2018. április 7., szombat

Puzzletól platánig



Túl a tíz éven....Első napon....Egyből lebetegedtem náthával. Azaz dáthával. Nem hiszem el, egy téli szezon alatt ennyiszer én még nem voltam beteg....Az arcüregemmel kezdődik, aztán folyik az orrom, mintha csapot nyitnának és rossz a közérzetem. Pedig pont tegnap nyugtáztam, hogy jupi, megúsztam idén is az influ járványt ... ami tényleg remek, de hogy én már megint beteg vagyok, az mégis csak túlzás... Na mindegy, remélem, rosszabbra nem fordul, egyelőre sok folyadékon és orrcseppen kívül nem teszek ellene semmit. 

Passzív hétvégénk van felújításilag, vagyis sem glettelés, sem festés, sem parkettacsiszolás, de azért felraktuk a tükrös szekrényt a fürdőszobába, ami a múltkor 1-2 hét után ismét a falnak támasztva virított. Hát imádkozom, hogy egy éjjel ne arra ébredjünk, hogy leszakadt az egész...Vagy egyszer arra jöjjek haza, hogy katasztrófa súlytotta terület lett a fürdőszoba. Ez a lakásfelújítás megtanított arra, hogy realista helyett (az optimizmust szerintem a gimiben hagytam vagy legkésőbb a fősulin) helyett simán lehetek pesszimista is, sokkal egyszerűbb, mert kevesebb meglepi van az életben.

Délelőtt Zalán szülinapra volt hivatalos, úgyhogy itthon puzzle-oztunk ketten Rékával. Persze Miss Sajkukaccal nem lehet puzzle-ozni sokáig, ő ki akarja rakni az 500-ast fél óra alatt és ha ez nem következik be, már nyafog, fészkelődik, vakarózik....Mindegy, mert Tibi hazajött a fűtés felújítás árajánlattal és tervekkel, a puzzle darabkák helyett abban mélyedtünk el. Természetesen a tól-ig előzetes árajánlat tól árától jó messze  van a végső, túl az ig-áron...naná. Nem sokkal, de az a másfél milkás target...na abból nem lesz semmi. Illetve még több lesz. Ami a legjobb, hogy hivatalos engedély még nincs is, 10-12 hete konziztunk először kb., úgyhogy elvileg lehetne még ajánlatot kérni másoktól is.  Én sajnos azt hiszem, ez egy reális ajánlat, kókány munkát nem szeretnénk, láttunk eleget, úgyhogy ennek fényében döntünk majd.

Délután kitakarítottam a Zalán és Réka szobáját, olyan megkönnyebbülés volt, most ott is olyan finom illat van, tisztaság szag. A játékokat külön dobozba szortíroztam Zalánnál, dínók, legók, karácsonyi és húsvéti díszek (??), tanszerek (kósza radírok és hegyező). Lenn a fürdőszobában és az előszobában majdnem lett villanykörte helyett csillár, ám Zalán elkeverte Apa csavarhúzóját, mire meglett, besötétedett, így aztán maradtak  a körték..

A gyerekek összehaverkodtak a szomszéd gyerekekkel, újabb kettővel és kiderült, hogy hívják szemben a spánielt, Snoopy :) :) Ha már szomszédok....Nem tudom, emlékeztek e arra a díszpéldányra közülük, akiről egyszer meséltem. Mikor még az udvarunkban állt a konténer és nem tudott Tibi beállni a kocsival sem a kertbe, pláne nem a garázsba, Tibi a szemközti szomszéd előtt állt meg egy negyed órára. Egyszer. Erre kijött a manus nagy svunggal és bár nem kőbunkón, de nem is olvadozón elmagyarázta Tibinek, hogy van itt (avagy ebben a roppant menő utcában) egy olyan íratlan szabály, miszerint mindenki csak a saját portája előtt parkol…ha ez nem sikerül, akkor előrébb áll meg, fentebb…Szívünkbe zártuk mindketten, szó ami szó, rosszul esett ez az első benyomás a szomszédtól….

Az történt, hogy újabban a szomszéd a puttonyosával egyre-másra előttünk áll meg, ami számomra döbbenet. A dolog nem annyira lényeges, maximum bosszantó, hogy léteznek ilyen emberek, akik képesek az új szomszédot könnyedén kioktatni, majd pofátlanul, pár hónap múlva ellentmondani saját magának....Hogy lehet egy ember ilyen? Tényleg kíváncsi vagyok rá. 

Előbukkant egy másik szomszéd is, aki eddig csak gyanakodva méregetett, hogy izé, van az a platán félig az ő háza, félig a miénk előtt, az önkormányzat nem engedi kivágni (még jó), de olyan sok a levél rajta ősszel, nem lehetne, hogy összefogunk és megkurtítjuk a lombját?? Tibi szerint kisebb baja is nagyobb annál, hogy platánok frizuráját alakítsa, szerintem meg várjunk legalább egy évet, hogy milyen az élet ezzel a platánnal. Nyilván lesz ősszel jó sok száraz levél, meg minden, de hát a fák már csak ilyenek, nem? Kivéve a fenyőt....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!