A hétvége elemzése után tehát a visszatekintő.
Pontokba szedem, úgy könnyebb.
1) A reggeli ébresztők könnyebbek, mint gondoltam. Zalánt simán fel lehet ébreszteni, nm kínlódik, nem nyavalyog. Igaz, nagyon semmit nem csinál, mivel én öltöztetem fel és a táskájába és én nyomok bele mindent, de legalább hiszti sincs és nyavalygás. Pirospont.
2) Na mondjuk, ennek az is része, hogy 9 órakor este szigorúan ágyban vannak (tudom, tudom, máshol ilyenkor már alszanak is, de nekünk ez is nagy dolog) és legkésőbb 9.15-kor sötétben pislognak. Szerintem fél 10 körül alszanak el....Jövő héten már úszás is lesz, úgyhogy 8-kor ágyba, fél 9-ig mese, 9ig szabad ágyprogram. Réka olvasni szokott, Zalán meg vési az izgalmaktól hemzsegő kalandjait a macis takarójának. Lebilincselő olvasmány....és letehetetlen. Főleg, mert Zalán nem hagyja. Nem tudom, mikor érjük meg, hogy szóközök is legyenek....
3) A német tanár újfent leszúrta őket, mert valamelyik német lap nem volt ott mindenkinél. Zalán elmesélte, hogy ahogy ott rikácsolt a némettanár, ő körbe nézett és látta, hogy mindenki be van tojva. Ő nem, mert neki aztán ott volt minden. És különben is....Én büntetném az elsősökkel kegyetlenkedőket illetve eltanácsolnám a pályáról, de erről ennyit...Mindenesetre az már látszik, hogy a német tanár nem Zalán kedvence, ami kár, mert a második legnagyobb óraszámban tanult tantárgy pont a német a magyar után....Csak remélni tudom, hogy a nemtetszése nem fog átterjedni a német nyelvre is, mert az igazán gáz lenne....
4) Színezni utál, mint a bűn és olyan lassú benne, mintha azzal felmentést lehetne szerezni a színezés alól...Hát pedig nem.
5) NIncs kész a házija sok esetben. Ha színezés, akkor tutira nem, ha más, akkor van esély. Ilyenkor mindig meglepődik, amikor haza érve rögtön irányt mutatok az íróasztala felé. Meglepődik, felháborodik, ordít, majd megcsinálja.
6) Sok jellemzést nem hallottam az osztálytársairól, szerintem nem is érdekli őt, hogy megismerje őket. Elég neki M. , a cimbi és G, a szerelem....( a kiscsaj tiszta SzofiMárszó, van ízlése a gyereknek.
7) Van egy halom pirospontja, de mivel második gyerek, meg nem mondom, pontosan hány. A legelsőt matekból kapta, rögzítsük a krónikának! Szerinte rajzból volt az, mert sormintát kellett rajzolni, de én tudom, hogy az valójában matek volt.
8) Az iskolatáska könnyen nyitható és zárható, nem véletlenül szerettem ebbe bele. Igaz, tantónéni nem tudta kinyitni a minap, de mindegy, ő még egy másik generáció gyermeke....
9) Bár full koszton van, vagyis tízórait és uzsit is kap, ragaszkodik, hogy csomagoljak neki is tízórait, ugyanúgy, ahogy Rékának. Mit is képzeltem, hogy lehetne máshogy is? Bonyolítja a helyzetet, hogy kétfélét kell, mert Réka szerint a halkrémes szendvics büdös, úgyhogy azt hanyagoljuk! Mivel elég drága, ez tetszett. Úgy néz ki, egész nap az én kajámat eszik plusz amihez hozzájutnak a suliban. Múltkor kapott az osztály egy öt literes csapolható gyümilevet pl, kérdeztem is Zalántól, hogy ivott e belőle, de megcsóválta a fejét, hogy neeem, mert pont akkor esett ki a foga (jobb ketteske fenn), úgyhogy el volt foglalva azzal ,hogy azt keresse. Nem lett meg, úgyhogy megint én leszek a fogtündér. Hoz neki két tubus halkrémet, hehe....Egyébként a kaja mindig elfogy, arról viszont nem vagyok meggyőződve, hogy mindig elveszik a kosárból az uzsonnát. Múltkor pl. brokkolis párna volt, háttt....nem tudom, hány gyereknek ízlett. Tegnap készítettem padlizsánkrémet, kaptam frissen sütöttet, isteni füst ízűt a szomszédasszonytól, Zalán abból kap holnap. Réka utálja, szóval neki marad a sajtos szenya reszelt répával. Nyúl a lány. :) Szerintem finomakat kapnak, nyami. Habár a múltkor Réka megjegyzést tett, hogy miért tettem 6, azaz hat darab maci alakú chips-et az uzsi dobozba, olyan kevés volt, hogy észre sem vette, már megette. Na azóta még annyit sem kaptak.
10) Még mindig Máté cimborájával ül egy padban, bár volt már némi ültetés.
11) Állítólag - vagyis Zalán szerint - Alex a legrosszabb az osztályban, mert az színezés helyett is mindig csak ül és bámulja a falat. Nem csinál semmit. A házi feladat elkészültségi fokából ítélve, Zalán sem sokkal buzgóbb....
12) 100 oldalas német könyvük jövő héttől elérhető valami szerveren, nem tudom, hogy fogom kinyomtatni....keresem a megoldást.
13) Különórák száma nulla, amire egyébként tök büszke vagyok (nem tudom, miért). Ott van heti négy úszás (2 alkalom) és a logopédia plusz a német, szerintem ez több, mint elég így első évre. Aztán jöhet még a vívás vagy valami más, ha ezt a szintet megszokta.
14) A tantónénikkel soha nem találkozom, reggel Tibi viszik őket, mármint a gyerekeket, fél ötre sehol senki.
15) A héten minden cuccot hazahordtam, hogy lássam, mit küldenek haza és mit nem. Szerintem ezen túl is hazapakolok mindent, majd meglátjuk.
16) Keddtől indul az úszás és vele a terhelés egy újabb lépcsőfoka.
17) Zalánt sem pénteken, sem szombaton nem kellett altatni, igaz, későn, de 10 óra körül magától elaludt az ágyában. Reggel viszont fél 8 körül mindig felkel frissen, ropogósan, fiatalosan. Ma reggel arra ébredtem, hogy simogatja a hajam. Nem cuki? Meg is jegyeztem Tibinek, hogy tanulhatna tőle, ő már leszokott a simisimiről....
18) Koppkoppkopp még nem veszett el semmi.
19) Vagyis az a bizonyos fog...de az nem hiányzik senkinek.
20) Logopédia indul 19-én, kedden. SZerencsére nem csak 3 órakor volt hely, hanem egyel később is.
Nagyjából ennyi.
Szia!
VálaszTörlésTi sem fogtok unatkozni!
Kitartás!
Judit
Hát az lehet! :-)
TörlésMenni fog ez, az ilyen német tanárt én is utálnám/utáltam.
VálaszTörlésHát ilyen lett,pedig amikor Réka volt elsős, még nem ilyen volt....Kár,mert jól tanít és eredményés,ahogy nyelvet tanít...
TörlésSzia! Szívesen kinyomtatom neked a könyvet! Évi
VálaszTörlésHűha...:-)
Törlés