített a felvételin, és szerintem, főleg így utólag :) , ez így volt jó! A helyére került, valahogy minden a mostani gimije felé tolta, így kellett lennie... Biztos Réka is a legjobb helyre kerül :) ! Szurkolok :) !
Köszi, de aranyos vagy! :) Én is bízom benne, hogy úgy lesz, ahogy lennie kell és úgy lesz a jó. :)
TörlésRémes ez a felvételi herce-hurca 🤨mintha az életük függne tőle, és hogy megbetegítő hatása is van,iszonyú!😭
VálaszTörlésIgen, kemény időszak. 6-8 osztályos gimi pici kiút, de persze készülni oda is kell. Nálunk viszont nincs jó 6-8 osztályos gimi, úgyhogy ez van.
TörlésMifelénk pont a felvételi hetében volt a nagy covid-kidőlés minden suliban. szóval tök normál szerintem, hogy nem megy a felvételiző gyerek iskolába az utolsó héten.
VálaszTörlésAmúgy meg! Lehet, hogy most kicsit keserűbb a szájízed, és úgy érzed, jojbban is sikerülhetett volna, de egy ilyen félév után szerintem mindent kihoztatok magatokból, Réka is, és Ti is, mint család. A felvételi időszak mindenkinek idegörlő, és feszkós, és akkor sincsen semmi, ha nem a legelitebb suliba/tagozatra jut be Réka, az a lényeg, hogy találjon jó tanárokat, akik kihozzák majd belőle, hogy mi is az igazi érdeklődési köre, és mire jön az érettségi meg az újabb iskolaválasztás minden a helyén lesz.
Gratulálok Nektek! Ügyesek voltatok!
Pont az a baj, hogy nem hozott ki mindent magából, ez fáj egy kicsit, ugyanakkor annyira azért nem lett drámai, hallottam kitűnőktől 50 körüli pontokat, 60 alatti. Az volt a terv, hogy már az ideiglenes listán is bekerülő helyen lesz, de sajnos nem.
TörlésAzért nehéz ezt tervezni, és összehasonlítani, mert látod, nem tudni, hogy egy ilyen vizsgaszituáció hogyan hat rájuk.
TörlésVan szóbeli is, nem? ott még lehet szépíteni. Fel a fejjel!
mikor Milán írt, akkor a Radnótiba volt, hogy nem vettek fel 90 pont fölötti írásbelis gyereket, mert szóbelin nem teljesített rendesen. Szóval nincs még minden veszve.
Nincs szóbeli, a spanyol teljesen kezdő, a többi szakon nincs szóbeli.
TörlésÓ, ez fura. Itt többnyire van.
TörlésNekünk ez a megszokott. Ahol nyelvet tanítanak, haladót, csak ott van szóbeli.
TörlésSokat gondoltam Rátok! Dorci sem írt túl jót, ahogy várható volt, a matek rosszabbul ment neki, de túl van rajta.
VálaszTörlésNyilván van para, de még bízunk a
szóbeliben, az álomsuliban van, a másik megjelöltben viszont nincs. Jegyei jók, aztán a többi meg már tényleg nem rajtunk múlik... Drukkolok Nektek!
Drukk nektek is! 😘 Itthon lennétek, lehet egy suliba járnának. Jókat röhögnenk szülőin. Már ha egyszer nem online lesz. 😆😆
Törlés