Nem fogom mindet megörökíteni, ne ijedjetek meg, nem, nem. Azonban az első kettő, az első hét mégis izgalmas és újdonságokkal teli. Én pl. nem akarom elhinni, hogy Réka nyolcadikos, folyton rácsodálkozom. Az évnyitón készült róluk is pár kép, videó, óriásiak. Mint amúgy általában a nyolcadikosok. Réka még nem is tartozik a "túlkoros" ésvagy túlfejlett kategóriába, ha akarok ilyet kitalálni (nem), mégis olyan NAGYLÁNY. Most pl.elővette azokat a kockás, csíkos ingeket, blúzokat, amiket az unokatesójától örökölt és korábban azt mondta rájuk, hogy ő azokat soha fel nem veszi. Volt az akkor, amikor még kislány ruhákban járt, most meg inkább felnőtt akar lenni és .... úgy is néz ki helyenként.
Naszóval csütörtökön és pénteken még "bocikám, bocikám"volt, azaz nem mutatta ki a foga fehérjét egyik tanár sem, Zalán kifejezetten lelkes. Az új tanárai szimpik, az új ofő (aki egy csöndes, szolíd ötvenes nő -némettanár, mi más lenne...) kedves és ismeri Rékát, ami itt jó pont lehet Zalánnak átmenetileg. Az ebéd egy kicsit vontatott, mert hatodik óra után ebédelnek az ötödikesek (ez is tök sokkkk, hogy Zalán felsős....tejóég) , és egy gyerek ülhet per asztal az étkezőben. Szerintem ez totál agyrém, hiszen az osztályban egymás szájában ülnek, de mindegy, nem keresem a logikát, ha így marad, októbertől itthon eszik. Ha hetedik óra van, akkor 10 percük van enni, szóval nem tudom mikor lesz idejük egy órát sorban állni...de ezek a lényegtelen dolgok igazából, majd az idő megoldja.
Rékáéknál tart az órarendek összecsiszolása, most pont ott tartunk, hogy mivel Verseghys akar lenni, kötelező másodnyelve minimum az angol lesz, szóval van kedve nyomni az angolt. Ehhe a meglévő 2 angolhoz felvesz még egyet hetente, ez egyik héten hétfő nulladik órában van, másik héten szerdán 8. órában, amikor nulladik is van, tehát aznap KILENC órája lenne....csakhogy ott van még a különmatek is. Itt ugyan átmehet elvileg a csütörtöki csoportosba, vagy beáldozza az egyik angolt a matek oltárán, hát nem tudom.
A fuvola kedden fél hattól vagy szerdán fél héttől....a szerda egy jó kis nap lesz - zene töri online. Arról eddig nem volt szó, hogy zenetöri is lesz, de hát másik zene suli , más szokások. Andere Länder, andere Sitten, ahogy a bölcs német mondja. Ha szerdán a 9 órája után még elvánszorog fuvolára és készül is a másnapra, én megeszem a kalapom.
A lovaglással nem tudom, mi lesz, igaz, már lassan egy éve kering vezetőszáron a lóval, én már sikítófrászt kaptam volna unalmamban, de Réka szerint már közel a cél a vágtázáshoz és ugratáshoz. Hát nem tudom. Mire leérettségizik, lehet, hogy ugrathat 30cm akadályokat. Mindegy, ez az ő dolga, csak nekem ne kelljen ülni a lovon.
Egyébként a reggelek meglepően alakulnak, másrészt meg semmi új. Zalán ugyanúgy alszik fél 8-ig, aztán könyörgés és rimánkodás árán feltápászkodik és Tibi elrángatja a suliba. Még szerencse, hogy itt van 3 percnyire kb. Réka viszont reggel teljesen önálló, saját maga készít uzsonnát, csinibe vágja magát és 7.10-kor lelép,hogy még találkozhasson az osztálytársaival. Hogy ez meddig tart , nem tudom, de baromi önálló.
Az, hog 2-3 között érnek haza a suliból, főleg Réka, sok töprengést okoz nekem, hogy tudok minél finomabb és változatosabb reggeli-ebéd-vacsorát - na jó, azt nem - csomagolni nekik, amit jó étvággyal meg is esznek. Néhány dolog, ami eszembe jutott a változatos szendvicseken túl - calzone (az hidegen is finom, max visz hozzá egy kis telfölt, hehe), mindig fagyasztok le a péksütikből, most a csokis kifliből is tettem el. Hogy ezek hogy viselik a fagyasztást, majd kiderül, de jól lezártam őket zip-lock-bag-ek, sült husi + saláta beletekerve pita szerű kenyérkébe, de akár friss kenyérrel is jó. Valami nem annyira szagos fasírt - ennek a szagától gyerekkoromban elég messzire tudtam elszaladni, valószínűleg a fokhagyma miatt, gyros szerű falatkák és hát kb. ennyi. Nem kell túl sok, mert madárétkűek a gyerekek és Zalán még szeptemberben biztosan benn ebédel, de neki pl. lehet csomagolni gyümölcsöt és zöldséget is, Réka inkább csak az uborkát és a pritamin paprikát eszi meg. Zalán pont ezeket nem. Nasi is jár, nyilván, de csak amíg a szendvics és a "főmenü" elfogyasztásra kerül.
Nahát ilyen izgalmak vannak nálunk mostanság.
A héten még nem indultak be a felvételi felkészítő órák, tehát -4-gyel indultak, jövő héten már ennek is vége. A felkészítést az őket egyébként is oktató tanárok fogják tartani, ami jó, mert mindkét tárgyból szeretjük a tanárokat. Matekból máris megrendeltünk valami olyan könyvet, ami persze nincs meg, bár elég sok felkészítős könyvet beszereztünk már....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!