Elég rosszul aludtam, nem is tudom, mi bajom... Valahogy olyan rossz előérzetem van. Mikor legutóbb ilyesmit éreztem, másnap zokogtam-sírtam-könnyet hullattam vagy egy órán át...Remélem, ez most elmarad!
Zalán tegnap délután furán kezdett viselkedeni, többször láttam feltűnni az előszobában macis takaróval a nyakában. Gyanakodtam, hogy le fog betegedni. Estére felment a láza és olyan elesett volt, mint egy kisbaba. Mindig ez az első tünet nála, ha nyavalya gyötri. Természetesen nagyon örültem, az külön öröm lesz, ha Réka is lerobban csütörtök reggelig....Annyira jellemző, november óta nem voltak betegek, most a tagozatos móka hetében persze egyszerűen muszáj....
Egyébként szombaton Réka összetapadt szempillákkal ébredt, aminek láttán majdnem elsírtam magam...utóbb kiderült, hogy korai volt a pánik, csak mezei csipa volt. Lemosta és tovatűnt.
Tanultunk is, hát persze. Szerintem Réka már készen áll. Vagy amire mégsem, azt már a hátralevő három napban sem fogja megtanulni. Inkább csak arra fogok rámenni, hogy az önbizalmát erősítsem, ismételjük, ami bizonytalan. Illetve, ott van a német, amibe bele sem néztünk, mivel a múlt héten amúgy is írtak belőle.
Ma reggel, ahogy sétáltunk a suliba, Réka megjegyezte, hogy szerda délután át kell rendezni a tantermüket, mert a tagozatra bontó dolgozatokon minden padban csak egy gyerek ülhet...Azt is mesélte, hogy a magyar tanító néni arról informálta őket, hogy 36 jelentkező van a tagozatra, nem 32-33. Mások harmincnégyet emlegetnek. Megint mások szerint titok, hogy pontosan mennyien is jelentkeznek tagozatra az 53 fős mezőnyből. Beszéltem egy Á-s apukával, ő azt sem tudta megmondani, mennyi nálunk az osztálylétszám, nem hogy mennyi pályázó van a tagozatra. Röhej, komolyan, egy vicc.
A teszteket majd állítólag jövő héten hétfőn lehet megnézni kód alapján az igazgató-helyettesi irodában. Alig várom a jövő keddet, most igazán ugorhatnánk az időben. Réka is túl lenne rajta, Zalán is jobban lenne, nekem is elmúlna ez a fura érzésem a gyomorszájam tájáról....
Jaaaj... Jobbulást Kisherceg! Rékának pedig egy kalappal!
VálaszTörlésJobbulást! :( Rékának pedig nagyon szorítok!
VálaszTörlésMost már én is drukkolok, hogy túllegyetek rajta! Zalánnak jobbulást.
VálaszTörlés