2019. január 16., szerda

Még 7 nap...


Tegnap felhívott egy pasas a munkahelyemen céges ügyben, pontosabban targonca szerviz témában keresett illetékest. Annyit mondott, hogy neki két kontakt személyt adtak meg, Kovács Istvánt ( nem így hívják, de tényleg ő az ügyvezető, talált, süllyedt) és Nagysándor Józsefet (ez meg az utca neve , ahol a cégünk található). Komolyan, nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Végül elmeséltem a sztorit a fiúknak és röhögtünk egy jót, mert ők még cifrábbakat is tudtak felhozni példának. Hiába, nekem kevesebb kapcsolatom van a külvilággal, pontosabban a belfölddel. Én nem tudom, mikor megkapta az úr a neveket nem tűnt fel neki, hogy az egyik egy aradi vértanú??? Ha Széchenyi Istvánt kapja , biztos gyanakodik, szóval én vagyok a kötekedő.
A másik kínos eset (számomra) , amikor valahol számlát kérünk és lefagynak a pénztárak a Vak Bottyán utca név hallatán. Hahó, a magyar történelem egyik, ha nem a leghíresebb hadvezére és sokan bevallják, hogy még soha nem hallottak róla. Vak? Bottyán? Vagy Bottján? Hú….Ezért volt jó a Hunyadin lakni, mert az még mondott valamit mindenkinek.
Zalán továbbjutott a megyei döntőbe úszásból, a hetedik idővel. Állítása szerint az úszógatyája vízbe ugráskor lentebb csúszott ,ezért azt még vissza is kellett rántania….Úgyhogy tud ő ennél jobb időt is. Hogy mikor lesz a megyei döntő, fogalmam nincs, szerinte pénteken…remélem, kapunk róla papírt is, mert Zalán ilyen téren nem megbízható. A tantónénik bájosak voltak tegnap, üzentek, hogy ha nem lesz kész a házi, feketepont….holott az úszós gyerekek értelemszerűen egész nap nem voltak iskolában, ebédre értek vissza, cucc sehol semmi. Lekörmöltem Zalán helyett a matekot (hatos szorzótábla), azt sem érdekel, ha odaírja a tanítónő, hogy ez nem Zalán írása. A nyelvtant megírta böcsülettel.
Réka fuvolavizsgája is lezajlott tegnap. Szidtam magam, mert reggel rájöttem, hogy hajat kellett volna mosni és valami csinosabb ruhát is felvehettem volna, ha már emberek közé megyek, sminkről nem is beszélve. Egy sima hétköznapon csak pár kollegával találkozom és reggel lát, aki akar a buszon és az utcán . Ennyi. Végül nem lógtam ki a sorból, tele volt a terem nyúzott, egyszerű öltözetű anyukákkal. Réka ott volt a legügyesebbek között, bár itt senki nem lesz fuvola virtuóz. Pár apró hibát ejtett, de a többiekhez képest igazán büszke voltam rá. Jöhet a második félév!! Vizsga/koncert után volt egy kis sütizés, tortázás, jó móka volt. Réka duettje elmaradt (piros orrú Rudolf, vagy mi), mert a tanárnő otthon hagyta a kottákat, nekünk meg nem volt meg a kotta egyáltalán. Kár…A fuvola tanárnéni mindenkinek adott egy kis ajándékot, kulcstartót, hangjegyes radírt, hangjegyes ceruzát. Nagyon kedves volt tőle.

Este fél hétre értünk haza, akkor vacsiztunk. Tibi megérezte, hogy nem lesz idő vacsit főzni, mert vett sült csirkét. Ezután fél 9-ig leckét írtunk. Rettegek, mi lesz, ha már fizikát és kémiát is tanulnak majd, amiről gőzöm sincs humán beállítottságú emberként...M
ár megint hulla voltam, pedig vitamint is szedek. Majdnem belealudtam a mesébe. Nem is nagyon emlékszem, mit történt benne. 11-kor arra ébredtem, hogy valami kattog, Zalán videókat nézett a youtube-on. Nyilván az az ötven méter úszás + bemelegítés nem nagyon fárasztotta le. Nagyon pipa voltam rá, főleg reggel, mikor nem meglepő módon zombiként pislogott a kanapéről és azt nyögte, hogy nem akar iskolába benni. Hát persze! Teljes telefonmegvonást kapott. Szerintem elásom a telefonokat és elő sem kaparom soha többé...

Azt írtam, hogy a Szent Johanna Gimit olvasom? Én a hetedik kötetet , Réka az elsőt. Nem rossz. Nem is életem legjobb könyve, de szórakoztat. Helyenként jókat vihogok a diákok beszólásain és visszasírom a gimit. Ja, nem, utáltam a gimis éveimet, csak később tértem magamhoz a kamaszkorból. 

Egy héttel és két nappal a félév vége előtt Réka még kettőből kétesre áll....A többiből atom stabil. A történet érdekessége, hogy TZ egyikből sem lesz már, úgyhogy nem tudom, mi lesz. Holnap írnak nyelvtanból, a keddi elmaradt az úszóverseny miatt, mássalhangzó törvények + tollbamondás. Ha egyik négyes lesz, már nem lesz min aggódni. A töri az még nagyobb rejtély, bár ha pénteken bejelent bármilyen felmérőt, akkor az a kérdés is megoldódik. Bosszantó ez a kétesség, mert egyáltalán nem érdemli meg, hagyjuk is!

Pénteken fánkot fogok sütni, ha nem leszek hulla fáradt...De még vennem kell rumot a kisboltból. 

Még 7 tanítási nap a félévből....

10 megjegyzés:

  1. En ugy 3-4 eve olvastam a Szent Johanna Gimit, azota meg meg vagy 2-3-szor :) Imadom!
    Minden Leiner Laura konyvet olvastam.

    VálaszTörlés
  2. Na szépen vagyunk, hogy így lemaradok, de az előző bejegyzéshez akartam már írni, de jó, hogy írtál, már aggódtam mi van veled!
    És még mindig az előző poszthoz, az OFI-s könyvek használhatatlanok, már tavaly is így volt, de akkor még a Mozaikkal vegyesen használták Mátéék, de amikor OFI-s könyv volt, előfordult, hogy nem használhatták, mert csak ártott. Itt a gimiben csak OFI-s könyvük van és általában minden tanár külön jegyzeteket küld át nekik, mert a könyvek ugyancsak használhatatlan, a töri tanárnőjük kifejezetten megtiltotta, hogy elővegyék, ugyanis még az ókornál is hatalmas blődségek vannak benne... Nem tudom ennek mi értelme van így...
    Zalánnak gratulálok, szuper ügyes úszásban :) !
    Én ezt a kémia, fizika dolgot úgy oldottam meg Máténál, ha szüksége volt rá - és volt, mert az általános fizika tanárnője, hát nem volt éppen formában soha :) - hogy áttoltam a Családfőre, hehe :) ...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem - már többször írtam - a töri könyv botrány. A tárgyi tévedéseket nem feltétlenül veszem észre, maga a szöveg katasztrófa. Összefüggéstelen, összevissza. A nyelvtannal is vannak gondjaim. :( :(

      Törlés
    2. Húúú, a töri könyv szerintem is valami förmedvény. teljesen átláthatatlan, nincs normális szöveg, csak ide-oda pöttyintett infók. Egyszer kérte Máté, hogy kérdezzem ki... azt se tudtam melyik végénél fogjam a könyvet... inkább saját kútfőből próbáltam boldogulni...

      Törlés
  3. A Szent Johanna gimit én is olvastam :-) meg a Bexi sorozatot is... nem egy nagyon mély regény egyik sem, de szorakoztató. És : sokszor szörnyülködök, hogy ti mennyit tanultok! Atyám, én erre nem lennék képes, mondjuk a gyerekek is alternativ szakon vannak, startból du négyig, igy ha van valami házi, akkor nagyon fel vagyok háborodva (és ők is), mert a suliba 8 órát tőltenek, legalább házi ne legyen. Meg én úgy gondolom, hogy segitek, de a házi mindenkinek a saját felelőssége... de majd meglátjuk mi lesz majd ötödiktől. És ezek után nem csodálom, hogy fáradt vagy!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálunk is úgy van, hogy mindenki maga készíti a háziját, maga tanul, persze, ha segítség kell nyilván szólhat, és segítek, de mellettük ülni, és folyamatosan ellenőrizni nem lennék képes.

      Törlés
    2. Pedig Zalánnal ez a helyzet egyelőre. Mellette kell ülni és nógatni, mert annyira szorgalmas...:) Réka sokat önállósodott, de a TZ-k előtt szoktam neki segíteni. Mindennapos házikkal nem foglalkozom. Idén matekból nagyon önálló, nyilván ez a tanár érdeme is...

      Törlés
    3. Fenci: Félévi hajtás van. Alternativ vonal és az emelt német/kéttan német egészen más lehet...Ebben a suliban városi szinten is marha sokat kell tanulni (pedig van más jó suli is, nem is egy)

      Törlés
    4. Gyanítom, hogy Marcival nekem is többet kell majd fizikailag foglalkoznom... aztán meg ki tudja...

      Törlés

Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!