Ez pedig a mai

 Szerintem a küzdünk, mint malac a jégen egy remek hasonlat és nagyon jól illik ránk.

Rékában továbbra sincs meg a kellő akarat, nem osztja be a tananyagot, az idejét és ez időnként majd mini összeomlásokhoz fog vezetni. Nagyon sajnálom, hogy újra és újra kudarcot látok az időbeosztás és a tanulás terén, nekem mérhetetlen csalódás. Látom, hogy hiába okos , az most már kevés, mint mackósajtban a brummogás. Évekkel ezelőtt sehol nem teljesítő kispajtások elhagyják a szorgalmukkal és nyilván ügyesek és okosak is persze. Rossz ezt nézni, mert nem erre számítottam, azt is tudom, hogy iszonyú küzdelem és terhelés ez – küzdeni a nyolcadikos anyaggal emelt németen, készülni a felvételire, amit egyre komolyabban vesznek a szaktanárok (túl a magántanáron) és ott a nyelvvizsga is a háttérben, persze kisebb hangsúllyal.

Közben, ha valami miatt mi egyszer elválunk Tibivel, akkor az a nevelési elveink miatti különbségek miatt lesz. Amikor megismerkedtünk, még csak az tűnt fontosnak, hogy még véletlenül se legyen bolsevik vagy liberális szélsőséges (bár akkor még ritkább volt ez a fajta és szolídabb), most meg kisül, hogy a nevelési elveinket is egyeztetni kellett volna.

Én a rövid póráz híve vagyok, Tibi pedig- hogy a közgazdaságtanból vegyek példát úgymond a Laissez-faire-é (mert 99%-ban konflikuskerülő – a gyerekekkel) és ez a kettő nem nagyon hangolható össze. Azt már megszoktam, hogy a gyerekek egész pici kora óta én vagyok a rossz zsaru, ő a jófej apu. Én megvonok, korlátozok, kikérdezek, számonkérek, bűntetek, leszidok, ordítozok, rimánkodok, ő meg csak enged és ad, ad és ad és csak ad…….nem feltétlenül pénzt. Szerinte ha kabát nélkül megy el reggel suliba Réka, akkor úgy megy, akkor is ha megfázik, nem korlátozná a telefonhasználatot sem és baromi jó. hogy nincs XBOX vagy PS5…még…. Számára a jegyeik is magánügyek, mármint a gyerekeké, hogy én tanulok velük, az az én sajátos hobbim, semmi több.

A hétvégén elmélkedtem is, hogy ha választani kellene a nevelési elveim és Tibi között, vajon mit választanék, hát nyilván Tibit, a szó elszáll, a gyerek kirepül, de Tibi marad és talán egyszerűbb, ha engedek az elvekből, ha ennyire nem vagyunk képesek összezárni a gyerekek előtt – mert sajnos az sem megy szinte soha, csak ha nekem kell zárni. Hogy aztán a való életben ez mennyire kivitelezhető, azt nem tudom. De kénytelen leszek megpróbálni.