Belekezdtem az idei karácsonyi ajándékok kiötlésébe és beszerzésébe. Na jó, maradjunk az ötletelésnél. És most lehet forgatni a szemeket (főleg, mert éssel nem kezdünk mondatot), de piszok nehéz egyedül, egy egész családnak kitalálni klassz ajándékokat, úgy, hogy a férjednek, a sógornődnek, a lányodnak szülinapja is lesz még addig, a lányodnak névnapja is, és nem főállásban ezt műveled, csak ötödállásban. Szóval nem kezdhetem eléggé korán.
Hétvégén meg is kérdeztem anyukámat , hogy mit kér karácsonyra. Ő az én emberem, általában kereken meg szokta mondani, olykor még a márkát is megjelöli. Most még nem mondott semmit, talán hülyének nézett, mert általában Mindenszentekig szóba sem jön a karácsony, sőt, Mikulásig inkább. Úgyis szar lesz a karácsonyunk egyébként - erőlködni kell, hogy ne így legyen - mert Réka 4 hétre rá felvételi t ír. Majd sok puncsot iszom az ünnepek alatt végig és akkor szép lesz az élet (jó lesz Bailey’ s is)
Rékának vettem névnapjára egy Dorko pulcsit, amire az van írva, hogy Nyugi….igaz, inkább nekem kellene egy ilyen, de hát nem mindig azt vesszük, ami nekünk is tetszik? Sajnos a csomagot orvul kibontotta annak beérkezte után, és meglátta, szóval hiába dugtam el a cuccot, már nagy meglepi nem fogja érni.
Tibi korábban célzott rá, hogy egy szobakerékpárt tervezett nekem venni, de élénken tiltakoztam, valami sokkal romantikusabbat szeretnék az egyébként romantikamentes férjemtől….Mondjuk, egy szép nyakláncot vagy gyűrűt…..uram bocsá, fülbevalót….Persze tök jó lenne a szobakerékpár is, átgondoltam azóta az életem....
Ennek kapcsán eszembe jutott, hogy a tavaly karácsonyra a sógornőmnek adott fotózásról (élményajándékl) nem láttam a képeket. Rá is írtam, hogy mi a helyzet, de azt válaszolta, hogy még nem volt rá ideje, hogy időpontot egyeztessen a fotóssal. Na, ez is egy célba talált ajándék volt , bár én nem gondoltam, hogy ő összeköti ezt kozmetikus és fodrász időponttal….naív kislány, Erika a neved!
Réka névnapi ajándékának projektjét és Zalán karácsonyiját Tibi magára vállalta. Réka megkapná élete első vadiúj és menő kerékpárját. Eddig vagy használtat kapott vagy az enyémet sóztam rá, de ő úgysem jár bringával gyakran, a jövő gyermeke, általában az elektromos rollerrel cikázik, reményeim szerint a járdán és marha lassan (na persze, naív lány) Zalán PS5-re vár május óta. Meg vagyok győződve róla, hogy ha megfelelő helyről rendeli Tibi, már megjött volna. Most az Alzások azt az infót továbbították neki, hogy nem valószínű, hogy karácsonyra megérkezik…..Ha meglenne a PS5, Zalán nem kapna semmi mást (idén és még vagy 5 évig). De persze fog kapni, mert ilyen hülyék vagyunk.
Ja azt lehagytam, hogy normális kerékpárt nem lehet kapni, mármint jó minőségűt, mindenből már csak S méret van. Hogy miből élnek a kerékpár árusok , én nem tudom. Lehet, már a tavaszra készülnek, úgyis itt a kerékpáros szezon vége. Úgyhogy lehet, mégis ki kell találnom valamit Rékának és már a sógornőm is kérdezte, hogy mire vágynak a gyerekek, mivel lephetné meg őket.
Hogy én mit szeretnék? Szeretnék egy olyan baromi drága vasalóállomást vagy mi a frászt (gőzállomást) hátha azzal könnyebb a tengernyi ruha vasalása. Egy szárítógép is jó lenne, de a jelenlegi mosógép még nem akar meghalni - szerencsére - hely pedig nincs mellette. Aztán bővíthető még a kristálypohár gyűjteményem is. Wellness hétvége? Könyvek? Amiket majd egyszer kiolvasok? Szakácskönyv jöhet. Mondjuk valami olaszos, azt szeretjük. Egy-két IKEA kör sem lenne rossz. Szobanövények a kipusztultak helyére. Ide jöhetne pár váza, vagy más dísztárgy, ilyeneket senkitől sem kapok. Konyhagépek közül nem hiányzik semmi, a 16 éves habverőm köszöni szépen, jól van. Egyébként a vasalóm is tök egészséges. Leginkább annak örülnék, ha hirtelen leolvadna rólam 10 kg vagy úgy néznék ki, mint 10 éve. Az akarok lenni, aki akkor voltam, mikor az akartam lenni, aki most vagyok..... 😆😆😆😆😆
Én teljesen ötlettelen vagyok egyelőre karácsonyilag... a szülinapokról nem is beszélve.
VálaszTörlésTőlem nemigen szokták megkérdezni, hogy mit szeretnék. Bár tény, hogy amikor megkérdezik, akkor meg azt mondom, hogy CSÖNDET, de egy új futócipőnek is mindig tudok örülni :-) Mondjuk én örülnék a szobabiciklinek is :-)
Az nem baj, ha nem kérdezik. Úgyis tudják, nem? 🙂
TörlésSzobakerékpárral az a baj, hogy igazán nincs helye, valahogy mindenhol útban lenne....de amúgy meg annyira jó lenne! Popianyu
TörlésTavaly mondjuk fazékkészletet kaptam :-) ami hát ööö... Messze van a futócipőtől 😆 szóval akadnak azért félreértések 🙂
Törlésszakácskönyv ötlet: https://www.libri.hu/konyv/a-hivatalos-downton-abbey-szakacskonyv.html
VálaszTörlésDe jó ötlet. MRs Patmore karácsonyra még jobb lenne, de hát maradjunk a realitások talaján. :) :)
TörlésEz az utolsó jó végszó volt, én is csatlakoznék ehhez :) ...
VálaszTörlésEgyébként még én sem tudok semmit, de tervezem, hogy most időben készülődni kezdek, mert az utolsó pillanatok most a munkákkal együtt eléggé neccesek lennének :) ...
PS5, Kende odáig lenne meg vissza!
VálaszTörlésSzia! Hogy vagytok? Mi újság? Réka nyomja a tanulást?
VálaszTörlésHiányzik az írásod. 😔 Mondtam már ugye, hogy függő vagyok. 😁
El vagyok foglalva, de jelen! 😉
Törlés