... a habos sütemény is, naná, de most igazából az őszi szünetre gondoltam. Szerintem átmenetileg leállt az őszülésem ebbe a nagy nyugalomban.
Este Tiboromat a meglepetés erejével érte, hogy ma 10.30-kor Zalánnak randevúja van E.-vel (pszichomókus) a Nevtanban. Még csak 2 hete szajkózom egyfolytában, forgattam ringlispílként a szemem gondolatban. Hangosan nem mondtam inkább semmit, nem voltam benne biztos, hogy hangos volt e az a szajkó vagy csak magamban morfondíroztam a mai időponton. Akárhogyis, felajánlottam, hogy veszek ki szabit sürgősséggel és elrángatom a legénykét én E. elé. Úgyis pont tegnap világosodtam meg a hazafelé vezető buszjáratomon, egyik pillanatról a másikra, hogy az ÚjÉv utáni szabikat már nem ennek az évnek a terhére kell majd kivennem a karácsonyi szünetben. Hohohohóóó! Szóval valószínűleg kicsik nagyvonalúbb lehetek velük, mint gondoltam.
A ház ura nem élt a lehetőséggel, pedig tényleg szívesen maradtam volna otthon, legalább délelőtt. Aztán jött a következő csapás számára, mikor finoman emlékeztettem, hogy 5 órakor edzés a Ligetben Zalánnal. Sokszor érzem magam a személyi titkárnőjének. Tiborom azt hittem, kardjába dől és elkezdi a falat kaparni. Kijelentette, hogy ő nincs és nincs és NINCS. Vicces látvány volt. A kegyelemdöfést az adta meg, amikor elcsipogtam, hogy emlékszik e rá, ma megyek orvoshoz, este 7 felé. Ahhoz, ahová kb. 5 éve egyfolytában készülök. Na majd ma! Akkor láttam, kicsit összeomlott. Viszont otthon dolgozott kb. fél 7-től, ami bámulatos hatással van idegeimre, mindig rácsodálkozom.
Visszatérve a dokihoz. El telt hat év a legutóbbi látogatásom óta. Oké, Zalán 5,5 de a szülés és a hat hetes vizsgálat, nem számít. Hihetetlen és szégyellem is magam. Különös tekintettel arra a megjegyzésemre, amit valamikor két gyerek között ki találtam ejteni a számon, hogy minden nő hülye, aki nem jár el évente-két évente szűrésre. Mert vezető halál ok, rutinszűrés, blablabla....erre mit csinálok? Hát pont ez az, semmit. Távol maradok. Meg soha nem érek rá. Most aztán majd lehet picit majrézni abban a pár napban, hétben, már nem is emlékszem, milyen hamar van eredmény. Feltéve persze, ha rendel ma. Annak szurkolok, hogy rendeljen, túl akarok esni az egészen.
Ui: Újabb csomag érkezett ma reggel, ajándékokkal teli a közelgő ünnep dömpingre. Rékának egy kis pónis csomag, ezt majd mamától kapja, Zalánnak vonatos cuccok. Majd összeírom, kinek mit vettem és hová dugtam, mert találtunk mi a nyáron a szekrényben húsvétkor elfelejtett nagy doboz gumicukrot. Mondjuk, ennek is megvan a maga varázsa...
Ui: Újabb csomag érkezett ma reggel, ajándékokkal teli a közelgő ünnep dömpingre. Rékának egy kis pónis csomag, ezt majd mamától kapja, Zalánnak vonatos cuccok. Majd összeírom, kinek mit vettem és hová dugtam, mert találtunk mi a nyáron a szekrényben húsvétkor elfelejtett nagy doboz gumicukrot. Mondjuk, ennek is megvan a maga varázsa...
Asszem kezet foghatunk vizsgálat ügyben :) : én ugyan "csak" majdnem 4 évet vártam Toma után, és ugyanúgy szégyelltem magam és az is megvan, hogy korábban évente jártam és hangoztattam is, hogy ez a minimum :) ... Biztos minden rendben lesz, de jobb ezen túlesni, ahogy írod! Ja, és én is találtam ajándékot, bár igaz, hogy karácsonyit húsvétkor, de legalább többet hozott a nyuszi :) ...
VálaszTörlésMegfogadtam, hogy ezentúl szépen eljárok vizsgálatokra, jó kislány leszek. :)
TörlésHát, ööööö, itt vagyok én is, bár kivételesen most járok éppen az évfordulónál, de előtte két évet hagytam ki. Pedig mennyire igaz, hogy mennyire kellene...
VálaszTörlésAjándékügyben én is nézelődök, de tanácstalan vagyok, pedig ilyenkor már tekintélyes listám szokott lenni. Azt hiszem, a héten (most hogy nálunk is tombol az őszi szünet), megírjuk a szokásos levelet a Jézuskának, abból koppinthatok.
Ja, egy tipp: az én párom gyakorlatilag soha semmit nem felejt el (néha olyan, mint egy robot), de akkor is beírom a gmail-es naptárjába az összes elfoglaltságot, és attól függően állítom be a figyelmeztetést, amiről éppen szó van (ha program, előtte egy órával, ha valamit össze kell készíteni előző este, akkor estére stb.). Mit szólsz hozzá?
Két év kihagyás még nem gond. :)
TörlésZalánnal én is tanácstalan vagyok egy picit, Réka mindig ömleszti rám az ötleteket, biztosan a fiúk is szép hosszú listát írnak. :)
őőőőőőő, én is szégyellem magam nov 26-ra van időpontom....5 év után, pedig IGENIS fontos!!!!
VálaszTörlésAmúgy most tudom milyen jó is játékot venni Karácsonyra, mert nálunk akkor volt izgalmas...most a Csengének igen, de a három kamasznak..:-((((
Ügyes vagy, Anikó! A lényeg, hogy elmész. :)
TörlésTényleg izgalmas! :)