2016. július 20., szerda
Szerda
Ma volt virsli a reggelinél, no meg bacon is, tojás viszont sehol. Illetve külön kérésre összeütött a szakács a kis svédasztalba épített sütőlapján omlettet vagy tükörtojást tetszőleges hozzávalókból. Szerintem a tükörtojás és omlett alap egy étterem reggeli menüjén, három csillag esetén is szokott lenni omlett szerintem, de négy csillagnál nagyon csodálkoztam, hogy a megszokott kis reggelim nem állt rendelkezésre azonnal. Azért nem estem ám kétségbe, volt sok finom falat, nem maradtunk éhen.
Kivételesen a gyerekek sem kakaót falatoztak csokiöntetes palacsintával és kakaós kuglóffal, hanem sonkás és sajtos szendvicset paprikával. Büszke voltam rájuk. Persze UTÁNA jött a palacsinta és a kuglóf fulladásig....
Reggeli után, mint mindig, visszatértünk a szobába egy kicsit ejtőzni. Ebből az lett, hogy mindketten elaludtunk Tibivel, a gyerekek pedig élvezték a szabad tablet és telefonhasználatot...Nagyon nem igyekeztek belénk életet verni. Vagyis tulajdonképpen arra ébredtünk, hogy mindketten a hátunkon ugrálnak, úgyhogy ha belegondolok, ez ösztönzésnek számít.
Egy óra után ugrottunk át a strandra, ami tényleg csak ötven méter a szálloda hátsó kapujától. Én ugye nem szeretem a strandot, a tömött strandot pláne nem és a tömött kánikulai strandtól egészen rosszul vagyok. Ez a mai nem volt kánikulai, úgyhogy csak közepesen kellett önfegyelmet gyakorolni, hogy a gyerekeknek jó legyen. Egyik medencéből a másikba cikáztak, különös tekintettel a Vizipók vízivilágra, ahol egész sok időt eltöltöttünk a tűző napon. Talán ennek köszönhető, hogy egy kicsit fáj a hátam. Réka ezt a vártnál hamarabb elunta (kicsit mostanában le vagyok maradva, hogy mi is tetszik neki és mi a neki való, valahol leragadtam ott, hogy öt éves, pedig már Zalán is hetediket tapossa), úgyhogy áttipegtem vele egy másik medencébe, amiről később kiderült, hogy a hullámmedence.
Újabb, immáron 2459. jele annak, hogy öregszem pont az, hogy arra gondoltam, ez a hullámmedence tényleg csak egy felesleges emberkínzás, semmi jó nincs benne. Réka nem így gondolta természetesen, bár reklamált, hogy nem ugrálok kellő időközönként. Hát nem, ami azt illeti, nagyon örültem, amikor kikapcsolták a hullám masinát és leállt a kínzás. Réka viszont így itt sem maradhatott tovább, hát megkért, hogy kísérjem el a csúszdákig. Ott azon imádkoztam, hogy ugye nem engedik fel koránál fogva legnagyobb és leghajmeresztőbb rémséges csúszdákra, melyeken ha engem lekényszerítenének, biztosan nem jönnék le elevenen, de utólag kiderült, hogy felesleges volt a para, csak 2-3 csúszda volt neki kijelölt. Párszor lecsusszant, de ott meg azzal volt baja, hogy hideg vízbe érkezett, valamint, hogy éhes, úgyhogy ideje volt egyesülnünk családunk fiú szakaszával egy-két lángosra. Őket még akkor elvesztettük, amikor a hullám medencéra váltottunk.
Innen én többet nem mártottam habtestem vízbe, a kis bázisunkon biztosítottam, hogy eltévedt gyerekeink mindig rátaláljanak egy szülőre legalább. Olvasgattam, illetve próbáltam, bár stresszes szülők és leégett gyerekek (máséi) sűrűn kizökkentettek. Zárásig maradtunk, a gyerekeknek nagyon bejött a strand. Nekem egy kicsit túl átható volt a szinte mindenütt érezhető szennyvízszag, de egyébként ez volt az egyetlen negatívum, amit a strandról el tudtam mondani. No és a tömeg....Megállt a kanál a vízben, annyian voltak némely medencében.
Az is nagy előny, hogy ennyire közel volt a szállodához.
Este, vacsora után sétálni indultunk a szálloda mellé épülő mesterséges tóhoz. Erről sokat nem tudok mondani, mert rengeteg volt a szúnyog, úgyhogy azon voltunk, na innen mielőbb EL. A gyerekek nem értették miért nem brekeghetnek együtt a békákkal és a játszótérhez is ragaszkodtak, de mi erősek maradtunk és sétáltunk tovább, szúnyogmentes vidékekre, ha van ilyen... Ha kiépül, ami még tervben van, pl. a labirintus, kellemes hely lesz, talán még egyszer megtapasztaljuk mi is.
Egyébként gyönyörű most a zalai táj, zöld a vidék és virágzik a napraforgó a földeken. Ez most nem tudom, hogy jutott eszembe, de így van.
Elvánszorgok zuhanyozni, aztán dőlök az ágyba. A többiek játéktermeznek. Nem kell rosszra gondolni, 200 Ft van csak náluk per gyerek.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!