2021. május 22., szombat

Jobbulunk

 

Tegnap 11-kor kaptuk a második kört Moderna oltásból. Már rutinból mentünk, olyannyira, hogy most nem is töltöttünk ki nyilatkozatot, amiről kiderült, hogy kellett volna. Mindegy, előkeresték a régit, aztán aláírtuk azt. Most éreztem a tűszúrást, nem úgy , mint a múltkor, de nem volt vészes, közönyösen kiültük a 15 percünket, aztán mentünk vissza a dolgunkra. Kicsit fura volt, hogy már 2-3 óra körül elkezdett fájni a karom, ráadásul nem is csak az, amelyikbe kaptam a ÓTÁST,hanem mindkettő. 

Délután otthon csak azt éreztem, hogy fáradt vagyok és jó nekem a kanapén, aztán ahogy esteledett, már tudtam, hogy a tervezett rántott husi csak szombatra lesz készen...MÉg elvittük a kutyát sétálni, bár nem voltam valami fényesen, hanem amikor hazaértünk séta után, hirtelen beütött a krach. Elkezdett fájni MINDENEM, de szó szerint minden egyes porcikám és izmom. Felvonszoltam magam a fürdőszobába, gondoltam, majd egy forró fürdő és a meleg ágy megold minden nyűgöt. Ahogy csöpögött a víz a karomra, combombra, döbbenet, de fájt. A bőröm puszta érintésre is fájt. 

Jaj, itt már kezdődött a kínlódás. 10-11 óra felé elkezdett rázni a hideg, mind a két karom pokolian fájt, és úgy kb mindenem. A téli köntösömben bújtam ágyba, zokniban, de úgy is rázott a hideg. Valamikor éjfél elmúlt már, amikor arra ébredtem, hogy lázam van. Nekem, akinek szinte soha nincs láza , csak ha mégis, akkor már nagy gáz van. Átkínlódtam végül az éjszkát sűrű wc látogatások közepette, de hát szenvedés volt az egész éjszaka így, hogy mindenem fájt. Kb.mintha jól megvertek volna. 

Reggel már nem bírtam tovább, bevettem egy kis algopyrint és aztán jobb lett. Szóltam Rékának, hogy amíg a fiúk atlétika versenyen vannak, segítsen nekem megfőzni, husit panírozni, uborkát szeletelni (ez  vicces volt, mert késsel akart négy uborkát - kígyó - salátához előkészíteni, szóval többet kell okítanom a konyhaművészetekre. Ja, először az almareszelővel akart nekikesni.)  Hát nem mondom, hogy mostanra jól vagyok, de mint aki egy hét influenza kín után egy kissé jobban van....

Csak azon gondolkodtam, hogy ha ez ilyen, mint oltás mellékhatás, milyen lehetett volna maga a kórság? Vagy nincs összefüggés, fogalmam sincs. Hajnalmban vicsorogva az izületi és izomfájfalmaktól, felütöttem, hogy mi lehet a moderna mellékhatása, nos az émelygést leszámítva kb. minden.....de az émelygés is megvolt aztán később.

Ma meglett az 5 millió beoltott, végre, a városban kocsikázva láttuk, hogy minden étterem és bár és bármi dugig tele, az emberek kiszabadultak. Egész fura , de nagyon klassz a nyüzsgő emberek látványa, bár én nem vagyok egy tömeg rajongó, sőt....


Sajnos Rékácska még ír kémia TZ-t a jövő héten és németből is felel, lehet, hogy földrajzból is, történelemből egy fontos dolgozata lesz és még nem tudni a nyelvtan tz sorsdöntő eredményét sem.... Nagyon elszomorít, hogy így elrontotta ezt az évet -bár pont most tojok az egészre, de ez csak a MOST, alapvetően nagyon is érdekel - és már csak abban bízom, hogy az adott helyzetből még kihozza a lehető legjobbat. Pl. egy kémia tz ötösnek nagyon örülnék, mert marha nehéz kémiából nálunk ötöst írni, néha azt gondolom, az csak a vegyészeknek sikerülhet, jót tenne most Réka megtépázott önbizalmának....Aztán remélem, ha a jövő hét lefut, már nagy dolgok nem történnek ebben a tanévben és mindenből meglesz az ötös, amiből csak lehet....





5 megjegyzés:

  1. Volt általános iskolában egy kémia tanárom, aki a legelső órán, bemutatkozáskor elmondta, hogy nála ötös nincs,mert ötösre csak a professzora és ő tudja. Bíztató kezdet volt..és tartotta is magát ehhez.
    Remélem már sokkal jobban vagy az oltás után.

    VálaszTörlés
  2. Én is remélem, hogy jobban vagy :) !
    Emlékszem milyen a továbbtanulási mizéria előtt állandóan a jegyekkel egyensúlyozni és a mostani helyzetre csak rátesz ez az egész vírusos sz@rság, de biztos lesz ez jobb is, főleg Rékát ismerve!

    VálaszTörlés
  3. Átestem a víruson,ezeket éltem át,amikről írtál. Megspékelve hányással-hasmenéssel és 9 napig tartó magas lázzal. A covid miatt gyulladás van még a szervezetemben, ezért oltást nem kaphatok egy ideig.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Uhhh, ebből elég volt fél nap is....Hős vagy!

      Törlés

Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!