2015. november 20., péntek

Újabb E.-s találka


Nem szívesen panaszkodok, mert még a végén valami nagyobb csapás is beüt (mert mindig van rosszabb), de sok jó mostanában nem történik velünk. Réka lebetegedett, pontosabban nem ítéltem úgy, hogy "iskola alkalmas" egészségileg. Köhög és köhög és köhög. Nem egyfolytában, úgy blokkokban, de ha rájön....A szeme sem jól áll, egyemismeg, rajta annyira látszik, mikor beteg, minden ott van a tekintetében.
 
Tegnap voltak orvosnál az apjával, a doktornő semmi különösebbet nem talált, a torka sem piros egyáltalán, úgyhogy most két napra kiírta, hétfőn mehet suliba. Ez a köhögős nyavalya egyébként olyasmi, ami kisebb korából kacsintott most vissza. Én már azt hittem, kinőtte, el is lehet felejteni. Éjszaka félig ülő helyzetbe állítottam a párnáját, hogy tudjon szegényke aludni. Különösebb gyógyszert - mint az megszoktam - nem kapott.
 
Közben szerda este azzal hívott fel Tibi, hogy Zalán tiszta kiütés, így nem viheti edzésre, annyira csúnya neki. Uzsgyi, doktornéni, még éppen elkapták a rendelés vége előtt. Valamilyen allergiára gyanakodott, figyeljünk oda, milyen új dolgot evett vagy ivott....Semmi más újdonság nem volt, csak az az egy kiló mandarin, amit előző este betermeltek. Nem mostam meg magát a gyümölcsöt, lehet ez a vegyszerektől, amivel kezelték a mandarint? Nem tudom, most kivárunk. Tusfürdő és mosószer, öblítő semmi új nem volt. Estére el is múlt az egész és azóta sem találkoztunk kiütésekkel.
 
Közben tegnap este azzal hívott magához a kádban trónoló Réka, hogy nagyon viszket neki a hátsó fele, combja. Ahogy kiemelkedett, rajta is volt bőven kiütés, hogy érdekesebb legyen, egészen más fajtájú, mint a Zaláné.
 
???????
 
Zalán tegnap ismételten találkozott E.vel a nevtanban. Örömmel ment hozzá, nem volt semmi gond a leszakadással apáról vagy anyáról. Nem is gondoltam, hogy lesz, hiszen látta már jópárszor, nem idegenhelyre ment, E.hez járni pedig kész jutalomnak tűnik, annyi érdekes dolog veszi körül. Lepergett az egy óra, vagy valami ilyesmi, majd előbukkantak Zalánostul a szobájából, hogy megmutassák, mit alkottak. Gyurmáztak egy hatalmas fát, rajta sok sok ággal, levéllel, rajta egy fészek, benne 10 tojás, a fán odu, benne mókus, a fészekben felnőtt sasok/sólymok. Azt nyilatkozta Tiborom, hogy E. teljesen el volt ragadtatva Zalán alkotásától. Ami azt illeti, Tibi is, szinte felnőtt alkotásnak tűnt. Persze fotó nincs róla, így még én sem láttam.
 
Hogy aztán miről beszélgettek és mire mentek, nem tudni, viszont kaptunk megint időpontot valamikor december közepére. Ki is fejeztem elégedetlenségemet, hogy ennek aztán marha nagy értelme van, havonta egyszer találkozni a pszichológussal! Azt felelte Tibi, hogy ez azért van szerinte, mert nem "kezelés" vagy terápia alatt áll a Zalán, csak megfigyeli a pszichomókus. Akárhogyis, HősHatos alapon "nem vagyok megelégedve a szolgáltatással". Fogok is beszélni a pszichológussal, ha legközelebb maga elé enged - idén már lehet, hogy nem -  hogy ez így nem igazi, vagy foglalkozzon vele heti vagy kétheti rendszerességgel (2 hét is elég lenne) vagy ajánljon valakit, aki ezt megteszi helyette, akár magán alapon is. Valamiért azonban kaptuk ezt a harmadik időpontot, mert alapból arról volt szó, hogy csak kettő lesz...Valamire még keresi a választ (kérdés mondjuk van bőven), gondolom én. Majd csak összefoglalja mire jutott és akkor szóba jöhet a hogyantovább is.

 
 
 

3 megjegyzés:

  1. Én már akartam tegnap is írni, hogy Zalán nagyon ügyes! Le a kalappal előtte, szerintem az óvónők őt nagyon is alulértékelték eddig és az, hogy nem találják a kulcsot hozzá, az legfőképp azért az ő hibájuk... Legalábbis szerintem :) ...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt gondolom,hogy egy szuper óvónő mellett már nem itt tartanánk,igen. Zalán sem egyszerű eset, azonban....mivel minimálisát mutat magából, hát könnyű alulértékelni....

      Törlés

Megjegyzésedet, üzenetedet köszönöm!