2016. március 31., csütörtök

Iskolás



Tegnap délután É. tantónéni megállt mellettünk (6 anyuka a MásodikBéből)a folyosón váltani pár szót. Nem tudta még a dolgozatok eredményeit, az összesítést sem készítették el állítólag, így még csak nem hivatalos részeredmény sincs így félidőben. Persze amúgy sem árult volna el semmit. Esetleg majd a fogadóórák magányában egyszer mégis hol állnak a gyerekek. Főleg azok izgulhatnak, akik a középmezőnyben tanyáznak két dolgozat után, de azt hiszem, igazán senki nem lehet nyugodt. Egyébként is, mi az, hogy középmezőny vagy "vége része"??

A bökkenő ott figyel, senki nem hirdette ki, hány fővel fog jövőre indulni a tagozatos osztály. Általában ezek maxra járatottak, azaz 32 fővel rajtolnak, a mostani 3 b - állítólag pontegyenlőség miatt, khm..... - 33 fővel fut. Baromi sok. Azonban a második évfolyam egészen egyedi az évfolyamok sorában. A B osztály (a miénk) 30 fős, 20-10 arányban oszlik meg a jók és a gyengék arány kb. Az "A" osztály 28 fővel indult és mára leapadt 24 körülire, a jó-gyenge arány fordítottja a miénknek, 20-10, ha lennének annyian....14-10. 

Na most tagozatra jelentkezett tőlünk 21 fő, amonnan 15, azaz 36 emberke pályázik a kérdőjeles számú tagozatos helyre. Egy ideje gyanítom, hogy a majdani 3B nem 32 emberkéből fog állni, hanem max. 30-ból, de talán még 28-ból sem....Most pedig hallani olyan véleményeket fenntebbről, hogy nem lehet aránytalan a két osztály létszáma. A gond csak az, hogy amikor a tagozatos helyet nyertek listáját kitűzik a faliújságra, még csak tippelni lehet, mennyien lesznek hajlandóak maradni abban az osztályban, ahol a képzeletbeli 27 fős mezőny fele roma vagy legalábbis hátrányos helyzetű. Elképzelhető, hogy nem sokan, hiszen 4-en már elhagyták az iskolát az A-osztály szinvonalára hivatkozva (úgy beszélik) Akármennyien is nyernek felvételt a tagozatos osztályba, úgy hiszem a kisebb B osztály nem feltétlenül növeli az A osztály népességét, hiszen a csalódottak majdnem bizonyosan mind távoznak majd az iskolából. Ami ugyanúgy aránytalansághoz vezet. Szóval azt tudom csak elképzelni, hogy 25 főben maximalizálják a B létszámát, mondván, hogy ennyien "valók" oda a dolgozatok alapján és a többiek, a csalódott 11 fő + aki meg sem írta a dolgozatokat, mehet az A-ba. Még abban az esetben is benne van a pakliban, hogy borul az A létszáma és még nagyobb létszámban vándorolnak el. Mert azt már tudni lehet, ki az, aki biztosan A-s lesz és elmondhatom, nem szépek a kilátások. 

Persze vannak itt egyéb érdekek is, így alig hiszem, hogy az igazgatóság meg meri lépni azt, hogy 25 fős tagozatot indít. Pedig eljátszottam a gondolattal, hogy egy 12 fős nyelvi csoportban azért jobb, mint a 16-osban....

Ami külön izgalmat csempész ebben az amúgy sem unalmas tagozatosa mizériába az az, hogy azok, akiktől gyenge teljesítmény volt "elvárt" tanulmányi eredményük alapján, hogy majd jól a banda végén fognak végezni sorrendileg, nagyon is jól teljesítenek, így egyelőre képtelenség kitalálni, ki marad le a tagozatról és ki fér be.....Hát ilyet!:)

A jövőre nézve viszont változások lesznek, melyet már tavaly bejelentettek. Ha annak idején Zalánt ide íratjuk, választhatunk a kéttannyelvű és a sakkpalotás osztályok között. Az egyik egyértelmű, ugye német nyelvből lesznek kéttannyelvűek a gyerekek. No nem mindenki, másodiktól itt is kétfelé veszik a bandát, de az óraszáma meg lesz a gyengébbik osztálynak is. Ide szánjuk mi egyelőre Zalánt.....A másik variáció a Sakkpalota, Polgár Judit módszertana helyileg megvalósítva. Az első ilyen osztály indul jövőre (a mi tantónénijeinkkel, brühü....), nekem sok bizodalmam nincs benne, bevallom, de jövőre a Törpsuli során majd meglátjuk, melyik tetszik jobban. Itt magas óraszámban tanulhatnak angolt, akár heti 5-ben is. Az nem egyértelmű, itt is lesz e egy jobbik banda, vagy csak a kéttannyelvűben....Akárhogyis, ősztől kemény feladat lesz Zalán számára megtalálni a megfelelő sulit. Mindenképpen nyitott vagyok a sportiskola irányában is, egyelőre ott valahogy jobban el tudom képzelni Zalánt iskolásként....Tibi, úgy gondolom, a Rákóczi mellett teszi le a voksát. Logisztikailag mindenképpen egy álom. Majd kiforrja magát ez az ügy is. 





3 megjegyzés:

  1. Olyan érdekes kis pasi ez a Zalán, hogy reggel, sminkelés közben azon kaptam magam, azon morfondírozom, milyen iskola passzolna a jelleméhez. Elég muris volt, mikor rájöttem, mit művelek. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!