Nógrád , a csodás

 Úgy terveztük, hogy nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni az új tanévtől (amúgy de, csak tartjuk magunkat, mint két cső kukorica egy zsákban - ahogy nagyanyám mondaná) és a hétvégén továbbra is kirándulunk, mintha mi sem történt volt. Én egy Eger környéki túrakörutat néztem ki az egyik kirándulós oldalon, ám aztán jött piri, a kisbetűs és ott is a második nap, ami pont szombatra esett és akkor úgy döntöttem, hogy felejtős.....

A család nem értette, hogy miért nem tudok én kirándulni a piri második napján, hiába magyaráztam, de úgy tűnt, beletörődtek, itthon maradunk. Még pihentek vagyunk, nem tanultuk szét magunkat, úgyhogy szombaton egész korán ébredtünk, végre felpakoltuk a padlásra a lomokat reggeli után és a kertben is kertészkedtünk egy sort. Délben arra jöttem rá, hogy egész mobil vagyok, vagyis megvagyok 2 órát budi nélkül, szóval akár mehetnénk is világgá....

Az én ötletem az volt, hogy robogjunk át Szarvasra, bár az arborétum még nem elég színes, de hajókázni milyen jó lehet és a mini Magyarországot sem láttuk már vagy 3 éve. Bár az nem hiszem, hogy kutyabarát, de az arborétum az, pórázon. Végül némi spéttel, fél 3- kor indultunk el Nógrád vára felé, Tibi szokás szerint meglepetésnek szánta a helyszíneket, de az gyorsan kiderült, amikor Pest felé kanyarodott, hogy itt nekünk nem lesz ebéd a szarvasi csárdában....

Ja, azt el is felejtettem, hogy reggel sütöttem egy kis csokis villám kiflit Limara módra, a  konyhatündér énem szárnyakat kapott, amióta nincs 40 fok. Nagyon finom lett, próbaképpen lefagyasztottam párat, hátha uzsonnára jó lesz a gyerekeknek egy kis csemegének. Fél 2-fél 3 körül esnek haza a suliból, addig kell valamit harapniuk.....

Szóval Vác felé robogtunk, majd fel Nógrádig meg sem álltunk. Az út 1,5 óra volt ,teljesen baráti, nem hosszú. Kiszálltunk a kocsiból a vár alatt és egyből gyomron vágott bennünket a kürtőskalács illata....Úgy láttam, a domb lábánál létesült valami vendéglátóipari egység és 100Ft-ért vécé is volt, de inkább mindenki csak kürtőskalácsot evett és pihent a lombok alatt az eredményes várlátogatás után. Mi is így döntöttünk. A vár csak pórázon vezetett kutyával látogatható, amit Diót nem nagyon akart megérteni, de mindegy. Felfelé találkoztunk egy csodaszép hófehér spániel fiúval, még kölyök volt, no őt szívesen haza vittem volna. Jámbor volt és meglepően szép, mintha most pottyant volna ki a kozmetikából 2 óra sika-mika, fodor-bodor után.

Nógárd vára - vagy hát ami megmaradt belőle -egyik legrégebbi kővárunk. Egy 292 m magas vulkáni eredetű domb tetején ül. Építésének idejéről megoszlanak a vélemények még történész körökben is, egyesek 9. századiknak mondják, mások a honfoglalás utánira datálják.  Az bizonyos, hogy 1108-ban már említik egy oklevélben Novgradensis néven, ekkor királyi ispáni vár és Slauiz volt a várnagy és ispán.

A belső vár boltíves nagykapuja talán a legszebb a várban, leszámítva a csodás panorámát innen, ami bennünket mindig lenyűgöz, mert valami hihetetlenül szép. Emberek, Nógrád megye IS csodálatos, fel kell fedezni, aki még nem tette! 

Körbejártuk, közben oda kell figyelni, mert a várat mindenki saját felelősségére látogathatja, nahát kisgyermekeknek és szüleinek nem ajánlanám, esetleg, ha minden gyerek nyomában ott tud lenni egy felnőtt. Elég könnyű alágurulni, ha mellélép az ember a várfalon, de túléltük. Egyszer pont Rékával beszélgettem, amikor a látómezőmbe besétált Zalán az egyik várfalon, hát a frász kitört, ilyenkor nem tudom,  miféle kalandvágy szállja meg őkelmét.

Voltak kutyások, árnyékban piknikezők, mindenki fotókat készített, ahogy csak tudott. Lefelé a gyerekek a meredekebb, de gyorsabb utat választották, el is képzeltem, hogy mire mi leérünk kutyástul, ők már vadul falatozzák a megvásárolt kürtős kalácsot...de nem így történt. Mi hamarabb leértünk, de hallottuk a fák között, ahogy kacagnak és visítanak, mert a meredek lejtőn csak guggolva, teli talpon csúszva gondálták, hogy érdemes közlekedni....Végül fülig koszonan, de legalább vigyorogva bukkantak elő az erdőből.....

Elfogyasztottuk a kalácsokat, a diós nagyon finom volt, majd visszaültünk az autóba és ekkor derült fény a második úticélra, mely Drégely vára volt. Az uram szeret célpontokat kitalálni, de utánaolvasásban már gyenge, ezért először kvázi eltévedtünk, Nagyoroszi felől próbáltuk megközelíteni, ami egy tévedés volt, mert az út rossz, elhagyott katonai területek mellett halad el, kb. 20 km/órával lehet haladni, de ez semmi, mert egy idő után csak egy kerékpárút/járda tábla jelenik meg, majd 100 méterrel arrébb a behajtani tilos is, erdészeti magánút...Hát frankó, szóval fordulj, nyerjelj és kb. fél óra időveszteséggel a saroglyában továbbmentünk Grégelypalánk felé. No erre kell menni, kérem szépen. 

Drégelypalánkhoz érve elhaladtunk egy gyanakvó rendőrőrmester, néhány porban fetrengő, de igen csinos cica mellett, majd egy lakodalom mellett is, de szorgosan követtük a Drégely vára táblákat és azok, ahogy az útleírás is megmondta, kivezetett bennünket a faluból/városból egy másik oldalon. Egy mini roma telep mellett is elhajtottunk, sok szurtos képű, napbarnította helyes pofika szaladgált az úttesten (szerencsére visszafelé már nyomuk sem volt), majd bele az erdőbe a Nomád táborig, ahol végül leparkoltunk. Későre járt már, 6 óra elmúlt, talán fél 7 is, úgyhogy nem volt valami jó ötlet nekivágni, de úgy gondoltuk, hogy 2km az semmi. A Schaffer forráshoz érve találkoztunk egy táblával, mert felfelé vezetett a helyre - 2,4 km- Drégely vára. Hoppá! És ilyen meredeken felfelé? 

Végig tábla jelzi, mennyi van még hátra, 1,8 km, 1,5 km,  1,2m, 750m ---- 600m

1,2 km-nél voltam úgy vele, hogy végem van, túl meredek - elvileg nem volt az - nekem ez sok, de aztán pihentünk egy kicsit a sötétedő erdőben és 750 m után már valahogy könnyebb volt, úgy voltam vele, hogy nem adhatjuk fel, most már fel kell menni a várba. Nincs olyan, hogy nem. 750m-nél felkínál az erdő egy másik utat is, ami jóval meredekebb, de mindössze 280m. Én hallani sem akartam róla, kapkodtam a levegő után és nem tudtam, hogy hirelen levegőt vegyek vagy vizet igyak....750m után egész sík lett a terep, amiért nagyon halás voltam, az ember el is felejti, milyen könnyű járni, ha vízszintes az út alatta. 

Persze később, amikor már szinte a vár alatt jártunk, ismét volt egy újabb meredekebb szakasz, de oda se neki.....Amikor végül el tudtam a szakadni attól a nagy sziklatömbtől, aminek nekitámaszkodtam, mert kifogytam szuszból, fellépdeltünk pár lépcsőfok szerűségen és már ott is voltunk a belső várban. A várból csodás volt a naplemente, bár mire mi odaértünk, már eléggé lement. Szinte amennyire csak le tud menni egyáltalán. A ritka, csodaszép látvány egészen meghatott, főleg, ha belegondoltam, hogy Szondi Györgyék voltak 146-an, a törökök meg valami 12 000-en??  Mekkora hősök voltak, hihetetlen!. Először a belső várba szorultak, majd ahányan még maradtak, kirohantak a halálba.... Komolyan megkönnyeztem, a látvány teljesen maga alá terített. 

Odafenn még fotózni lehetett, volt annyi fény és a vendégkönyvbe is beleírtunk.....de lefelé menet nem volt sétagalopp. Bele is gondoltam, hogy 100 szülőből 99 biztos nem mászta volna meg ezt a hegyet/dombot ilyen késői órán két kiskorúval és egy kutyával, ja és még a gyerekek külön úton is jutottak fel a várhoz, 1-2 perccel előttünk....szóval vakmerőségért nem kell a szomszédba menni. Szerecsére lefelé nem találkoztunk sem emberrel, sem állattal, amennyire mi észrevettük és a telefonok zseblámba funkciója nagyon jól jött.

Felejthetetlen volt azért, egy ilyen vár este.....meseszép, könnyes, izzadságos és csodálatos, na , mit mondhatok? Próbáljátok ki! De inkább gyerekek nélkül! Mire hazaértünk, már nem volt Meki, a McDrive-ban pedig voltak vagy 100-an, Zalán elaludt, szóval amíg a többiek fürödtek, sütöttem itthon egy kis húsos szalonnát és sok friss zöldséggel azt fogyasztottuk el jó étvággyal. Csodás nap volt!