Rémálom a gyerekekkel a tanulás ezen a héten (is???), a hajam égnek áll. Totál mélypont. Tegnap konkrétan eltelt egy egész nap és nem haladtak semmire a leckével. Zalán két órát ült a két Lotti egyik fejezetén. Eredménytelenül. Aztán öt azaz 5 órát a matekon, ott egy egész oldal volt ugyan feladva, de max fél óra munka. Hagytam, figyeltem mire megy egyedül. Hát semmire abban a remek formájában.
Réka sem sokkal jobb. Tegnap már dolgoztam reggel javában, mikor egyszer csak összerezzentem. Réka elkezdett ordítani az emeleten a lépcső tetejéről, hogy neki 4 perc múlva Zoom óra és most kelt fel. Visszakiabáltam (bocs, szomszéd!) , hogy én szóltam fél 9-kor, hogy ébresztő és hogy nem megyek fel többet, mert 10-ig sok dolgom van és nem érek rá szaladgálni életet pumpálni belé. Persze nem volt megértő és az egész az én hibám volt. Az ordítása hangerejéből először arra következtettem, hogy 8-tól írják a környezet röpit a zoom-on, még röpke lelki furim is volt, hogy én ezt nem is tudtam....de kiderült, hogy nem. 9 órától írták. Szerintem az osztály 90%-a ötöst írt, elég találékony gyerekek. Ma németet írtak, csomagolások...volt, amit én sem tudtam. Fogalmam sincs, mibe csomagolják a németek a joghurtot.
Tegnap este 10-kor még etikából írtuk a képzeletbeli tudós naplóját, amivel Réka nem boldogult. Kitaláltam az éjjel világító papucsot, mint új találmányt, a többit Rékára hagytam. Fél 11 tájban le is adta. Egyébként baromság. Én általában vaksötétben is kitalálok a klotyóra éjjel, bár egyszer volt, hogy a lehajtott wc tetőre pipiltem...hiba volt, nem leülni először. Na akkor eléggé felébredtem gyorsan.
Aztán ma hallottam az ofőt zoom órán panaszkodni a gyerekeknek, hogy úgy látja, nagyon le vannak engedve. Szóval nem csak az én gyerekeim...Egyébként, ahogy a május beköszönt, ez valahogy így szokott lenni. A május már egyenlő a K.O-val, amit felold a június, amikor rendszerint már nem sok minden történik. Elmennek kirándulni, aztán hopp, máris itt az utolsó hét. Kivéve idén, amikor nem megy senki sehová. Hogy aztán így hogy működik majd az utolsó hét, nem tudom. Kétlem, hogy sok mindent ki lehetne verni még belőlük. Hogy nekem elegem van, azt nem is mondom.
Közben egyre több az online óra, most így a végén ez már nem annyira buli, mint amennyire értékelni tudtam volna áprilisban. Zalánnak holnap lesz egy német, Rékának ugye már mindennapos a német és a természet. Ma lesz töri és irodalom is, jaj.
Pedig még ezt a pár hetet ki kell bírni valahogy, tanulni a szavakat, átvenni a leckéket, megírni a vázlatokat, megtanulni az megtanulnivalót és megírni a dolgozatokat, aztán jön a 10 hét szabadság. Olyan korlátozott szabadság. Most ilyen van. Hogy addig hogy bírjuk ki, nem tudom. Igyekszem nem sokat ordítozni....
Húú nálunk is nagyon nehezn megy már minden, és sajnos sokszor kiborulok...
VálaszTörlésA legrosszabb, hogy teljesen tanácstalan vagyok, mert foglamam sincs, hogy azért nem tudja Marci a 16-7-et mert NEM TUDJA, vagy csak azért nem megy, mert lusta odafigyelni és a háta közepére se kell már neki ez az egész... tényleg nem tudom... egyre jobban érzem a hiányát annak, nincsenek a kezemben módszertani eszközök, hogy átadjam neki az anyagot.
Nem úgy tanulják, hogy le kell vinni 10-ig, de az csak 6, szóval még egyet le kell vonni, tehát 9? Az enyémek így tanulták. 🙂 Szerintem fáradt, nem is csoda...Elsősöknek különösen nehéz tud lenni ez a home school...
TörlésDe így. De szerintem így sokkal bonyolultabb. És ha nem akarja, akkor tökmindegy, hogy hogy számolunk :-(
TörlésIgen, kicsit félek is attól, hogy mi lesz jövőre, mert itthon nem szerez akkora rutint sem az olvasásban, sem a számolásban, mintha ott lenne az órán 20 másik gyerekkel.
Ne erts felre, de jo olvasni, h masok is kuszkodnek, mert a parom ket gyerekevel allitolag semmi gond noncs, gond nelkul csinaljak, egyedul, reggel maguktol nekiallnak... ehhez kepest az enyeim es a barataim gyerekei olyanok, mint a tieid. Viktor is addig ul a feladat mellett, mig oda nem ulok melle, es nem figyelem. Egyedul orakig tart es nem is csinalja meg, max egyes reszeit. A masik gyerekem meg gyorsan ledaralja (vele azt nehez elerni h leuljon elkezdeni), emiatt szinte ujra kell iratnom amikor javitom, annyira hibas. Mar kiegtem teljesen.
VálaszTörlésZalán soha nem ülne neki. Az első X egyesig tuti nem. Réka inkább,Biztos őt motiválja egyelőre, hogy kitűnő legyen, lehetőleg 8 éven át... Vannak önállobb, szorgalmasabb gyerekek, de mindenkinek megvan a saját kincse.😀
TörlésEn onallo es szorgalmas voltam, ezert olyan nehez elfogadnom, h a kettobol egy se az, na jo, a kicsi felig.... de legalabb eszuk van, mindig ezzel vigasztalom magam. Hatha egyszer be is erik.
TörlésIdővel jobb lesz, az biztos, egyre önállóbbak.Velem sem tanult harmadiktól senki, elkészítettem a leckét magamtól...Negyedikben napközis sem voltam, kivetettem magam, hogy hamarabb haza mehessek. Muszáj volt megmutatni, milyen önálló vagyok...
TörlésKende leül egyedül, de gyorsan összecsapja, sok hibaponttal dolgozik, csúnyán ír. Elegünk van már nagyon.
VálaszTörlésKitartás!!
TörlésNálunk ha esik, ha fúj, 9-kor le kell ülni. Ákost nem mindig látjuk, nincs energia, idő őt követni, meg mindig esetleges, milyen ütemben érkeznek a feladatok. Ábelt, ha egyedül vagyok itthon, magára hagyom a videókkal, feladatokkal, ő is hajlamos összecsapni és ha javítani kell, nagyon nem boldog tőle. De igen, határozottan fáradnak ők is, mi is. Ilyenkor már azért vannak mindenféle programok a sulikban, kiszakadnak a taposómalomból, de itthon minden nap ugyanolyan.
VálaszTörlésIgen , most pénteken nálunk nincs tanítás. Hiába, ennek nincs látszata, mert péntek, szombat, vasárnapra is van ütemezve hf...
TörlésIgen, nálunk is ez van - én is fáradok, ha azt nézzük - nem is csoda, hogy ők is. Bár most nagyon rákattantak a digitalis eszközökre, azzal is megy a harc, hogy ez ne igy legyen, de sokszor osztódnom kellene, hogy mindenhol helyt álljak/álljunk.
VálaszTörlésNálunk is folyamatos a harc a tabletekért/ tabletek ellen... engem ez jobban fáraszt, mint bármi egyéb. .
TörlésEz pontosan igy van!!!
TörlésErika