Nyakunkon a szeptemberegy

A nyári szünet utolsó hétvégéje. Le vagyok konyulva. Bár, azt meg kell hogy mondjam, korán sem annyira, mint két hete voltam. Beletörődtem abba, hogy vége a nyárnak,  mit lehet tenni? 

Azt hiszem, számomra a legfontosabb feladat az új tanévben, hogy engedjek egy kicsit a maximalizmusból, kicsit lazítsak Réka gyeplőjén. Nem mintha azt érezném, hogy eddig rövid pórázon volt, mert nem, de az biztos, hogy nekem csak az a jó, ami kilencessel kezdődik, még jobb, ha kerek 100%....mármint a dolgozat eredménye, ami nem feltétlenül jó. Valahogy nem kellene ezzel ennyi foglalkozni. Egyébként egy csomó feladat vár rám a munkahelyemen is szeptemberben (nem agysebészet és az űrkutatásban sem mutatok majd fel semmilyen áttörést, de feladatok, na,és helyt kell majd állni.) 

Akárhogy is, nehéz bennem elfojtani azt az érzést, hogy megint nehéz évünk lesz: egy friss német tagozatos, harmadikos gyerkőcöt egyengetni, aki utál házit írni, különösebben a tanulás sem érdekli (nem kis horroromra).....Valamint egy nagycsoportost is szemmel tartani, aki Varázsceruzás évét kezdi meg a oviban (a negyediket) és akinek iskolát kell majd választani. Vagy drukkolni, hogy felvegyék ugyanabba az iskolába, de már a kéttannyelvű osztályba(nem feltétlenül a kéttannyelvűbe, tudom, bonyolult)

Egyfelől Réka miatt nem aggódom, mert talpraesett és okos, kár a rinyáért, másfelöl viszont mániám, hogy kihozza magából azt, ami benne van. Ráadásul most az ő osztályukban egyesülnek az évfolyam legjobbjai, így lesz nagyjából 10-15 nagyon jó képességű kisdiák...Közben új tanítónénik, új tanrend (hiszen tagozat), új osztály, új osztálytársak és a tanrendből fakadóan is egyre több és több tanulnivaló. Állítólag maga a német napi 20 perc és fél óra készülést igényel, minden egyes nap, attól függetlenül, hogy másnap van e nyelvi óra vagy nem. Ez úgy nekem nem hangzik olyan biztatóan, de hogy a mi saját gyakorlatunk mi lesz, azt majd meglátjuk. Az a reményem, hogy imádni fogja a németet és szívesen tanulja majd, ez egyelőre így van, szeret csacsogni és csivitelni azzal a kis szókincsével, ami van neki. 

Terveztem, hogy leviszem őket a közeli vívóterembe, hogy kipróbálják a vívást is. Köszönhetően Szász Emesének, Imre Gézának és Szilágyi Áronnak, lelkesek is voltak mindketten, ám mostanra ez alábbhagyott és Réka megint visszakanyarodni látszik a víz felé. Megkért, hogy mégis menjünk el az augusztus 31-én rendezett szakosztályos szülői értekezletre, mely a harmadikosok "hogyantovábbját" hivatott rendezni. Azt mondja, egyformán szeretne vízilabdázni és atlétikára is járni. Ez annyira jellemző rá, mindig mindenben ott szeretne lenni. Attól tartok, majd az fog dönteni, hogy a barátosnők milyen irányba indulnak el, pedig a döntés mindig egy tanévre szól, azon változtatni nem lehet, maximum orvosi papírral. 

Szóval a vívóterembe látogatást mindenképpen tervezem, maximum azt mondják, hogy ők ebből nem kérnek. Zalán ráadásul még viszonylag fiatal is hozzá, Réka inkább számít vívásérettnek szerintem. Zalán viszont ott lesz a logopédia órákon és az iskolaelőkészítőkön is elvileg, remélem, lesz helye. Valami olyasmi kellene, ami kiscsoportos, hogy szokja a többi gyerekkel a közös munkát. Ott van a félbehagyott úszás is, aminek a folytatása egy hatalmas kérdőjel. Az bizonyos, hogy mély vízbe mostanára nem engedném Zalánt, szétesett a mellúszás ritmusa, hiába, májusig nem tudott elég mélyen rögzülni... 

Kimostam ma Réka iskolatáskáját, mely harmadik tanévet kezdni meg. Büszke vagyok a SCOUT márkára, mert teljesen újszerű, ugyanolyannak fest, mint amikor megvettük. Nagyon valószínű, hogy hamarabb tartja majd dedósnak Réka, mintsem hogy a táska megkopna vagy tönkremenne. Úgyhogy akinek aktuális és olcsón hozzájut (alapból egy drága márka), válassza bátran!!!

Ma pedig kisuvickoltam a gyerekek szőnyegét, amin játszani szoktak, feltakarítottam a szobájukat, elpakoltam a sok vackot az ágy alól (pocok vacok) és rendet raktam Réka íróasztalán. A szőnyeg még itt szárad a teraszon a bágyadt délutáni napfényben, mellette pedig az iskolatáska csaknem csont szárazon. 

Réka és Zalán ruhatárát is átbogarásztam, Rékának hajmeresztő 10 feletti nadrágot számoltam meg. Úgy látszik, tavasszal egy kicsit túllőttem a célon, amikor úgy gondoltam, hogy olcsón veszek nagyobb méreteket. Zalánnál ugyanez a helyzet, ő azonban inkább örökölt sok ruhát, mint vettem neki a gúnyákat. Rékának már a télikabátja is megvan, a tavalyi csizma pedig elvileg jó lesz rá. Legalábbis egy darabig. Ami nincs, az zokni és Zalánnak alsógatya. Nem nagy kihívás, azt hiszem. :)

Teendő még fogorvoshoz bejelentkezni a szokásos éves vizsgálatra az egész családnak és Z Zalánnak szemészetre is. Iskolakezdés előtt szerintem mindenképpen javasolt a szemészeti vizsgálat minden gyereknek, sok példát hallottam már rá, hogy milyen meglepetések szoktak sajnos születni. Tavasszal elég volna a látogatásunk, de akkora a várólista, hogy lassan kezdhetek telefonálni. :) 

Ésss megrendeltem magamnak a névnapi ajándékom. Megmutassam? Még nem érkezett meg, de máris szerelemes vagyok. Ő egy öntöttvas sütőtál. Muszáj kényeztetnem magam, ha már vége a nyárnak és a szünetnek is és hamarosan újra törzsőrmesterré vedlem át, hogy reggel a gyerekeket (vagy legalábbis 50%-ukat) eljuttassam az iskolába uzsonnával, innivalóval és minden egyéb szükséges elemmel felszerelve. Délután meg a házit kell ellenőrizni, tanulni Rékával vagy éppen logopédiázni Zalánna

      
Nézzül a jó oldalát: újra rendszer lesz az életünkben , este 9 után enyém lesz az uram (már ha addig hazaér) és többet látom a gyerekeket hét közben. A  munka utáni lazsálásnak és szabadprogramnak viszont vége, úgyhogy holnap be is ülünk egy jegeskávéra a barátnőmmel és megsíratjuk a vakáció végét.