Réka egyik mániája, hogy meg akarja simogatni a kismadarakat az utcán jártunkban-keltünkben. Persze reménytelen egy rigó buksiját akár csak megérinteni, de ez Réka lelkesedésén mit sem látszik. Múltkor iskolába menet megpróbábált közel kerülni egy tojóhoz. Én baktattam tovább az iskolatatyóval a hátamon. Amikor utolért a leányka, így foglalta össze a történteket:
- Képzeld, anya, 2 deciméterre voltam tőle, annyira a közelébe engedett!!!
---
Nyomtattam ki egy jókora rakás nyelvtan, matek és szövegértés feladatlapot Tibinél.
- Hát ha ezt mind megoldja.... - rendezgetem a paksamétát.
- ...utána ugyanúgy elrontja a dolgozatban....
- Lehet. - nevetek kissé keserűen. - Az meglehet.....
---
Lerajzoltam Tibinek, milyen feladatot rontott el pontosan Réka a dolgozatban. Sokkot kapott. Hogy milyen egyszerű. Nekem meg ettől megint hisztériás hangulatom lett. De hát ez nem a világ vége, ez legyen a legnagyobb bajunk az életben, hogy a gyerkőc elsz....t egy dolgozatot. Oké, nem az elsőt....de tutira nem is az utolsót, úgyhogy ez van. Réka ilyen egyelőre, az ilyesmi benne van a pakliban.... Na lapozzunk!
Tegnap délután immár jelenlétem nélkül folyt le a logopédia óra a nevtanban. Egyébként volt egy ilyen sátáni gyanúm, hogy ha nem ücsörgök ott Zalán háta mögött, könnyebben beszédre fogja I. néni. Na mindegy. Két tesztet is megcsinált vele, mind a kettő nagyon jó lett, passzív és aktív szókincs volt terítéken. Jövő héten újra négykor ugyanott. I. óra után legyintett, hogy minden oké, csak pár hangja nem egészen tiszta, no problémó! Jót játszottak, beszél is a pasi. Nem említettem neki a dadogást, kíváncsi vagyok, mennyi idő telik el, amíg szóvá teszi. Lehet, hogy nem mostanában lesz.
Kitöltöttem az anamnézises lapot. Tiszta ciki volt, de nem emlékeztem, mikor kezdett el mászni Zalán, mikor ült....egyedül azt tudtam fejből, hogy mikor állt fel (mert ugyanakkor, mint Réka) és hogy 11 hónaposan kezdett el járni. A beszédfejlődéssel kapcsolatban még nagyobb sötétségben voltam, ott hagytam is ki kérdéseket. Hogy az ilyesmit milyen hamar elfelejti az ember! Annak idején bezzeg forgattam a szemem, amikor rájöttem, hogy anyukám sem mindentudó. 30-50 év távlatából nem csoda. Nekem hat éves sincs a kisebbik.
Logopédia után Tibi hazahozott bennünket, Rékát is felnyaláboltuk a suliban. Mivel pont öt óra elmúlt 3 perccel, már egyedül ücsörgött a folyosón, éppen pár másodperccel azelőtt hagyta magára a napközis tantónéni. Az, aki állítólag tök jó fej, szereti a gyerekeket, fiatal, meg minden, nekem mégsem szimpi egyáltalán. Olyan, mintha folyamatosan pofákat vágna rám. Egyszer véletlenül letegeztem, az az egy bűnöm van. Mert összekevertem a másik napközissel, aki ugyanúgy fiatal és szőke, bónuszként még kedves és nyitott is. Emez pedig úgy jár kel a folyosón, mintha a gyerekek volnának őérte....
Szóval egyedül kongtunk a folyosón Rékával. Szegénynek az első kérdése az volt szinte, hogy mi a helyzet a dolgozatokkal.Hatalmas szürke szemekkel nézett rám, benne volt némi szorongás és szomorúság. Sírva fakadt, amikor kénytelen voltam elmondani neki, hogy mi van a matekkal. Még én vigasztaltam és jó fél órán át gyötörte a búbánat. Legalább nem nyöszörgött itthon házi írás közben....Minden rosszban van valami jó!
Hazafelé egy velünk szemben szabálytalanul (túl gyorsan) közlekedő személyautó majdnem elütött egy rigót. Fiú volt, fekete tollú. Én úgy láttam, hogy még élesen sikerült elsuhannia a szélvédő előtt az utolsó pillanatban, Tibi szerint nem. Ezek a rigók nagyon vakmerőek ám. Én is ütöttem már el majdnem néhányat kerékpárral. A gyerekek teljesen kiborultak, hogy szegény rigó, úristen, úristen, úúúristeeeen....Először nem akartam oda nézni, elég fos volt ez a nap rigóhalál nélkül is. Végül nem tudtam ellenállni és megkerestem, hol hever rigó tetem. Az út közepén ücsörgött egy kis tollgombóc, totál disorientáltan, hogy szép magyarul fogalmazzak. Néhány autó elhaladt felette, egyik sem ütötte el. Mire kipakoltunk a kocsi csomagtartójából, a gyerekek boldogságban fürödve üvöltöztek az utcán, hogy semmi baja, elrepült, meggyógyult, jájdejóóóó! Valószínűleg csak egy kisebbfajta sokkot kapott, esetleg agyrázkódást, de nem tört el sem a szárnya, sem a lába. Na hát történnek jó dolgok is.
Hétvégén ballagáson voltunk, N. (Tibi unokaöccse) elballagott a gimiből. Én még nem fogtam fel az egészet, úgy kóvályogtam magán az iskolai ünnepségen is. Ma meg matek érettségit írt. Pedig amikor megismerkedtünk Tibivel, N. akkora volt, mint most Zalán. Piros baseball sapka volt rajta általában, mély hangon dörmögött a korához képest és cuki okos gyerek volt. Azzal ment az idegeimre, hogy állandóan kérdezett, mint egy végtelenített magnószalag. Most meg leérettségizik. Meg kell őrülni. Ilyen nincs! Az is eszembe jutott, hogy pont 10 év és Réka is leérettségizik. Úristen, úristen, úristen, erre már én is azt mondom!
KÉpek a ballagásról:
4 unokatesó
Kicsi N.-val
Annyi mindenről írtál...
VálaszTörlésÉs bólogatok: én sem tudtam pontosan felidézni az óvodai adatlapnál, melyikük hogyan fejlődött, és nem gondoltam volna én sem, hogy ezt valaha elfelejtem. A blogot kellett segítségül hívnom...
Igen termékeny vagyok. :)
TörlésÉn azt veszem sokszor észre magamon, hogy az ilyen kérdésekre nagyon gyorsan zsigerből rávágok valamit, majd a köv. pillanatban elmélázom rajta hosszasan, hogy vajon nem lehet, hogy az másik gyerekem volt???? De akkor "ez" mikor is kezdett el beszélni???? Próbálom eseményekhez kötni a dolgokat. Pl. tudom, hogy amikor Marci elkezdett járni, akkor Csehországban voltunk, és akkor gyorsan visszaszámolok, hogy mennyi idős is volt akkor. Csak hát egyre nehezebb fejben tartanom... én is a blogon szoktam utánanézni, utólag.:)
VálaszTörlés