Még húsvét előtt, azt hiszem pénteken, megérkezett a lány gólyánk!!! Na jó, ebből nem értetek semmit. Az úgy volt, hogy létezik egy bekamerázott fészek a közeli Kocséren (http://www.kocser.hu/golyakamera). Kb. 3 hete vagy még régebben megérkezett a fészekbe a hím gólya és már nagyon vártam, mikor érkezik a tojó. Aggódtam is miatta, mi lesz, ha valami érte, esetleg kinyiffant út közben haza, ki tudja! De pénteken észrevettem, hogy ketten virítanak a fészekben, szóval hurrá és hajrá, együtt a párocska.
Mindenképpen mesélni szerettem volna egy Rékamondtát, de nem elfelejtettem, mire ide értem???! Na mindegy, hátha bevillan.
Zalánnak ma névnapja van, ennek alkalmából elkészítettem a kókuszos keksztekercset. Nem fog kitartani szombatig, sőt, szerintem már holnap elfogy, annyira nyami, de mindegy. Zalán csak annyit mondott, hogy "Anya, ez túl finom!". :)
Rékáék ma a kísérleti tankönyvben eljutottak addig a bizonyos Lilis feladatig matematikából, ami már tavaly is megkerülte az internetet legalább kétszer. A feladat úgy szól, hogy Lilinek van 3 szürke, 3 fehér és 3 fekete macskája, hány éves Lili? Először én is - bevallom - arra gyanakodtam, hogy valami végzetes hiba történt, elvégre akadnak a könyvben kisebb tévedések. Még poénkodtunk is, mi MásodikBés szülők, hogy amilyen okosak ezek a mai gyerekek, ebből simán kiszámolják. Vegyük csak azt, mikor ivarérett egy macska és mennyi idő telik el két tüzelés illetve "szülés" között, volt ott minden....Ellenben a gyerekek máshogy gondolkodnak. Mi volt Réka megoldása? Hogy a megadott adatokból nem lehet megmondani, hány éves Lili. Pipa. Merthogy némely egyszeri másodikos elkezdte összadni a számokat és kijött, hogy Lili 9 éves. A feladat azt hivatott tesztelni, hogy mielőtt bármilyen műveletet elvégzünk, használjuk az eszünket!...Érdekes, nem? Nem is hülyeség, ha belegondolunk! Ennek ellenére nem vagyok ennek a kísérleti tankönyv hű barátja...
Még mindig nem jut eszembe, mi vicceset mondott Réka legutóbb, úgyhogy megyek mesét olvasni a gyerekeknek.
Ui: Németből csak két hibátlan dolgozat lett a tagozatra bontóban, ezt ma délután tudtam meg. Magyarból is Rékáé az egyik legjobb. Kár, hogy a matekot így elrontotta, ami meg elvileg (!!) az erőssége....Hát ilyen ez a popszakma! :) Szerintem legközelebb a németet rontja el, mert olyan még nem volt, az következik. Bár ezt kétlem....
HAli, Reka ugyes. Punktum. :))
VálaszTörlésA golyak meg csudajofejek, Tamas mar csak a szobatarsainak hivja oket, mert a laptopon o is nezi, reggelente meglatogatja oket, meg delutan is amikor hazaer. :))
--adri
Ügyes,csak jól titkolja....:-D
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésLe a kalappal Réka előtt, szuper ügyes! Ilyen meg mindenkivel előferdül, hogy elront, főleg valami számolási hibát. Szerintem simán tagozatos lesz, már csak azért is mert ami a legfontosabb, hogy használja az eszét, ez a macskás feladatból is kiderült :) ... Zalánnak pedig boldog névnapot :) !
VálaszTörlésA matekot mindig elrontja...mintha átok ülne a matekon. :)) Köszöni az ünnepelt! :))
Törlés